Régóta terjed, hogy Mészáros Lőrinc, a miniszterelnök barátja az ország egyik legnagyobb médiavállalatának tulajdonosa lesz, mert megvásárolja a Mediaworks kiadót. Voltak találgatások, hogy ez pontosan hogy fog történni, de azt talán senki nem gondolta, hogy a legnagyobb politikai napilapot egyik napról a másikra be lehet zárni. Aligha tévedünk nagyot, ha azt feltételezzük, hogy lap mai bezárása és a tulajdonosváltás között összefüggés van, még ha az utóbbit nem is jelentették még be hivatalosan. Polyák Gábor és Urbán Ágnes írása.
A Mediaworks jelentősége a magyar médiapiacon nem kérdőjelezhető meg, tavalyi árbevétele 16,4 milliárd forint volt. Alig néhány napja felvásárolta a Pannon Lapok Társaságát, amely 7,8 milliárdos 2015 évi árbevétellel szintén jelentős szereplő a lapkiadásban. A teljes portfólió már 12 megyei napilapot foglal magában, emellett a Népszabadságot, a Világgazdaságot, a Nemzeti Sportot, számtalan magazint és online oldalt. A Mediaworksot már korábban sem volt nehéz hírbe hozni a Fidesszel, de a cég eddigi működése végül is nem forgatta fel a nyilvánosság működését.
A Mediaworks széles portfóliójának véleménybefolyásoló hatása lényegében két pillérre épült. A Népszabadság példányszáma és olvasottsága ma már meglehetősen alacsony, lényegében erre utal a kiadó által közzétett sajtóközlemény is. Tény, az elmúlt két évtized nem volt sikertörténet, a Matesz auditja azt mutatja, hogy az ezredfordulón még 208 ezer példányban terjesztett napilap idén a második negyedévben már csak 38 ezres példányszámot tudott elérni. A szöveg egésze cinizmusában mégis leginkább azzal veszi fel a versenyt, amikor az origo főszerkesztőjének kirúgása után a cég a megváltozott médiafogyasztási szokásokra utalt. A Népszabadság a története és presztízse miatt szimbolikus fontosságú a politikai nyilvánosság működésében: sokak számára mind a mai napig ez az emblematikus baloldali lap. A helyzetet különösen drámaivá teszi, hogy olvasóként jól érezhető volt az elmúlt időszakban, mennyire feljövőben van az újság. Kiváló újságírók szerződtek oda, akik elkezdték olyan ügyek feltárását, amelyek aztán meghatározták a közbeszédet az országban.
Az olvasók közvetlen elérését tekintve sokkal nagyobb jelentőségűek a megyei lapok, és egyelőre fogalmunk sincs, hogy ezekkel mi lesz. A hvg.hu által közzétett számok szerint az új, immár egyesített portfólióban a megyei napilapok példányszáma 258 ezer, napi olvasottsága pedig 1 millió feletti. A Mérték kutatásai azt mutatják, hogy a megyei lapok továbbra is meghatározó forrásai a hírfogyasztásnak. Az biztos, hogy a megyei lapok esetében fel sem merülhet a megszüntetés, ennek az egymilló embernek az elérése mindennél fontosabb a Fidesz számára, de a Népszabadság bezárása után ne legyen illúziónk, ott is csak a kormányzathoz maximálisan lojális újságírók maradhatnak. Ez azért is lesz nagy hatású, mert a megyei lapok – néhány helyi kereskedelmi rádiót leszámítva – a helyi nyilvánosság utolsó olyan elemei, amelyek nem állnak közvetlenül a polgármester vagy Habony irányítása alatt.
A Népszabadság beszántása önmagában is sajtótörténeti jelentőségű, de tanulságos egy kicsit az előzményekre is visszatekinteni. Vissza kell mennünk az időben néhány évet, amikor a magyar piacon jelentős érdekeltséggel rendelkező két kiadó, a német tulajdonban lévő Axel Springer és a svájci Ringier 2010-ben benyújtotta fúziós kérelmét. Az akkor frissen elfogadott médiatörvény alapján 2011-ben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság ezt elutasította. Egyértelmű, hogy a törvényalkotók számára ez fontos volt: a törvény szerint a hatóság hozzájárulására a már folyamatban lévő fúziós kérelmekhez is szükség volt, és miután ez volt az egyetlen folyamatban lévő ügy, várható volt, hogy a médiahatóság megtagadja az engedélyt.
Ilyen esetben a hatóságnak azt kell vizsgálnia, hogy az összeolvadás után is biztosított-e a sokszínű tájékozódás joga, és amennyiben megítélése szerint sérül ez a jog, akkor a testület megtagadhatja a hozzájárulást. Mai szemmel különösen tanulságos az akkori szakhatósági állásfoglalást olvasni. A dokumentum nagyon fontos alapelveket szögez le:
„A médiakoncentráció foka és a plurális médiarendszer között érdemi összefüggés van, ugyanis a magas médiakoncentráció csökkenti a tartalomkínálat sokszínűséget, a vélemények pluralitását, illetve mindezek hatására a kommunikációs jólétet a társadalomban. A tulajdoni koncentráció magában hordozza az egyoldalú közvélemény kialakulásának veszélyét azáltal, hogy a tájékoztatásból, véleményformálásból bizonyos szempontokat kizár, vagy kisebb súllyal jelenít meg. A tulajdoni koncentráció olyan környezetet teremthet, amely előnyben részesíti a reklámpiac monopolizálását, korlátozza az új piaci szereplők megjelenését, valamint a médiatartalom egységesüléséhez vezethet, ezáltal elfojtja az ágazaton belüli kreativitást és vállalkozói kedvet is.”
