A médiaszabályozás Európa szerte politikailag igen kényes terület. Gyakran szakmai megfontolás nélküli politikai kompromisszumok és akaratok kodifikáltatnak egy-egy médiatörvényben. Úgy tűnik van ellenszer…
Kategória: cikk
Amerikai vízummentesség
Magyarország továbbra is úgy számol, hogy az év végén vagy a jövő év elején csatlakozhat az amerikai vízummentességi programhoz – mondta Szelestey Lajos külügyi szóvivő pénteken.
Előadóművészeti törvény
Az előadóművészeti törvény tervezetét várhatóan szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján nyújtja be Hiller István oktatási és kulturális miniszter az Országgyűlésnek, így a törvényjavaslatot várhatóan októberben kezdheti el tárgyalni a parlament – közölte Csák Ferenc, a szaktárca államtitkára szerdán Budapesten.
A Lisszaboni Szerződés kálváriája
Az év elején még bizakodás lengte körül a 2007. decemberében, Lisszabonban aláírt szerződést. Mindennek felhajtóereje különösen a márciusi EU-csúcson volt érezhető, midőn mindenki elégedetten hangsúlyozta: végre nem intézményi, hanem érdemi kérdésekkel foglalkozhattak. Június elejére a tagországok több mint fele már ratifikált. Aztán jöttek az írek.
Csökkenő illegális migráció
Magyarországon az első félévben 19 százalékkal csökkent az illegális migráció a tavalyi év hasonló időszakához képest. Sikeres volt az ország felkészülése a schengeni övezethez csatlakozásra – közölte Samu István vezérőrnagy, az országos rendőrfőkapitány rendészeti helyettese keddi sajtótájékoztatóján.
Nemzetközi válások
Kilenc tagállam eddig példa nélkül álló szorosabb, ún. megerősített együttműködés keretében szabályozná azokat a válásokat, melyek különböző állampolgárságú feleket érintenek.
Bíróságok: hatályon kívül helyezett nyilvánosság
A kormány július 1-jével hatályon kívül helyezte a 10/1986. (IX. 1.) IM-BM együttes rendeletet a bűnügyi és az igazságügyi tájékoztatásról. Ez a szabályozási szint a szakértők szerint alkotmányellenes volt, azonban nincs még tervezet az új jogszabályt illetően.
Olimpia, szellemi tulajdonjogok és országimázs
Kínában az olimpia közeledtével mind fontosabbá válik a szellemi tulajdonjogok hatékonyabb védelme, de maradandó változásokat egyelőre nehéz elképzelni.
Új Ptk.: további menetrend
2008 júliusában a Kormány határozatot fogadott el az új Polgári Törvénykönyvről szóló törvényjavaslattal kapcsolatos feladatokról, amely a további előkészítés végett tárcaközi bizottság megalakítását rendeli el.
Időszerű eljárások, csökkenő ügyhátralék
Az IRM civilisztikai szakállamtitkárának felkérésére az Eötvös Károly Intézet összefoglalta a bírósági eljárások időszerűségének elősegítése, illetve az ügyhátralék kezelése érdekében szükségesnek ítélt intézkedésekre vonatkozó jogalkotási javaslatait.
Elnökválasztási előkészületek
A novemberi amerikai elnökválasztás előtt négy hónappal a szavazatszámlálási technika megbízhatóságával kapcsolatos kérdések helyett a választások megszervezésével járó problémák kerülnek előtérbe.
A közigazgatási eljárásról
Interjú Dr. Fazekas Mariannával, az ELTE Állam- és Jogtudományi karának docensével, tanszékvezetőjével a közigazgatási eljárási törvényről, az ügyfélközpontú közigazgatásról és a közigazgatási hivatalok státusáról.