Adrian Nastase román miniszterelnök pénteken annak a reményének adott hangot, hogy a román-magyar viszonyból el fogják távolítani “a kriptorevizionizmus elemeit”, hogy a kapcsolatok az 1996-ban aláírt alapszerződés alapján alakulhassanak. Nastase megítélése szerint a kétoldalú viszonyban “megvannak az ilyen típusú megközelítés maradványai”, s ennek példájaként a millenniumi emlékmű “újra felavatását” említette, holott a háború előtt az emlékművet a magyar revizionizmus jelképének tekintették. A “kriptorevizionista kérdésmegközelítés” másik “maradványának” a magyar igazságügy-miniszter múlt heti, “szokás szerint nem hivatalos” látogatását említette, amikor is Dávid Ibolya “millenniumi zászlót hozott magával”. – Ezekre a dolgokra oda kellene figyelniük budapesti barátainknak, akiknek meg kellene érteniük, hogy döntéseikben...
Kategória: hír
Házi őrizetben a Fővárosi Közigazgatási Hivatal korrupcióval gyanúsított munkatársai
Házi őrizetbe helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) pénteken Lakatos Lászlót, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal főosztályvezetőjét, Entz Béla ügyintézőt, illetve Bereczki Zsuzsanna magánszemélyt, akiket hivatali vesztegetés bűntettével gyanúsít a rendőrség – tudatta a Fővárosi Bíróság közleményben az MTI-vel. A bíróság úgy látta: az előzetes letartóztatásra irányuló ügyészi indítvánnyal szemben, elegendő a lakhelyelhagyási tilalom, és a folyamatos rendőri felügyelet melletti házi őrizet. A bíróság ezt a gyanúsítottak személyi körülményeivel, rendezett családi viszonyaival, valamint egyikük beismerő, illetve társa részleges beismerő vallomásával indokolta. A döntés nem jogerős, miután az ügyész és az egyik gyanúsított, illetve védője fellebbezett. Az ORFK korábbi tájékoztatása szerint...
Szerzői jogi per az MP3.com ellen
Több mint ötven zenei kiadó, illetve zeneszerző indított újabb pert az MP3.com amerikai internetes zenei vállalkozás ellen a szerzői jogok megsértése miatt.
Microsoft-per – vissza az alsóbb szintre
Az illetékes szövetségi fellebbviteli bíróság pénteken visszautalta az első fokú bírói szerv szintjére a Microsoft-ügyet. A szoftveróriás ellen az amerikai igazságügyi minisztérium a trösztellenes törvények megsértése címén indított pert. Az első fokon eljárt bíró megállapította, hogy a Microsoft valóban visszaélt piaci monopolhelyzetével – egyebek közt akkor, amikor Windows számítógép-kezelői rendszerének újabb változatait már csak saját internetes kereső programjával, az Internet Explorerrel együtt volt hajlandó kínálni. Ez az árukapcsolás kimerítette a konkurensekkel szembeni tisztességtelen verseny fogalmát. Az első fokon eljárt bíró jogorvoslatként elrendelte a Microsoft kényszerfelosztását. A fellebbviteli bíróság pedig jóváhagyta a Microsoftot elmarasztaló ténymegállapítások lényegét, de indokolatlanul drákói ítéletnek minősítette...
Új ünnepnap: egyeztetik érdekeiket
A munkaadók többsége nem tett eleget a kormány javaslatának, és nem adott dolgozóinak fizetett szabadnapot augusztus 15-re. Nem lesz azonban mérlegelési joguk abban az esetben, amennyiben a parlament módosítja a Munka törvénykönyvét, és Nagyboldogasszony napját a hivatalos ünnepnapok közé emeli.
Év végén indul újra a Napster
Konrad Hilbers, a Napster elnök-vezérigazgatója nyilvánosan is megígérte, hogy a jelenleg kényszerszünetét töltő zenecserélgető hálózat még az idén újra fog indulni. Az év végén induló új Napster már havidíjas rendszerben fog üzemelni, teljesen legálisan. Hilbers tegnap elmondta, azon nyomban megkezdi majd működését a hálózat, amint sikerül a bíróság korábbi határozatának eleget tevő rendszert kialakítani, azaz lehetetlenné tenni a kalóz zenék terjesztését. Mindamellett a vezér elmondta, a Napster a jövőben is megmarad egy olyan helynek, ahol az emberek ingyen cserélgethetik zenéiket, feltéve, ha azok nem szerzői jogokkal védett darabok, ezáltal például amatőr zenekarok minden gond nélkül elérhetővé tehetik felvételeiket a hálózaton....