Kétségtelen, hogy a médiában a sokszínűség nagyon fontos, a szakhatósági állásfoglalás azonban szakmailag támadható volt, mint ahogy ez egy akkor megjelent tanulmányból is jól látszik. Nagyon kíváncsiak lennénk, hogy azok a hatósági emberek, akik a sokszínűséget megvédendő értéknek tartották és még mindig ott dolgoznak, vajon most mit tesznek. Na jó, valójában nincs illúziónk, alighanem elégedetten hátradőlnek és azt mondják, hogy végre a Népszabadság is megoldva, pipa.
A fenti idézet a sokszínűség fontosságáról 2011-ben született, és most öt év elteltével kimondható, hogy ha van alapérték, amit a magyarországi médiapolitika látványosan szembeköpött az elmúlt időszakban, az éppen a sokszínűség. A politikaközeli szereplők gátlástalan tulajdonszerzése, a Médiatanács aktivitása a rádiós piac átalakításában, az állami reklámköltés piactorzító hatásának hatósági elősegítése, az állami média elképesztően propagandisztikus működése mind-mind a sokszínűség ellen hat. Nagyjából látni lehetett ezeket a folyamatokat, ezért okozott a médiatörvény akkora felháborodást 2011-ben: amit sokan akkor hisztinek gondoltak, az nem volt más, mint a törvény értő olvasása és valós médiapolitikai szándékok átlátása. Konkrétan nem lehetett tudni, hogy a TV2 majd éppen egy kormánybiztos kezébe kerül, és azt sem, hogy a legnagyobb baloldali lapot egyik éjszakáról a másikra megszüntetik, de sejthető volt, hogy valami ilyesmi célja van a médiapolitika kiagyalóinak.
A Népszabadság beszántása váratlan és kirívó fordulat, de nagyon is beleillik ez abba a mintázatba, amelyet a Fidesz 2014-et követően, a Simicska-birodalom kegyvesztettsége után követett. Megosztott médiapiaci pozíciók az egy kézben összpontosuló Simicska-cégek helyett, szoros személyes függés Orbántól a Simicska-féle relatív gazdasági autonómia helyett. Mindez akkor eredményes, ha az ellenzéki hangok elhallgatnak, egy egyre bátrabb és egyre komolyabb ügyeket feltáró Népszabadság ebbe nem fért bele.
Izgalmas kérdés, hogy az eddig nagyon ügyes, a szabad média felszámolását lépésről-lépésre végrehajtó stratégia helyett a Népszabadság kivégzése miért ilyen látványosan, alighanem óriási nemzetközi botrányt okozva történik. Lehetséges, hogy az új fideszes médiavilág kiépítésének látványos kudarcai miatt eleve értelmetlennek tűnt az erőforrások megosztása. Alighanem esély sem volt új újságírók odacsábítására anélkül, hogy a többi kormánypárti médiumnál ne okozzon gondot, mert az eléggé nyilvánvaló, hogy a korábbi stábból aligha dolgozott volna bárki is a Fidesznek. Különösen aljas dolog, hogy a lapot akkor szüntették meg (persze, hivatalosan csak felfüggesztették a megjelenést, de ezt senki nem gondolhatja komolyan), amikor éppen költözött a szerkesztőség az egyik irodaházból a másikba, mindenkinek mindene össze volt pakolva. A szerkesztőség tagjai már nem jutnak be a korábbi munkahelyükre, mintha csak az lenne a cél az újságírók megalázása mellett, hogy még véletlenül se férjenek hozzá azokhoz az anyagaikhoz, amelyekből az elkövetkező hetek cikkei születtek volna.
A gazdasági válság után, a hirdetési piac drasztikus visszaesésével nehéz helyzetbe kerültek a médiapiaci szereplők, és a Fidesz-kormány jól érezte meg, hogy történelmi lehetőség adódott a piac lenyúlására. Ne legyen illúziónk, papíron lehet ezt a Mediaworks jelenlegi bécsi tulajdonosára kenni, de nyilván nem voltak véletlenek a Mészáros Lőrincről hónapok óta terjedő pletykák. A magyar sajtószabadság elleni ilyen drasztikus támadás aligha történhetett volna meg a Fidesz beleegyezése, sőt, ösztönzése nélkül.
A külföldi szakmai befektetők kivonulásával a magyar médiapiac egyre nagyobb mértékben került a kormányhoz ilyen-olyan módon köthető figurákhoz. A közéleti tartalmak piacán ma már csak néhány kisebb szereplő, illetve nagy befektetőként az RTL maradt, és ami mindenképpen nagy szerencsénk a korábbi időszakok autokratikus rendszereivel összehasonlítva, van már digitális média. Ezzel együtt is a magyar nyilvánosság már egyre inkább az elmúlt hónapokban megtapasztalt, a népszavazási kampány egészpályás letámadásához közelít. Ma egy nagy lépéssel még közelebb kerültünk ehhez.
