A Népszabadság bezárása és Mészáros Lőrinc médiamágnássá válása a magyar médiapolitika eddigi legcinikusabb húzása volt. Az elmúlt éveket jellemezte egyfajta kommunikációs óvatosság, a kormány lépésről-lépésre darált be szerkesztőségeket, de mintha a Népszabadság esetében direkt a hangos botrány lett volna a cél. Azon már szinte meg sem lepődtünk, hogy a hatóságok, amelyeknek módjukban állt volna a híres gázszerelő médiapiaci belépését megakadályozni, inkább szolgaian egyengették útját: a médiahatóság és a versenyhivatal mindent megtett az ügylet segítéséért. Polyák Gábor és Urbán Ágnes írása.
Korábbi, a Népszabadság bezárása napján született blogunkban már megírtuk, hogy Mészáros Lőrinc tulajdonszerzése mit jelent a magyarországi nyilvánosság és a média sokszínűsége szempontjából. Az azóta eltelt két hét a legvadabb várakozásokat is felülmúlta, láthatóan komoly lélektani hadviselés folyt a szerkesztőség tagjai ellen. Más kérdés, hogy ez nem hozta meg az eredményt, a Népszabadság újságírói megtalálták az utat a közönségükhöz, elérték a nemzetközi közvéleményt, és ami a legkevésbé sem volt várható 2016-ban, trendi márkává tették a Népszabadságot.
Az elmúlt időszak legmeglepőbb fejleménye az a gátlástalan cinikusság volt, ahogy a tulajdonos és a politika kezelte ezt az ügyet. Nincs értelme a kettőt szétválasztani, hónapok óta tudta mindenkit, hogy Mészáros Lőrincé lesz a cég, piaci kérdésekről beszélni itt már rég felesleges. Utólag visszagondolva az is érthető, hogy ebben a felállásban a Népszabadságnak már nincs helye, és ezt a balhét még Heinrich Pecinával, az előző tulajdonossal vitették el. Akár persze meg is próbálhatták volna eladni, de a hatalom szempontjából jobb egy bezárt Népszabadság, mint egy működő. Onnantól kezdve, hogy Németh Szilárd őszinte örömét fejezte ki, egészen a miniszterelnök zavart nyilatkozatáig a történtek logikus rendszert alkottak.
Érdemes azonban beszélni két olyan hatóságról, amelyek asszisztáltak ehhez az egész játszmához.
Mint korábbi blogunkban már írtuk, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2011-ben szakhatósági állásfoglalásban akadályozta meg az Axel Springer és a Ringier fúzióját, és ezzel azt, hogy a zuhanásban lévő magyar lappiac egy jelentős portfóliója tőkeerős szakmai befektető kezébe kerüljön, illetve maradjon. Ez egyben azt is jelentette, hogy többek között a Népszabadság és a megyei lapok Heinrich Pecinához kerültek, akiről azóta pontosan tudjuk, hogy stróman volt ebben az egész történetben. A 31 oldalas szakhatósági állásfoglalás elérhető, olvasható.
Érthető módon kíváncsiak voltunk, hogy a médiahatóság mit szólt ahhoz, hogy a nyolc megyei napilapot kiadó Mediaworks összeolvad a négy megyei napilappal rendelkező Pannon Lapok Társaságával, napi több mint egymillió olvasót elérve. Kikértük hát ennek a fúziónak a szakhatósági állásfoglalását is, abban bízva, hogy megtudjuk, ma mit gondol a Médiatanács az öt éve oly sokat emlegetett tulajdonosi sokszínűségről. A Médiatanács nem volt túlságosan barátságos velünk, oldalanként 200 Ft-ot kértek volna az igényelt dokumentumért.
A Médiatanáccsal egyidőben a Gazdasági Versenyhivataltól is kikértük ugyanezt, hiszen tudtuk, hogy a GVH-nál is rendelkezésre áll a keresett dokumentum. Ezzel spóroltunk egy kis pénzt, bár nem túl sokat, hiszen kiderült, hogy a szakhatósági hozzájárulás mindössze két oldalas. Nincs itt szó semmiféle elemzésről, a sokszínűségre tett hatásról, egyszerűen a Médiatanács ráütötte a pecsétet a fúzióra. A hivatalos verzió szerint ez egy „egyszerűsített döntés”, ami nem tartalmaz indoklást, mégpedig azért, mert az eljárásban „a hatóság a kérelemnek teljes egészében helyt ad, és az ügyben nincs ellenérdekű ügyfél”.
Kedves Médiatanács, formálisan lehet igazad, de ha ez így van, akkor pontosan mi értelme az eljárásnak? Ebben az ügyben mi mindannyian „ellenérdekelt felek” vagyunk. Az ugyanis, hogy sérül-e a tájékoztatás sokszínűsége, a közönség minden egyes tagját érintő kérdés. Természetesen az eljárásban nem lehet ügyfél a közönség minden egyes tagja, éppen ezért tartunk fönn olyan hatóságokat, amelyek elvileg képesek a közösség egészének érdekeit képviselni. De hogy ezt a feladatot jól látják-e el (költői kérdés ez), az csak a határozataikhoz fűzött indoklásból derülhet ki. És ellenérdekelt felek mindazok a piaci szereplők, amelyek piaci pozícióira és közvetve a tájékoztatási tevékenységére az adott ügylet hatással lehet Tudta ezt a Médiatanács még 2011-ben, amikor az RTL felvásárolta az IKO médiacsoportot. Ebben az ügyben a Médiatanács az összefonódást jóváhagyó határozatot hozott, mégis vette a fáradságot, hogy összeüssön egy indoklást.
