Az elmúlt hetek legpikánsabb nemzetközi versenyjogi híre minden bizonyára az, hogy a brit versenyhatóság közleményben jelezte: tovább fűzi a modellpiaci árkartell ügyét. A modellpiac pedig itt nem az autó- vagy repülőgép modellek bütykölőinek arénáját, hanem a brit mega-ügynökségek vadászterületét jelenti, akik olyan modellek portfólióját kezelik, mint Kate Moss vagy Naomi Campbell. A gyanú szerint ugyanis az ügynökségek árkartellbe tömörültek, és ezzel srófolták még feljebb a keresett modellek „árát” (már ha ilyen árról egyáltalán beszélni lehet…).
De csúcsmodellek ide vagy oda, az igazán „hard-core” versenyjogászok számára egy ilyen egyszerű árkartell nem jelenthet valódi újdonságot: a versenyjog történetében ehhez képest jóval inkább meghatározó fordulópont az Európai Unió Bíróságának október 22-én hozott C-194/14 P (AC-Treuhand v. Bizottság) ítélete.
Az ítélet tényállása különleges: az AC-Treuhand svájci cég, amely honlapja szerint olyan “független tanácsadó cég, amely nemzeti és nemzetközi érdekképviseleteknek nyújt teljes körű tanácsadást.” A cég úgy keveredett a világméretű hidrogén-peroxid, majd a hőstabilizátor kartell ügyekbe, hogy maga értelemszerűen nem gyártott sem hidrogén-peroxidot, sem hőstabilizátor anyagokat. Az AC-Treuhand azonban az Európai Bizottság által feltárt tényállás szerint – természetesen díjazás ellenében – több kartelltalálkozót szervezett, a szóban forgó piacokon való értékesítésekre vonatkozó adatokat gyűjtött és azokat a gyártók a rendelkezésére bocsátotta, felajánlotta, hogy a gyártók közötti feszültség esetén moderátorként jár el, valamint azokat kompromisszumok elérésére ösztönözte. Felelhet-e egy ilyen vállalkozás az EUMSZ 101. cikkének megsértéséért? Hogyan lesz egy megállapodás résztvevője az, aki abban legfeljebb csak „bűnsegédként” (?) vesz részt?
Az Európai Bizottság – a kartell valódi résztvevőinek példás megbüntetése után – az első kartellért jelképes 1000 euró, majd a másodikért már izmosabb, 174 ezer euró bírságot szabott ki a vállalkozásra: az uniós versenyhatóság úgy vélte, hogy bár az AC-Treuhand a kartell piacán nem volt jelen, a fenti közreműködői magatartás (tehát a kartell-tagokkal a szolgáltatási szerződések megkötése) ugyanúgy az uniós kartelltilalom hatálya alá esik, mint a „rendes” kartelltagok között kötött szerződés az árak rögzítéséről és a piac felosztásáról.. Ezt a konklúziót pedig most az Európai Bíróság is megerősítette. A legfőbb uniós bírói fórum kijelentette: az uniós kartelltilalom általánosan érvényes valamennyi olyan megállapodásra és összehangolt magatartásra, amely horizontális vagy vertikális viszonyokban torzítja a versenyt a közös piacon, függetlenül attól a piactól, amelyen a felek tevékenykednek. Az ítélet passzusai között természetesen előkerült az a két klasszikus érv is, amely már oly sokszor okozott meglepetést az uniós jog dogmatikusabb művelőinek az elmúlt évtizedek során: a cél szerinti értelmezés és a hatékony érvényesülés elve. Hogy szó szerint idézzük:
„„Azt is meg kell állapítani, hogy az EK 81. cikk (1) bekezdésének fő célja a közös piacon belül a torzításmentes verseny fenntartásának a biztosítása. Márpedig e rendelkezésnek az AC‑Treuhand által javasolt értelmezése szűkíthetné az említett rendelkezésben foglalt tilalom teljes érvényesülését, mivel az ilyen értelmezés nem tenné lehetővé valamely vállalkozás versenykorlátozásban való aktív közreműködésének megakadályozását pusztán amiatt, hogy e közreműködés nem azon a releváns piacon végzett gazdasági tevékenységből ered, amelyen e korlátozás megvalósul vagy azt megvalósítani szándékozzák.””
Érdekesség, hogy a bíróság a fentiekkel nyíltan szembement Wahl főtanácsnok véleményével, aki éppen, hogy nem javasolta volna a felelősség ilyetén kiterjesztését. A főtanácsnoki vélemény ugyanis azt fejtette ki, hogy a kartelltilalom nem terjed ki azokra, akik az érintett piacon nem tevékenyek, továbbá, hogy amennyiben az uniós jogalkotó a részeseket / bűnsegédeket is szankcionálni kívánta volna, akkor ezt az uniós szerződésben kellett volna megtennie (ilyen tényállást tehát a bíróság utólag nem alkothat).
Az ítélet így viszont megerősíti az uniós és magyar versenyhatóságok eddig követett szigorú gyakorlatát a közreműködőkkel szemben, de egyúttal nyitva hagy számos kérdést is:
- meddig lehet elmenni a kartelltilalom tág értelmezésében? Pl. mit kezdjünk azzal az étteremtulajdonossal, aki hallja havonta visszatérő vendégeinek kartellbeszélgetéseit? mi a helyzet azzal az ügyvéddel, aki ellenjegyez egy versenytilalmi klauzulát tartalmazó ingatlan-adásvételi szerződést?
- alkalmazható lesz-e a közreműködő fogalma az erőfölénnyel való visszaélés tilalma esetében is?
- mit jelent ez a versenyjog immár közhelyessé vált büntetőjogias jellege vonatkozásában? hogyan lehet egy jogág büntetőjogias úgy, hogy közben nem hajlandó átvenni az „anyajogág” olyan alapvető dogmatikai alapvetéseit, mint a tettesek és a részesek megkülönböztetése?
- mi a polgári jogi jogkövetkezménye az ítéletnek a közreműködő által kötött szolgáltatási szerződésekre? ezek is automatikusan semmisek? Az AC Treuhand megbízási díja visszajár a kartelltagoknak?
