Első hallásra nem sok köze lehet a versenyjognak a kocsmai meccsnézéshez. Tegnap mégis ezzel kapcsolatban hozott egy olyan ítéletet az Európai Bíróság, amelynek komoly hatása lehet az európai sportmérkőzések közvetítésére – sőt, az ügy kérdéseket vethet fel akár szélesebb körben, az online tartalmak határon átnyúló szolgáltatására vonatkozóan is.
Az ítélet (C-403/08 és C-429/08 egyesített ügyek) egy előzetes kérdésben született. Egyes angol kocsmákban a Premier League meccseit a kocsmák élőben közvetítették, azonban nem angliai, hanem görögországi műholdas csatornákról, Görögországból importált, olcsóbb előfizetéssel árult görög műholdas dekóderekkel. A görög csatornák kizárólagos felhasználási engedéllyel rendelkeztek az angol meccsek közvetítésére, ez az engedély ugyanakkor csak Görögország területére terjedt ki. A csatornákat ezért a Premier League jogainak tulajdonosa (FAPL) a licenszszerződésükben kifejezetten kötelezte arra is, hogy megakadályozzák az adásaik külföldi vételét. A csatornák ennek érdekében kódolták adásaikat, és nem árultak dekódereket külföldre. Angliában több per indult (i) a dekódereket Görögországban megvásárló és azokat Angliába importáló, majd ott árusító cégek ellen, egy olyan angol szerzői jogi szabály alapján, amely megtiltotta a külföldi dekóderek importját; és (ii) a kocsmák üzemeltetői ellen, a nyilvánossághoz közvetítés jogának megsértésére hivatkozva.
Az ügyben eljáró angol bíróság több mint hat oldalnyi (!) részletes kérdést tett fel az EUB-nak, versenyjoggal, áruk illetve szolgáltatások szabad áramlásával, és szerzői joggal kapcsolatban.
Az EUMSZ 101. cikkével kapcsolatban az EUB lényegében azt a kérdést vizsgálta, hogy a jogosult és a műsorszolgáltató közötti kizárólagos licensz szerződés sérti-e az EUMSZ 101. cikkét, ha megtiltja a műsorszolgáltatónak az olyan dekóderek árusítását, amelyekkel a felhasználók a jogosult védelem alatt álló műveihez a licensz által lefedett területen kívül férnek hozzá (134. bek).
Az EUMSZ 101. cikke alapján önmagában sosem volt tilos az, ha egy vállalkozás kizárólagos (exkluzív) disztribútorokat jelölt ki – ezt az EUB a nyilvánossághoz közvetítésre vonatkozó licenszekkel kapcsolatban most újra megerősítette:
„137 A szellemi tulajdonjogi felhasználási szerződéseket illetően a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy önmagában valamely arra utaló körülmény, hogy valamely tagállamban a jogosult a védelem alatt álló mű közvetítésének kizárólagos jogát egyetlen engedélyesnek engedte át, és ezáltal egy meghatározott időszak vonatkozásában mások számára megtiltotta a közvetítést, nem elegendő e megállapodás versenyellenes céljának megállapításához”
Ugyanakkor, az EUB gyakorlata szerint főszabály szerint az EUMSZ 101. cikkébe ütköznek az olyan szerződéses konstrukciók, amelyek a kizárólagos disztribútorokat egymással szemben abszolút területi védelemben részesítik. Az elv annyira régi, hogy az EUB már a legelső Európai Közösségi versenyügyben, 1966-ban kimondta – a mostani ügy versenyjogi jelentősége abban áll, hogy az EUB ezúttal világossá tette, hogy az elv a nyilvánossághoz közvetítésre vonatkozó licenszekre is alkalmazandó:
„139 … [A nyilvánossághoz közvetítés joga] gyakorlásának területi korlátozásait illetően – emlékeztetni kell arra, hogy…. a nemzeti piacok nemzeti határok mentén való felosztására, vagy a tagállami piacok összeépülésének megnehezítésére irányuló szerződéseket főszabály szerint olyan megállapodásoknak kell tekinteni, amelyek [célja] az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében vett versenykorlátozás.
