2012 vége gyorsan eltelt, de éppen ezért érdemes visszatekinteni 2012 utolsó két hónapjára, mert sok érdekes dolog történt az európai versenyjog területén.
A francia versenyhatóság (Autorité de la concurrence) folytatta az on-line kereskedelem korlátozásával kapcsolatosan megkezdett fellépéseit. Mint a blogon is beszámoltunk róla korábban, az Európai Bíróság 2011 októberében előzetes döntéshozatal keretében (C-439/09) erősítette meg a francia hatóság Pierre Fabre-ügyben kifejtett következtetéseit, miszerint az internetes eladás korlátozása szelektív forgalmazási rendszerben céljánál fogva versenykorlátozónak minősül (hacsak nincsenek objektív indokai), és így nem eshet a vertikális csoportmentességi rendelet hatálya alá sem, legfeljebb a 101. cikk (3) bekezdése alapján lehetne egyedi mentességben részesíteni. Ezzel kapcsolatban azonban meg kell jegyezni, hogy az Európai Bíróság arra hívta fel a figyelmet, hogy a márka presztízsének megőrzése (amely luxusmárkák esetében gyakori hivatkozás) nem szolgálhat önmagában objektív alapul a tilalom alóli mentesüléshez. Másfelől a Bíróság – minthogy nem gyógyszerkészítményről van szó – nem fogadta el a személyes értékesítés szükségességére hivatkozást sem. A Pierre Fabre-t követően a francia versenyhatóság egy másik luxusmárkát, a szintén szelektív disztribútori rendszert működtető Bang&Olufsen-t is elmarasztalta 2012 decemberében és 900 ezer EUR bírságot is kiszabott rá, mert 2001-től tiltotta termékei on-line értékesítését a viszonteladói számára. Ez esetben tehát szintén egy szelektív disztribútori rendszerről mondott véleményt a francia versenyhatóság kiemelve, hogy az on-line értékesítés kizárása növeli a fogyasztói árat, csökkenti választás lehetőségét különösen is azok számára, akik az értékesítés helyétől távol laknak.
Szintén egy francia versenyhatósági ügyben fejtette ki az Európai Bíróság előzetes döntéshozatal keretében 2012 decemberében (C-226/11), hogy a nemzeti versenyhatóságok nincsenek kötve a Bizottság de minimis közleményéhez. Még 2009-ben állapította meg a francia versenyhatóság, hogy az SNCF és az Expedia utazási portál közös vállalata EUMSz 101. cikkébe ütköző versenykorlátozó megállapodásnak minősül és ezért 5 millió EUR bírságot szabott ki. Az Expedia a francia bíróságok előtt arra hivatkozott, hogy a felek részesedése nem éri a 10%-ot, így az Bizottság de minimis közleménye alapján ellene eljárást sem lehetett volna indítani, illetve a bírság kiszabást mellőzni kellett volna. A ’Cour de cassation’ tulajdonképpen arra volt kíváncsi, hogy az Expedia hivatkozása egyáltalán lényegi-e abban az értelemben, hogy a kérdéses megállapodás a 10%-tól függetlenül lehet-e jogsértő. Vagyis a kérdés az volt, hogy a nemzeti versenyhatóság kötve van-e a Bizottság de minimis közleményében írt küszöbökhöz akkor, amikor az 1/2003/EK rendelet 3. cikk (2) bekezdése alapján az EUMSz 101. cikkébe ütköző megállapodást vizsgál. Erre válaszul rögzítette a Bíróság, hogy a de minimis közlemény a Bizottság mérlegelési jogkörének a szűkítését képezi és így nem kötheti a nemzeti hatóságokat. Ezt támasztja alá, hogy az OJ C és nem L sorozatában jelent meg, maga a közlemény is utal arra, hogy nem köti a tagállami hatóságokat, melyre figyelemmel jogbiztonság sérelme sem merülhet fel. A Bíróság szerint a Bizottság által meghatározott küszöb csak az egyik lehetséges eszköze a versenytorzítás érzékelhetőségének a megállapítására, amit a nemzeti hatóságok figyelembe vehetnek, de ez nem kötelezettségük.
