Kategória: hír

A Tilos perli az ORTT-t

Pert indít a Tilos Rádió az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) ellen a budapesti 88,8 MHz-es frekvenciára kiírt pályázat elbírálásának módja miatt – jelentette be Weyer Balázs, a Tilos Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnöke. Szerintük jogilag kifogásolható, hogy a médiahatóság a Rádió C műsorszolgáltatási tapasztalatát nyolc pontra, a Tilosét pedig egy pontra értékelte. Weyer emlékeztetett: a Tilos – a négyéves kalózrádiós működésével együtt – idén tíz éve sugároz. Mint mondta, ez a részpontszám döntő, hiszen öszszességében csak egy ponttal maradtak le a Rádió C mögött. Emlékezetes, hogy az ORTT egyik legutóbbi frekvenciadöntésével a Rádió C nevű romarádiónak ítélte oda hét...

ORTT: előítélet a közszolgálati műsorokban

A diszkrimináció és az előítélet jelentős eleme a magyarországi közgondolkodásnak, noha az egyes kisebbségi csoportokkal kapcsolatosan ennek mértéke és jellege igen eltérően mutatkozik meg az elektronikus sajtóban – derül ki az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) által készített, a kisebbségeket bemutató tévéműsorok elemzéséből. Az elemzés négy műsorfolyamra: az m1 csatorna 112 című bűnügyi magazinjára, a Tv2 Forró Nyomon névre hallgató oknyomozó, az RTL Klub Fókusz és Akták, valamint a Kossuth adón jelentkező Vasárnapi Újság és a 16 Óra című rádió- és tévéműsorokra terjedt ki. A testület megállapította, hogy a kisebbségekkel szembeni nyílt előítélet vagy sugalmazás nem esetleges és elszigetelt...

Vizsgálat a népszámláló őrezred miatt?

Az SZDSZ parlamenti vizsgálatot kezdeményez amiatt, hogy a népszámlálás során a Köztársasági Õrezred tagjai vették fel a védett állami vezetők lakóhelye környékén élő emberek adatait. Kóródi Mária, az Országgyűlés önkormányzati és rendészeti bizottságának alelnöke levélben kezdeményezte, hogy a parlament önkormányzati és rendészeti bizottsága hallgassa meg Pintér Sándor belügyminisztert, Orbán Péter országos rendőr-főkapitányt, Gémesi Istvánt, a Köztársasági Õrezred parancsnokát, aki felel az őrezred tagjainak törvényes működéséért, illetve titkos és fedett tevékenységéért. Kóródi rajtuk kívül szeretné meghallgatni Mellár Tamás KSH-elnököt is: milyen garanciákat kapott arra, hogy az őrezred tagjai által gyűjtött adatokat nem használták fel más célokra is. A testület kisgazda elnöke,...

Folytatódik a Kalasnyikov-per

Több mint tíz évvel ezelőtt kezdődött az a fegyvercsempészeti ügy, amelyben tettesként nevezte meg a belga hatóság Mezősy Géza magyar származású üzletembert. A férfi állítólag Horvátország és Bosznia számára szállított hadianyagot – kijátszva az embargót és igénybe véve a Technika Külkereskedelmi Vállalat (TKV) segítségét. Az üzletember neve felmerült a Budapesten szerdán folytatódó Kalasnyikov-perben is. Ebben csaknem egymillió dollár “eltüntetésével” vádolja az ügyészség az egykori állami fegyverkereskedő cég, a TKV volt vezérigazgatóját. Miklós Tibor – a vádirat szerint – a cég számára bevételezett 985 ezer dollárt, amelyet egy Freeburn nevű fantomcég utalt át. Az összegért cserébe – állítólag -géppisztolyokat kért a...

Székely: közpénzen, titkosszolgálati eszközökkel figyeltek meg

A házi őrizetben lévő képviselő szerint törvénysértő módon, titkos nyomozás folyt mentelmi joga felfüggesztése előtt. Székely Zoltán úgy véli, a legfőbb ügyész is rájött a törvénysértésekre, amit szerinte az bizonyít, hogy Polt Péter vizsgálatot rendelt el a Fővárosi Ügyészségi Nyomozóhivatalban. Demeter Ervin titokminiszter pedig kérte a legfőbb ügyészt, hogy vizsgálja meg a képviselővel szemben folyt nyomozati cselekmények törvényességét – állítja Székely. A volt kisgazda képviselő szerint nem emelnek ellene vádat, immár ugyanis “sikertelen vesztegetési kísérletről” van szó az ügyet kirobbantó Balla Dániel vállalkozó részéről. Az állítólagos hangfelvételt – amit a feljelentése szerint rendőrségi segítséggel készített – Balla vitte be a...

Jövedéki kommandó alakul

Harminc-negyven fős különleges egység felállítását tervezi a VPOP a jövedéki visszaélések visszaszorítására. A jövedéki kommandó ellenőrzi majd azokat a telephelyeket, üzleteket, ahol a hatóságok információi szerint a határon átszállított cigarettát és üzemanyagot összegyűjtik, tárolják a továbbszállításig. A jövedéki kommandó felállításától a pénzügyi kormányzat és a VPOP vezetése az ellenőrzések hatékonyságának a javulását és ezáltal az állami bevételek növekedését reméli. A kommandó az ország bármely településén végezhet majd ellenőrzéseket. Az utakon megállíthatják és átvizsgálhatják a magas adótartalmú termékeket szállító gépkocsikat. A vámőrség vezetése arra számít, hogy a mind szigorúbb ellenőrzések miatt a következő években tovább nő a pénzügyőrök fenyegetettsége. Részben ezzel...

Az elektronikus kereskedelem jogi problémái

Jogi szempontból az alábbi problémák adódhatnak külföldi féllel kereskedő magyarországi elektronikus kereskedő cég számára: más már használja a kiválasztott domain-nevet, a honlapon elhelyezett linkek címe nem látható a honlap látogatóinak számára, nem százszázalékosan ismert a szerződést kötő másik fél kiléte, valamint a szerződést kötő másik fél szerint eltérő jog vonatkozik a szerződésre – mondta a Debrecenben rendezett B4D (Business for Development) konferencián dr. Csikai Attila, a Köves Clifford Chance Pünder Ügyvédi Iroda munkatársa. Az elektronikus kereskedelem határok nélküli elektronikus nemzetközi hálózaton zajlik, és számítógépek között nem állandó úton áramló adatforgalom jellemzi. Az adatforgalom adatcsomagok formájában, automatikusan továbbítódik, és nincsen jogviszony...