140 … amennyiben a felhasználási szerződés a műsorsugárzási szolgáltatás határon átnyúló nyújtásának megtiltására vagy korlátozására irányul, akkor úgy kell tekinteni, hogy annak [célja a verseny korlátozása], kivéve ha e szerződés gazdasági és jogi hátteréhez tartozó egyéb körülmények alapján megállapítható, hogy ez a szerződés nem [jár a verseny torzításával].
141 Az alapeljárásokban … nem kérdőjelezték meg a Premier League mérkőzéseinek közvetítésére vonatkozó kizárólagos engedélyek megadását. Ezek az [alap]eljárások ugyanis csak a jogosultak és a műsorsugárzó szervezetek közötti szerződések rendelkezéseiben foglalt és ezen engedélyek [területi korlátozásainak betartását biztosító] kiegészítő kötelezettségekre vonatkoznak, azaz [a műsorsugárzók] azon kötelezettségére, hogy ne értékesítsenek a védelem alatt álló művekhez hozzáférést biztosító dekódoló eszközöket, ha ezeket a dekódoló eszközöket az engedély által lefedett területen kívül fogják használni.
142 Ezen rendelkezések … megtiltják a műsorsugárzónak az e mérkőzésekre vonatkozó bármilyen határokon átnyúló szolgáltatás nyújtását, ami lehetővé teszi, hogy az engedéllyel lefedett területen minden egyes műsorsugárzó szervezetnek [abszolút] területi kizárólagosságot biztosítsanak, és ezáltal az említett szolgáltatások területén teljesen megszüntessék a műsorszolgáltatók közötti versenyt.
143 Másrészt az FAPL és társai és az MPS egyáltalán nem hivatkoztak a rendelkezések gazdasági és jogi hátteréhez tartozó egyéb körülményre, amely alapján azt lehetne megállapítani, hogy az előző pontban foglalt megfontolások ellenére ezek a rendelkezések nem torzíthatják a versenyt, és ennélfogva azoknak nem versenyellenes a [célja].
144 E körülmények között, mivel a kizárólagos felhasználási szerződések említett rendelkezéseinek versenyellenes a tárgya, meg kell állapítani, hogy e szerződések az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében tiltott versenykorlátozásnak minősülnek.”
Az ítélet legalább ilyen érdekes megállapításokat tartalmaz a szolgáltatások szabad áramlásával kapcsolatban, és a nyilvánossághoz közvetítés jogának jogpolitikai céljával kapcsolatban (ld. különösen 107-108 bekezdések)
A következő időszakban vélhetően sok fórumon sok szó fog esni a döntésről, és annak hatásáról az iparágra, illetve akár más iparágakra is. Ennek a bejegyzésnek a szerzője szerint az ügy által felvetett egyik legérdekesebb versenyjogi kérdés például többek között az, hogy ha a sugárzással nyilvánossághoz közvetítésre vonatkozó kizárólagos engedélyekhez nem kapcsolódhat abszolút területi védelem – akkor vonatkozik-e ez az elv a lehívásra hozzáférhetővé tételre is? A két jogot a szerzői joggal kapcsolatos 2001/29/EK Infosoc irányelv azonos cikke biztosítja, és a QC Leisure ügyben a főtanácsnoki véleményt író Kokott főtanácsnok szerint pedig lényegében az uniós jogkimerülés szabályait kellene alkalmazni az online zene, film és e-könyv letöltésekre is (amelyet azonban az Infosoc irányelv a nyilvánossághoz közvetítés és a lehívásra hozzáférhetővé tétellel kapcsolatban nem ismer el). Az EUB ítélet végül azonban nem ismételte meg a főtanácsnoki véleménynek ezt a részét.
Más, sajnálatos (bár technikai jellegű) magyar vonatkozása az ügynek az ítélet fordításának lehangoló minősége, amely a legalapvetőbb versenyjogi fogalmakat is összetéveszti, és például már az „to have as its obejct the restriction of competition” kifejezést sem úgy fordítja, hogy „célja szerint versenykorlátozó”, hanem úgy, hogy „versenykorlázotó tárgyú” (pl. 140. és 143. bek.) Újabb tanulság, hogy miért kell óvatosan bánni a magyar nyelvű EU-s anyagokkal (fent a fordítási hibák kapcsos zárójelekben korrigálva).
Az ítélet elérhető az EUB honlapján itt: http://curia.europa.eu/…-bin/form.pl?…
