A MiG 29-es harci repülőgépek felújításával kapcsolatos feltételezett visszaélések ügyében feljelentés-kiegészítést rendelt el a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal augusztus 17-én – közölte az MTI érdeklődésére Horányi Miklós, a Legfőbb Ügyészség (LÜ) sajtószóvivője szerdán. A LÜ sajtóirodájának egyik munkatársa korábban elmondta: egy magánszemély tett feljelentést augusztus 10-én. A LÜ nyomozás-felügyeleti főosztálya a feljelentést és az interneten talált egyéb információkat augusztus 16-án továbbította a nyomozó hivatalhoz. A stop! című internetes újság augusztus 8-án közzé tett híre szerint korrupciós ügyről szerzett tudomást a Nemzetbiztonsági Hivatal a honvédségi vadászgép-beszerzés ügyében, s állításuk szerint a Honvédelmi Minisztérium egyik legmagasabb beosztású tagja ellen már közvetett bizonyítékok...
Kategória: hír
Az Alkotmánybíróság vezetőinek sajtótájékoztatója
A döntések színvonala nem változott az elmúlt években – közölte Holló András, az Alkotmánybíróság (AB) helyettes elnöke.
Legkésőbb ősszel tovább folytatódhat a Bognár-ügy
A szocialista párt és Dávid Ibolya igazságügy-miniszter is indokoltnak látja, hogy változtassanak a büntető törvénykönyv paragrafusain azután, hogy a Fővárosi Ügyészségbűncselekmény hiányában megtagadta a nyomozást Bognár László ügyében. A MIÉP képviselője, akit a párt elnöksége – a korábbi tervektől eltérően -időközben a MIÉP ferencvárosi képviselőjelöltjévé választott, július 25-én nemzetellenesnek nevezte, hogy a Fradilabdarúgócsapatának többségi tulajdona a Fotex birtokába került. A párt vezetői azt remélik, hogy a “Fradi-szívű” magyarok Bognárra szavaznak a jövőre esedékes választásokon.A Mazsihisz több zsidó szervezet mellett a párt alelnökét fent ismertetett kijelentése okán jelentette fel közösség elleni izgatás alapos gyanúja miatt. Azügyészségi döntést követően a Mazsihisz közleményben...
Újabb letartóztatások várhatóak a határőrségnél
A napokban hivatali bűncselekmények miatt nyolc határőrt vettek őrizetbe, de hamarosan újabb hasonló esetekre kell számítani – nyilatkozta a a határőrség országos parancsnoka. Atábornok a korrupciós jellegű bűncselekmények leleplezése érdekében már kinevezésekor határozott intézkedéseket helyezett kilátásba.A közeljövőben számítani lehet arra, hogy újabb korrupt határőrök ellen indul majd büntetőeljárás – jelentette ki a lapnak Béndek József vezérőrnagy, a határőrség országos parancsnoka. A tábornok elmondta: a napokban csempészekkel való együttműködés miatt őrizetbe vett nyolc balassagyarmati határőr – és két vámos – ügyében a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata már hónapok óta titkos nyomozást folytatott, és csupán arra vártak, hogy a hivatali hatalmukkal visszaélő...
Románia: tiltakozás a fajgyűleletre szítás súlyos esete okán
A romániai zsidó közösségek szövetsége (FCER) szerdán nyilatkozatban tiltakozott egy nagyromániapárti (PRM) képviselő, Vlad Hogea Nationalistul (A nacionalista) című könyvének megjelenése ellen. Az állásfoglalás szerint a könyv megjelenése kimeríti a fajgyűlöletre szítás súlyos esetét, összeegyeztethetetlen a román alkotmány előírásaival és a büntetőjogi törvénykönyv hatása alá esik. Az FCER-közlemény szerint a Gheorghe Buzatu (PRM) szenátusi alelnök irányítása alatt álló A románok a világtörténelemben sorozat keretében Jászvárosban (Iasiban) megjelent kötet tartalma “soviniszta, idegengyűlölő és zsidóellenes”. Az FCER felszólította a román hatóságokat, járjanak el a szerzővel és támogatóival szemben, s találják meg a módját annak, hogy megakadályozhassák hasonló esetek megismétlődését. A zsidó érdekvédelmi...