Félreértés ne essék, teljes bizonyossággal nem mernénk állítani, hogy a piaci viszonyokból a felvásárlás megakadályozása következett volna. Azt azonban határozottan állítjuk, hogy ha a Médiatanács nemcsak politikai megrendelésre dolgozna, hanem szakmailag is komolyan venné magát, akkor ezt a vizsgálatot le kellett volna folytatnia, alaposan elemezve, hogy milyen hatással jár a tervezett fúzió a nyilvánosság szerkezetére, a sokszínű tájékoztatásra. Az elmúlt napok eseményei valójában éppen azt igazolják, hogy a felvásárlás sokkal sérülékenyebbé tette a helyi nyilvános tereket, olyanná, amelyben egy központi akarat immár 12 regionális lapban képes formálni a tájékozódás kereteit.
A Médiatanács hozzájárulása után a Gazdasági Versenyhivatal szintén vizsgálta a Mediaworks és a Pannon Lapok Társasága összeolvadását. Ebben az esetben legalább egy 12 oldalas elemzés készült, tehát nemcsak egy jogi sablonszöveget olvashatunk, mint a Médiatanács esetében, mindenesetre a fúziós kérelem itt is átment. Tegyük ehhez hozzá, hogy maga a Gazdasági Versenyhivatal találta korábban tiltott kartellnek a regionális lapok területi monopóliumát. Márpedig ha a megyei lapok kartellje káros a piacra, sérti a fogyasztók és a reklámozók érdekeit, akkor éppen ennek a sérelmes helyzetnek rögzítését szolgálja a Mediaworks és a Pannon Lapok összeolvadása. De ezt a kérdést a GVH sem gondolta tovább.
További érdekességek is vannak a GVH engedélyében. Az anyag rámutat, hogy a Mediaworks-PLT fúzióval a napilap nyomtatás kapacitás hozzávetőleg fele egy kézbe kerül. Ezen kívül van még alkalmas nyomdája a Lapcom Kiadó Zrt-nek (Szeged, Győr), a RAS-Nyomda Nyomdaipari Kft-nek (Kecskemét), a Russmedia Kft-nek (Debrecen) és a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft-nek (Lajosmizse). Ez azért figyelemreméltó, mert van még kormánykritikus napilap Magyarországon, a baloldali Népszava és a konzervatív értékrendű Magyar Nemzet, és mint a GVH elemzéséből kiderült, jelenleg mindkettő a Mediaworks nyomdai szolgáltatását veszi igénybe. Ha esetleg bármelyik lap váltani kényszerülne, nem lesz könnyű más nyomdát találni. A napilapok terjesztése Budapestről oldható meg költséghatékony módon, a budapesti és veszprémi nyomdai kapacitás immár egy kézben van. A fővároshoz legközelebb eső Lajosmizsén éppen az állami tulajdonban álló Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft üzemeltet nyomdát, ezzel a kormánykritikus lapok nem feltétlenül tudnának könnyen megállapodni. A földrajzi távolságot figyelembe véve leginkább Kecskemét és Győr jöhet szóba, mindenesetre a nyomdai szolgáltatások piacán kifejezetten jelentőssé vált a Mediaworks pozíciója. Mint ma már tudjuk, a Mediaworks Mészáros Lőrincé lett, tehát ő most már azt is nagymértékben befolyásolhatja, hogy milyen napilapokat és milyen áron lehet az ország középső részén, a főváros környékén kinyomtatni.
A Pecina-VCP-Mediaworks vonalon a Médiatanács ráadásul nem először volt ilyen nagyvonalú. 2014-ben ugyanilyen egyszerűsített határozatban bólintott rá arra, hogy Pecina átvegye a Ringier-től és az Axel Springertől a politikailag értékes lapjaikat, többek között a Népszabadságot és a megyei lapokat. Miután tehát megfúrta, hogy ezek a lapok a Ringier és az Axel Springer közös közép-európai vállalatánál maradjanak, mondván, hogy ez így veszélyeztetné a sokszínűséget, szó nélkül – de tényleg szó nélkül – rábólintott arra, hogy majdnem a teljes portfólió egy médiapiaci tapasztalatok nélküli, ámde büntetőeljárásokban tapasztalt osztrák pénzügyi befektető kezébe kerüljenek. Igazán szép szakmai feladat lett volna megindokolni, három évvel később miért nem veszélyezteti a sokszínűséget nagyjából ugyanaz a tranzakció, ami korábban még tűrhetetlen véleménymonopóliumot jelentett, és vajon hogyan befolyásolja a sokszínű tájékoztatást az új tulajdonos zavaros kapcsolatrendszere és kétes hírneve.
A Médiatanács tehát nem csak a frekvenciapályázatoknál, hanem a médiapiaci összefonódások vizsgálata során is teljes következetességgel szolgálja a Fidesz érdekeit, de még a GVH is félreteszi a szakmai alaposságot a gördülékeny ügymenet érdekében. A Népszabadság megszűnésében és a megyei lapok fideszesítésében éppen gazdasági érdek nem nagyon van, van viszont leplezetlen politikai akarás. A kritikus álláspontoknak teret biztosító média következetes, egyre nyíltabb felszámolásában az érintett hatóságok, mindenek előtt a Médiatanács, súlyos bűnrészességet vállaltak. Ha ez így megy tovább, tényleg nem maradnak ellenérdekelt felek.
