A nyílt- és szabadfelhasználású szoftverek fokozatos terjedése egyre inkább alternatívát jelent más, szellemi tulajdonjog által védett termékekkel szemben, ezzel együtt azonban számos jogi és gazdasági problémát is keletkeztet.
Kategória: cikk
Helyreigazítás
Nem jogerősen helyreigazításra kötelezte a HVG-t a Fővárosi Bíróság kedden abban a sajtóperben, amelyet a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság indított a hetilap ellen.
Nem kap helyreigazítást az Országos Bírói Etikai Tanács
A Magyar Bírói Egyesület elnöke az Országos Bírói Etikai Tanács nevében helyreigazítást kért az Eötvös Károly Közpolitikai Intézettől a Bírói függetlenség, számonkérhetőség, igazságszolgáltatási reformok című tanulmánya egy mondatával kapcsolatban.
Munkáspárt vs. Fővárosi Bíróság Elnöke (videó)
A Fővárosi Bíróság elnökének feljelentése nyomán a Munkáspárt elnökségi tagjai ellen rágalmazás miatt büntetőeljárás indult. A másodfokú bíróság ítéletében bűncselekmény hiányában felmentette a TASZ által képviselt összes vádlottat. Nézze meg a tárgyalásról készített videót!
Ötven éves az Európai Parlament – ünnepség Strasbourgban
Strasbourgban, március 12-én délután ünnepelte ötvenedik születésnapját az Európai Parlament. Az ünnepségre az uniós intézmények vezetői mellett meghívást kaptak az európai nemzeti parlamentek elnökei, EP korábbi elnökei és főtitkárai is.
Alkotmányellenes a Norvégiával és Izlanddal kötött kiadatási megállapodás négy pontja
Négy pontban alkotmányellenesnek minősítette keddi határozatában az Alkotmánybíróság az Európai Unió tagállamai, illetve Norvégia és Izland között megkötött, az európai elfogatóparancs bevezetéséről és a körözöttek átadásáról szóló megállapodást kihirdető törvényt. A normakontrollt Sólyom László köztársasági elnök kérte.
Győztek az igenek – készült a kormány
2008. március 9-én eredményesen zárult a „három-kérdéses” (immár „három-igenes”) népszavazás, amelynek közjogi konzekvenciáit már le is vonta a kormány.
Megalakult a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület
2008. március 3-án, sajtótájékoztatón jelentették be a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület megalakulását, amelynek elnöke Kondorosi Ferenc az „Új rend és szabadság” programért felelős kormánybiztos.
Adatvédelem és jogsértések
A visszaélésekről, jogsértésekről szóló adatbejelentések és jogi értékelésük szabályozása az elmúlt évek egyik legfontosabb adatvédelmi problémájává vált, a különféle állami és európai uniós hatóságok egyre gyakrabban használnak illegitim módon megszerzett adatokat munkájuk során.
Népszavazásra készülve
A köztársasági elnök 2008. március 9-re országos népszavazást írt ki három kérdésben. Röviden ismertetjük a népszavazás hazai szabályozását és közöljük az eddigi országos népszavazások adatait.
Találgatások
Már megindultak a találgatások a 2008 júniusában leköszönő Lomnici Zoltánnak, a Legfelsőbb Bíróság elnökének az utódjáról. A sajtóban egyelőre Baka András neve merült fel.
Fúzió
2008. február 21-én sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Szécsényi Ügyvédi Iroda a jövőben Ausztria és a közép- és kelet európai régió élvonalbeli jogi irodája, a Schönherr tagjaként folytatja tevékenységét.