2008. január 30-án mutatta be Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság elnöke a taláros testület 2007-es évkönyvét egy sajtótájékoztató keretében, ahol az elnök szóban is értékelte az Alkotmánybíróság működését.
Kategória: cikk
EKB: a szellemi tulajdonjogok védelméről az információs társadalomban
A közösségi jog nem kötelezi a tagállamokat arra, hogy a szerzői jog hatékony védelmének biztosítása céljából előírják a személyes adatok polgári eljárás keretében történő hozzáférhetővé tételének a kötelezettségét.
Bíróság: értékelés és botrányok
A közelmúltban megjelent újságcikk és az alapjául szolgáló tanulmány nyomán élénk vita bontakozott ki a Komárom- Esztergom megyei bíróság körül, amelynek hatása lehet az egész bíróság rendszer megítélésére.
Az éghajlatváltozással kapcsolatban tett vállalásaink lendületet adnak a növekedésnek és a munkahelyteremtésnek
Az Európai Bizottság ma egy jövőbemutató javaslatcsomagot fogadott el, amelynek elemei biztosítják az Európai Tanácsnak az éghajlatváltozás elleni küzdelemmel kapcsolatban és a megújuló energiaforrások alkalmazására vonatkozóan tett vállalásai megvalósítását.
A hitelválság hatásai a nemzetközi jogéletben
A világgazdaságot sújtó amerikai subprime hitelválság hatásai a világ vezető pénzügyi központjaiban működő jogászok számára is érezhető változásokat hoznak, amelyek egyrészt a piaci igények, másrészt a szabályozási környezet átalakulásában lesznek érezhetők.
„Adatfélelem”
2007 utolsó parlamenti ülésén elfogadták az elektronikus hírközlésről szóló törvény módosítását, amely változtatásokkal ugyan, de követi a 2007 februárjában, a tiltakozások nyomán visszavont tervezet irányát.
EKB: folyamatban lévő magyar, illetve magyar vonatkozású ügyek
Az Európai Bíróság előtt több magyar, illetve magyar vonatkozású ügy van folyamatban jelenleg is. Magyarország közvetlen keresete alapján például, írásbeli eljárás zajlik az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységeinek kiosztására vonatkozó nemzeti kiosztási tervről szóló bizottsági határozat ellen.
Európai Unió és szellemi alkotások joga 2008-ban
Év eleji összeállításunkban a teljesség igénye nélkül összefoglaljuk azokat a szerzői jogi és iparjogvédelmi tárgyú kérdéseket, melyekkel az Európai Unió a közeljövőben foglalkozni fog.
Az új büntető törvénykönyv előkészítése zajlik az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban
Jelenleg szakértői előkészítői szakaszban van az új büntető törvénykönyv kidolgozása az Igazságügyi és Rendvédelmi Minisztériumban – mondta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a tárca vezetője.
Nemzeti Audiovizuális Média Stratégia (NAMS) előzményi és a szabályozás javasolt iránya
2007. január 8-án tették közzé az új médiaszabályozás alapjául szolgáló jogalkotási koncepciót, amely hosszú utat járt be amire a nagyközönséghez kerülhetett. A tervezet kialakulásával és elképzeléseivel foglalkozunk.
Alkotmányjogászok és politológusok a referendumról
Megoszlik a szakemberek véleménye arról, lehet-, illetve lesz-e népszavazás Magyarországon az egészségbiztosítás rendszeréről.
Bizottságot hoznak létre a bírák védelmével kapcsolatos javaslatok kidolgozására
A bírák és tárgyalótermek védelmére vonatkozó javaslatok kidolgozását jelentette be Lomnici Zoltán, az LB elnöke és Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter.