Az Országgyűlés hétfőn elutasította a köztársasági elnök jelöltjét a Legfelsőbb Bíróság elnökének posztjára, Baka András nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget; ugyancsak elutasították a képviselők az adatvédelmi biztosnak jelölt Péterfalvi Attila megválasztását, viszont Fülöp Sándort a jövő nemzedékek ombudsmanjának választotta az Országgyűlés.
Kategória: cikk
Adatvédelemből jeles
Valamennyi Uniós polgár közül a magyarok tudják a legjobban, hogyan, mely intézményekhez fordulhatnak a személyes adataik védelme érdekében – ezt a közelmúltban készült több (hazai és külföldi) felmérés is alátámasztotta.
Ősszel a parlament elé kerülhet az e-közszolgáltatásokról szóló törvény
Ősszel a kabinet, majd a parlament elé kerülhet az elektronikus közszolgáltatásokról szóló törvény – mondta Baja Ferenc informatikai kormánybiztos, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára az Internethajón.
Egységesedik az EU külpolitikája
Bár a Lisszaboni Szerződés hatályba lépésére még várni kell, az Európai Unió keretein belül már megkezdődtek a közös európai külpolitikát irányító szerv feladatairól szóló tárgyalások.
Magyar jogi folyóiratok adatbázisa
A Jogi Fórum a jogi forráskutatást, információszerzést támogató új, ingyenesen elérhető adatbázist tett közzé az aktívan szerkesztett magyar jogi folyóiratok tartalomjegyzékéről.
E-cégeljárás: túlbürokratizálódás vagy biztonság
Fővárosi Ítélőtábla kollégiumi véleménye szigorítaná az elektronikus cégeljárásban az elektronikus aláírások használatát. A Magyar Ügyvédi Kamara ennek kapcsán kezdeményezte, hogy a gyakorlati tapasztalatok kerüljenek az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elé.
Nyitott kapuk – Konferencia a jogászképzésről
2008. május 15-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara szervezésében a hazai jogászképzés állapotáról és jövőjéről szóló konferencia került megrendezésre .
Infokommunikációs szakjogász képzés a PTE ÁJK szervezésében
Negyedik alkalommal indul 2008. szeptemberében a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának infokommunikációs szakjogász képzése.
Közösségi szabadalom: mégis van remény?
Újjáéledhet az európai szabadalom ügye, ha a tagállamoknak sikerül kompromisszumot kötniük néhány eddig megoldhatatlannak látszó kérdésben.
Az alkotmány normái és a politikai valóság
Ezzel a címmel rendeztek konferenciát 2008. május 13-án az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán. A konferencia célja a kelet-, közép- és délkelet-európai összehasonlítás volt, különös tekintettel Magyarországra.
GVH konferencia: terítéken a bank- és az energiaszektor
Nemzetközi konferenciát szervezett május 9-én pénteken a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) „Aktuális versenypolitikai fejlemények Európában, különös tekintettel a bankszektorra és az energiaszektorra” címmel.
Péterfalvit és Fülöpöt jelöli ombudsmannak az államfő
Péterfalvi Attilát adatvédelmi biztosnak, Fülöp Sándort pedig a jövő nemzedékek ombudsmanjának jelöli a köztársasági elnök az MTI információi szerint; Sólyom László pénteken mutatja be jelöltjeit a frakciók képviselőinek.