Varga Mihály a pénzügyi törvénycsomagról
A kormány elé a jövő héten kerülő pénzügyi törvénycsomag három fő eleme a nyugdíjak adóztatásának átalakítása, a lakáscélú támogatások kibővítése és a családi mezőgazdasági vállalkozások kedvezményeinek növelése.
Nyomozás a Fővárosi Közigazgatási Hivatalban
Vesztegetés és más hivatali bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt nyomozást rendelt el az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága a Fővárosi Közigazgatási Hivatal egy főosztályvezetője és három társa ellen, akiket szerdán elfogtak és előállítottak – tájékoztatta az ORFK Kommunikációs Igazgatósága az MTI-t. A rendelkezésre álló adatok szerint a hivatal főosztályvezetője, L. László, és annak beosztottja, E. Béla, valamint B. Zsuzsanna, a Bereczki and Partners Kft. vezetője és egy alkalmazottja a Magyarországra bevándorló külföldi állampolgároktól, a bevándorlási engedélyek megadásáért, anyagi ellenszolgáltatást kértek és kaptak, esetenként 200-500 ezer forint közötti összegben. A gyanúsítottak a bűncselekmények során – a nyomozás eddigi adatai...
Lopják a világhálón a sikerkönyveket
Egyre nagyobb méreteket ölt az interneten a sikerkönyvek “kalózlehalászása” – jelenleg mintegy 7500 műhöz lehet hozzájutni illegálisan, ingyen, megkerülve mindenféle szerzői és kiadói jogot.
Számítógépes revízió házon belül
Az Adó- és Pénzügyi ellenőrzési Hivatal (APEH) az idén július végéig több mint 64 ezer magánszemély jövedelemadó-bevallását vizsgálta meg úgynevezett egyszerűsített ellenőrzéssel. Ennek során a bevallásban szereplő adatokat számítógép segítségével hasonlították össze a munkáltatóktól, kifizetőktől, valamint a pénzintézetektől, nyugdíjpénztáraktól, biztosítóktól, alapítványoktól érkező adatokkal. Összesen 46,2 millió forint adókülönbözetet tártak fel a revizorok.
Európai bírálat az USA agrártámogatási rendszerének
Franz Fischler, az Európai Bizottság mezőgazdaságban illetékes tagja, azzal vádolja Amerikát, hogy bort iszik és vizet prédikál.
Az ügyészség a titkokról dönt
Ma várhatóan jogosulatlan adatkezelés vétsége miatt nyomozást rendel el Tóth István Zoltán ellen az V. és XIII. kerületi ügyészség – értesült a Népszava. Az Országimázs Központ vezetője ellen annak kapcsán indulhat eljárás, hogy hosszú ideig nem hozta nyilvánosságra annak a bírálóbizottságnak a névsorát, amely győztesnek hirdette a Happy End Kft.-t a 4,2 milliárd forintos országimázstenderen. Mint ismert, Polt Péter legfőbb ügyész feljelentésként értékelte Keller László szocialista országgyűlési képviselő hozzá intézett kérdését, amelyben azt tudakolta, büntethető-e az imázsközpont vezetője, amiért adatkezelőként közérdekű információt titkolt el, továbbá 15 napos válaszadási kötelezettségét 120 nap alatt sem teljesítette. (A bírálóbizottság névsorát a Miniszterelnöki Hivatal...
Továbbra sincs happy end – A reklámszövetség nem tartja illetékesnek magát
A reklámszövetség etikai bizottsága nem tarja magát illetékesnek arra, hogy a szocialisták által kérteket kimondja a Happy End Kft.-ről, amiért az az MSZP szlogenjét használta. A szocialisták alelnöke viszont épp a bizottság illetéktelensége miatt úgy érzi, hogy megszületett a párt első győzelme a kft.-vel szemben.