Versenyjogi szempontból különösen érdekes volt az OTP kötelezettségével záruló 2007. december 4-ei végzése (Vj-41/2006). A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lényegében egy reparatív intézkedést hagyott jóvá és nem élt azzal a lehetőséggel, hogy a magatartást a közérdek sérelme miatt a reparáción túlmenően szankcionálja, amennyiben véglegesen is jogsértőnek ítélné meg. A 2011. december 13. napján hozott végzés az utóvizsgálatot zárja le, miután a GVH észlelte, hogy az OTP nem tesz eleget a korábbi végzésben kötelezővé tett vállalásoknak.
A korábbi, OTP által tett kötelezettségvállalások arra irányultak, hogy az OTP Bank visszafizeti 2008. február 28-ig az ügyfelek által megfizetett elő- vagy végtörlesztési díjat azon érintett személyeknek, akik a bankkal lévő lakáskölcsön szerződésük kapcsán a 2005. június 15. napjával bevezetett vagy 2005. augusztus 15-én felemelt díjat megfizették. A GVH a korábbi végzésében egyértelműen rögzítette az érintett fogyasztók körét.
2009-ben érkezett panasz a GVH-hoz, hogy a bank nem tesz eleget kötelezettségvállalásának, ugyanis a panaszos nem kapta meg jóvátételi összeget.
A bank álláspontja az volt, hogy a panaszos részére, mivel 2005. június 15-e előtt került bevezetésre a végtörlesztési díj, valamint a változások számára kedvezőek, ezért nem tartozik az érintett ügyfelei körébe. A GVH ezzel azonban nem értett egyet, mivel a kötelezettségvállalás minden ügyfélre vonatkozott, akik számára 2005. augusztus 5-én megemelték az elő- és végtörlesztési díjakat. A jogsértés lényege ugyanis az egyoldalú szerződésmódosítás volt. A GVH szerint a Bank a visszatérítés összegére vonatkozó rendelkezésből próbál következtetést levonni az érintett személyi körre vonatkozóan, a Versenytanács álláspontja szerint azonban nem lehet az összegszerűségből az érintett személyi kör szűkebb voltára következtetni.
A GVH álláspontját megismerve az OTP jelezte, hogy a fennmaradó ügyfeleknek is hajlandó visszatérítést fizetni. Az eljárás felfüggesztésre került, majd a bank meg is kezdte a végtörlesztési díjak visszautalását. Ez az érintett személyi kör több mint 77 százalékánál sikeresen le is zajlott rövid idő alatt. Az eljárás végéig a visszafizetésben még nem részesült ügyfelek száma 10 % alá csökkent.
Az eljárás jó példa arra, hogy a GVH adott esetben el tudja érni, hogy ne a fogyasztóknak kelljen érvényt szereznie a vállalkozások piaci magatartását követően, hanem a vállalkozások vegyék a nyakukba a reparáció terheit. Természetesen érdemes felhívni arra a figyelmet, hogy a GVH végzése nem jelenti a jogsértés kimondását, azaz nem tudni, hogy a bank magatartása ténylegesen jogsértőnek minősül-e, azaz pl. a bíróság is egyetértene-e a GVH jogértelmezésével. Mindazonáltal arra lehet következtetni, hogy mind a bank, mind a GVH olyan magatartásnak ítélte meg a fentebb ismertetettet, amely potenciálisan jogsértőnek minősülhet, illetve amely miatt érdemes lehet a visszautalás mellett dönteni.
