A hírek szerint a kormány komolyan fontolgatja a magyarországi kommunikációs felsőoktatás felszámolását. Ez súlyos csapás a diákok választási szabadságára, az egész felsőoktatásra és súlyos csapás a nyilvánosságra. A Mérték tiltakozása.
Amikor a média szabadságát védjük, akkor valójában olyan társadalom víziója mellett állunk ki, ahol az egymással ütköző álláspontoknak hasonló esélyük van megjelenni a nyilvánosság előtt, és ahol ezek az ütköző vélemények nem kölcsönös értetlenséghez vagy ellenségeskedéshez vezetnek, hanem az egymásra figyelő és egymással vitázó felek közötti párbeszéd elengedhetetlen feltételei. Abban hiszünk, hogy e társadalmi párbeszéd csak egy nagykorú, az ellentétes véleményekre nyitott, adott esetben a teljesen elfogadhatatlan álláspontokat feldolgozni képes társadalom sajátja lehet, amit nem kell tiltásokkal és előírásokkal megvédeni saját magától. Ennek a társadalomnak a legjobbak az esélyei, hogy úgy általában jusson valahova, vagy akár csak menjen valamerre. Ez az a társadalom, ami demokráciában él.
E társadalomnak a média szabadsága az egyik alapfeltétele. Az egyik, de nyilvánvalóan nem az egyetlen. Minden olyan intézmény szabadságára szükség van, ahol a különböző vélemények kifejezésre juthatnak, ahol tükröződik a társadalom sokszínűsége, és ahol éppen e sokszínűség felmutatása és erősítése lenne a fő feladat. Ehhez szükség van a folyamatos egzisztenciális zsarolás nélküli művészekre, a kormányzati tevékenységet kontrolláló és kiegészítő civil társadalomra, átlátható és nyitott jogalkotási folyamatokra, és mindenek előtt egy olyan oktatási rendszerre, amely tiszteletben tartja és értéknek tekinti a sokféleséget. Vajon milyen társadalmat szeretne az a kormány, amelyik Művészeti Akadémiával, civilek kiátkozásával, a parlamenti nyilvánosság kiüresítésével és egyetankönyvekkel oldja meg ezeket a kérdéseket? Egyértelműen olyat, amelyikből lassan kikopnak a színek, amelyben viták helyett hitvallások, polgárok helyett lenézett alattvalók maradnak.
A kommunikációs képzés különleges helyzetben van, sajátos metszéspontja az oktatásnak és a médiának. A kommunikációs képzésekről kerül ki sok újságíró, itt végeznek a médiatanárok, a demokratikus nyilvánosság legfőbb letéteményesei. Persze a kommunikációs diplomával nem csak újságíróként és médiatanárként helyezkednek el a végzett hallgatók, lesznek köztük marketing-szakemberek, szóvívők, sajtóreferensek, sikeres és sikertelen vállalkozók, és lesznek köztük irodavezetők és pénztárosok is. De tény, hogy a diplomások munkaerőpiaci esélyei Magyarországon akkor is sokkal jobbak a középfokú végzettséggel rendelkezőknél, ha nem a végzettségüknek megfelelően helyezkednek el. Sőt minden üres és gonosz politikai blöff ellenére a bölcsész diploma, amilyen a kommunikációs diploma is, még a többi felsőfokú végzettséggel is versenyképes. De ami nekünk most fontosabb: a kommunikációs diplomával rendelkezők biztosan hallottak a sajtószabadságról és a cenzúráról, értik a nyilvánosság működését, van tudásuk a médiapiac működéséről, vizsgáztak a média hatásaiból és tudják, mi az a propaganda. A kommunikációs diplomával rendelkezők – legalábbis a túlnyomó többségük – kevésbé sérülékenyek bármely kormányzati vagy üzleti manipulációval szemben, irodavezetőként és pénztárosként is tudatosabb médiafogyasztók és polgárok, akik másokhoz képest jobban eligazodnak a médiarendszer útvesztőiben.
Az is igaz, hogy nem minden újságíró végzett kommunikáció szakot. A jó újságíróvá válásnak egyáltalán nem feltétele és biztosan nem garanciája a kommunikáció szak. Weyer Balázs kiváló elemzése alapvetően arra mutat rá, hogy az újságíró szakma és a kommunikációs képzés eltávolodott egymástól. Abban, hogy kifejezetten újságíró szak az állami egyetemeken sem alapképzésben, sem mesterképzésben nincs, az egyetemek eltúlzott elmélet-központúsága mellett döntő szerepe van a munkaerőpiacnak: legfeljebb egy-két, jellemzően budapesti egyetem tudna gazdaságosan ilyen szakot működtetni, mert legfeljebb ők tudnának legalább halvány ígéretet tenni, hogy a végzett újságírók újságíróként valóban el tudnak helyezkedni. Ehelyett van az általános „médiaszak”, ami éppen a diverz, nyitottabb kimenete miatt jelent több hallgató számára elhelyezkedési esélyt. Jól működő újságíró-képzéshez stabil médiapiac kell, olyanunk meg nincs. Ezzel együtt nagyon fontos, hogy a kommunikációs tanszékek – már ha maradnak ilyenek – meghallják az újságíró-szakma felől érkező kritikát, és tudatosan vállalják fel a minőségi újságírás előmozdításának, ezzel együtt a demokratikus társadalom erősítésének feladatát.
A kommunikációs szakok beszántása azonban nem az esetleges szakmai kritikákra adott válasz, hiszen a döntéshozó szakmai szempontokat egyáltalán nem mérlegel. Abban benne van a kormányzat kultúraellenessége és felsőoktatás-ellensége, amire egyébként józan ésszel semmilyen magyarázatot találunk. Hacsak azt nem, hogy Orbán Viktor valóban félázsiai sorsot szán nekünk, amit ha elfogadunk, meg is érdemlünk. Sajnos a felsőoktatás egészének megalkuvó, önmagát hitegető, összefogásra és ellenállásra lényegében képtelen viselkedése ugyanolyan fontos eleme volt az elmúlt évek pusztításának, mint maguk a kormányzati döntések.
De a kommunikációs szakok felszámolása – esetleg a Közszolgálati Egyetem megbízható falai közé szorítása – a kormányzat nyilvánosság-képébe is tökéletesen beleillik. Újabb eszköz az illiberális és irányított nyilvánosság megteremtéséhez, amely nyilvánosság egyszólamú, párbeszédképtelen és közönyössé tesz a közügyek iránt. Ebben a nyilvánosságban nagyon is zavaró a manipulációval szembeni védettség, amit a kommunikációs képzés adhat, és nincs szükség olyan szakemberekre, legyenek azok újságírók, médiamenedzserek vagy sajtóreferensek, akiknek van elképzelésük a demokratikus nyilvánosságról. A kommunikáció szakok vége nyilvánvalóan nem jelenti az újságírás végét, de tovább rontja annak működési feltételeit.
Kikérjük magunknak, hogy a kormányzat semmibe vegye a kommunikációs képzések társadalmi jelentőségét, valamint e szakok jelenlegi és reménybeli hallgatóinak és oktatóinak teljesítményét és érdekeit. Tiltakozunk minden olyan kormányzati lépés ellen, ami szűkíti e szakok mozgásterét!
A Mérték munkatársai közül többen rendszeresen vagy eseti jelleggel oktatóként részt vesznek a magyarországi kommunikációs felsőoktatásban.