Jelentős változások lesznek a vagyonőrök képzésében
Jelentős változásokat tartalmaz az a közeljövőben megjelenő belügyminisztériumi rendelet, amely a személy- és vagyonőri szakképesítés új szakmai, valamint vizsgáztatási követelményeit határozza meg. A Belügyminisztériumban csütörtökön rendezett sajtótájékoztatón kiderült az is, hogy ellentmondás van a napokban megjelent Országos Képzési Jegyzék (OKJ) és a megjelenés előtt álló rendelet között. A probléma tulajdonképpen abból áll, hogy a BM-rendelet alapfokú (nyolcosztályos) iskolai, míg az OKJ tízosztályos végzettséget ír elő a személy- és vagyonőri képzésnél, így utóbbi nem számol azzal a korosztálylyal, amelynek utólag sincs lehetősége a tízosztályos végzettséget megszerezni. Janza Frigyes rendőr ezredes, a BM oktatási főosztályvezetője elmondta, hogy a probléma megoldását már kezdeményezték...
Újságírókat hallgatnának meg MiG-ügyben
Juhász Ferenc, az MSZP alelnöke kezdeményezi, hogy a parlament nemzetbiztonsági bizottsága hallgassa meg a Magyar Nemzet igazgató-főszerkesztőjét és két újságíróját, akik a lapban többször is tényként állították, hogy a Honvédelmi Minisztérium egyik felső vezetője 45 millió forint kenőpénzt vett át. Juhász Ferenc ezt azzal indokolta: a meghallgatások elősegíthetnék a MiG-29-esek korszerűsítése kapcsán felmerült “kenőpénzügy” tisztázását.
Alkotmánybíróság előtt a lex-Répássy
Az Alkotmánybíróság a nyári szünetet követő első, hétfői teljes ülésén megvitatja azt az indítványt, amely az általános forgalmi adóról szóló törvénynek az adó levonásával összefüggő egyes szabályai alkotmányellenességének vizsgálatát kéri. A testület megtárgyalja azt az indítványt, amely a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló törvény rendelkezéseit támadja. Kedden kerül az Alkotmánybíróság elé a Polgári törvénykönyv (Ptk.) módosítása, az úgynevezett lex- Répássy, amelyet Mádl Ferenc köztársasági elnök több pontban is alkotmányellenesnek talált, ezért nem hirdette ki a parlament által júniusban megszavazott jogszabályt, hanem véleményezésre megküldte a taláros testületnek. Az államfő szerint a normakontrollra azért van szükség,...
Követhetetlen a jogrendszer
Áttekinthetetlenné, követhetetlenné és alkalmazhatatlanná vált mára a hazai jogrendszer – fejtette ki Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa csütörtökön Kőszegen, a Fesztivál a határon rendezvénysorozaton. Lenkovics Barnabás és Szívós Mária büntetőbíró egyebek között arról beszélt az ország minden részéről egybegyűlt fiataloknak, hogy mi a jogállam feladata és hogy ez az intézmény miként tölti be a szerepét Magyarországon. Az ombudsman szerint a jogállamnak abban kellene különbözni a diktatúrától, hogy tizedannyi jogi normát használ, hagyja, hogy az emberek magatartását az értékrendjük, az életvitelükre vonatkozó eszményeik vezéreljék. Ma Magyarországon azonban más a helyzet: a rendszerváltozás után nem alakult ki egy új értékrend,...
Inkább a villamosszék! – Egy amerikai elítélt a kivégzés brutalitására hívná fel a figyelmet
Egy amerikai halálraítélt a méreginjekció helyett villamosszéket követel magának, így fejezve ki tiltakozását a halálbüntetés ellen. A 37 éves elítélt bizarr kérésétől a bíróság, a politikusuk, a börtönőrök és a takarítók egyaránt “irtóznak”. Az Ohio állam egyik siralomházában élő John Byrd úgy döntött: nem kér a fájdalommentes, a halálraítéltek és a kivégzők ízlésének egyaránt megfelelő altatós, méreginjekciós kivégzésből. A 37 éves elítélt inkább a látványosabb, ám annál brutálisabb verziót, a villamosszéket választja. Byrd így kíván tiltakozni a halálbüntetés ellen.
Mégsem szüntetik meg az idén az ÁPV Rt.-t?
A választások közeledte miatt elhalaszthatja a kormány az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. kettéválasztását. A szervezet átalakításának előkészítése is a vártnál lassabban halad, vélhetően a vagyonfelmérés körüli nehézségek miatt.