2012 decemberében az Európai Bíróság hatályában fenntartotta a Törvényszék 2010 júliusában hozott ítéletét (T-321/05) az AstraZeneca ügyben. (C-457/10) A Bizottság még 2005-ben hozott döntést, melyben 60 millió EUR bírság megfizetésére kötelezte az AstraZeneca gyógyszergyártót erőfölénnyel való visszaélés miatt, amely a Losec (gyomorfekély-kezelés leggyakoribb medicinája) nevű készítménye generikus gyártók általi forgalomba hozatalának akadályozásában nyilvánult meg. Valójában két visszaélést rótt fel a Bizottság az AstraZeneca-nak. Az egyik, hogy néhány tagállamban a Losec védelmi idejének kiterjesztését próbálta elérni hatóságokat megtévesztő információkkal, másrészt magának a Losec-nek a piacengedélyét próbálta visszavonatni a hatóságokkal, melynek hiányában a generikus forgalmazás eleve elképzelhetetlen. Ezen második visszaélés kapcsán a Törvényszék nem találta bizonyítottnak a hatást néhány tagállamban, ezért csökkentette a bírságot 2010 júliusában 40,2 millió EUR-ra.
2012 novemberében az Európai Bíróság szintén hatályában fenntartotta (C-89/11) a Törvényék azon döntését, amellyel helybenhagyta a Bizottság 38 millió eurós bírságát, amit az Eon-ra szabott ki 2008 januárjában, zártörés miatt. A Bizottság még 2006-ban hajtott végre „rajtaütést” az Eon-nál Münchenben, amit nem sikerült egy nap alatt befejezni, így a további vizsgálatra szoruló dokumentumokat egy lezárt helyiségben helyezték el. A helyiséget egy öntapadós matricával pecsételték le, amely eltávolítása esetén VOID feliratot hagy hátra a matrica felszínen. A „rajtaütés” másnapján a Bizottság tisztviselői észleltél a VOID felirat megjelenését, ezért került sor a bírságolásra. Az Eon a Törvényszék ítéletével szemben benyújtott keresetében kifogásolta, hogy a Törvényszék jogellenesen (az ártatlanság vélelmét megsértve) megfordította a bizonyítási terhet. Ezzel kapcsolatban a Bíróság kifejtette, hogy a Bizottság már bizonyította a zártörést, így a bizonyítás teher jogszerűen fordult az Eon-ra. A Bíróság arra is felhívta a figyelmet, hogy pusztán a pecsét potenciális sérülési veszélyének állításával nem lehet a pecsétet bizonyító erejétől megfosztani. A Bíróság nem találta a kiszabott bírság összegét túlzotton magasnak sem és megjegyezte, hogy a zártörés különösen is súlyos jogsértés, melyhez képest az Eon árbevételéhez mért 0,14%-os mérték nem tekinthető aránytalannak az elrettentő hatást is figyelembe véve.
Szintén 2012 novemberében az Európai Bíróság előzetes döntéshozatal keretében úgy döntött (C-199/11), hogy a Bizottság olyan kartelltől elszenvedett kár megtérítése iránt is indíthat pert, amely kartell jogellenességét maga állapította meg. A Bizottság még 2007 februárjában szabott ki 992 millió EUR bírságot a vezető felvonógyártókra, mert azok a BENELUX államokban és Németországban kartelleztek. A Bizottság (a teljes Közösség képviseletében) még 2008-ban perelte be a gyártókat Brüsszelben több mint 7 millió EUR kártérítést követelve. A brüsszeli bíróság kérdésre az EU Bíróság kifejtette, hogy a Bizottság jogosan lépett fel az EKSz alapján a teljes Közösség képviseletében. A Bíróság szintén kérdésre válaszul rögzítette, hogy nem sérti az EU Alapjogi Kartáját, ha a Bizottság olyan magatartásért követel kárt, melyben ő maga állapította meg a versenyjogi jogsértést. Egyrészt ugyanis bár a nemzeti bíróság kötve van a jogellenesség tekintetében a Bizottság döntéséhez, ugyanakkor a Bizottság döntésével szemben jogorvoslatnak van helye, amelyet jelen esetben kezdeményeztek is a felek. Másrészt a kárt csak bíróság ítélheti meg a Bizottság számára, így nem minősülhet bírónak sem a saját ügyében. Az ügy érdekessége, hogy a felek a fegyverek egyenlősége elvének sérelmét látták abban, hogy a Bizottság nem minden iratot küldött meg a brüsszeli bíróságnak a perben, így az alperesek bizonyos iratokhoz nem férhettek hozzá. Ezzel kapcsolatban a Bíróság kifejtette, hogy a fegyverek egyenlősége elve csak azt jelenti, hogy a bírósághoz benyújtott iratokat a másik fél is megismerhesse. Jelen esetben azonban a Bizottságnak éppen az EU jog tiltja meg, hogy a versenyjogi vizsgálat során beszerzett információkat a vizsgálattól eltérő célra használja.
