A közmédia árvízvédelmi rádiója az árhullám levonulásának közepén, június 9-én indult, és a 30 napos műsor nagyrészt arra az időszakra esett, amikor az árhullám már kilépett az országból. Ki adott engedélyt a frekvencia használatára, mennyibe került a műsorkészítés és a műsorszórás, pontosan mire használta a Magyar Rádió a frekvenciát? Válaszok helyett nagyrészt csak találgatni tudunk. Nagy Krisztina és Polyák Gábor írása.
Frekvenciakincs a fiókban
Kapóra jött, hogy éppen talonban volt egy szabad országos frekvenciahálózat a médiahatóságnál, hiszen a Neo Fm műsora tavaly ősszel megszűnt, és azóta a Médiatanács erősen hallgat a frekvencia sorsáról (de ne evezzünk nagyon más vizekre, ez majd egy másik blog témája lesz). Az árvízvédelmi rádió ezt a frekvenciahálózatot kapta meg, amire jön a kérdés, vajon hogyan, milyen jogcímen? A Médiatanács honlapján található ülésjegyzőkönyvekben és a határozatok között egyáltalán nincs nyoma annak, milyen eljárásban jogosította fel a Médiatanács a Magyar Rádiót az országos frekvenciahálózat használatára. Így csak találgathatunk, mi és hogyan történt, bár azt látjuk, hogy hogyan kellett volna történnie a törvény alapján.
A Médiatanácsnak egyébként igen széles jogköre van a közszolgálati médiumok terjesztési lehetőségeinek, csatornáinak meghatározásában: évenkénti felülvizsgálat keretében pályázat nélkül biztosíthat új terjesztési kapacitásokat a közmédia számára. Így indult el például 2012 év végén a Dankó Rádió (Budapesten nevezetesen a korábban a RadioCafe által használt frekvencián). Nyilvános információ azonban nincs arról, hogy az éves felülvizsgálat keretében zajlott volna az árvízvédelmi rádió engedélyezése.
A 30 napos sugárzás alapján szóba jöhetne az ideiglenes jogosultság intézménye is, amit azonban kifejezetten csak helyi rádiók számára biztosít a törvény, országos lefedettségűeknek nem. Ez a lehetőség tehát eleve kiesik.
Maradna a médiatörvénynek az a sokat vitatott és kevéssé jogállami jolly joker megoldása, hogy a Médiatanács közfeladat ellátása érdekében pályázat nélkül ad jogosultságot a szolgáltatónak legfeljebb három évre. Volt is már példa ilyen eljárásra: így kapott engedélyt a Katolikus Rádió 2011-ben egy budapesti frekvenciára (Budapest 102,1 Mhz), amíg ugyanezt a frekvenciát rendes pályázati eljárásban nem nyerte el. A törvény a lehető legszélesebbre nyitja a Médiatanács mozgásterét, gyakorlatilag csak rajta múlik, kinek biztosít pályázat nélkül viszonylag hosszú időre frekvenciát. Az eljárás gyors, nélkülöz minden átláthatóságot és jogorvoslati lehetőséget. A törvényalkotó nem bíbelődött sokat a részletek kibontásával, az kap jogosultságot, aki a Médiatanács felhívására elsőként jelentkezik. A Médiatanácsnak tehát csak egy rövid, pár mondatos felhívást kell közzétennie, amire rögtön beadható a kérelem, és kezdődhet is a sugárzás. Az Árvízvédelmi Rádió ügyében azonban a nyilvánosan hozzáférhető felületeken még ennek az eljárásnak sincs nyoma. Nincs felhívás, nincs kérelem, csak szűkszavú sajtónyilatkozat, hogy az árvízvédelmi rádió megkezdi a műsorát.
A nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján tehát úgy tűnik, jogalap nélkül készült a műsor, és emellett joggal merül fel a rádiófrekvenciákkal való hatékony gazdálkodás elvének sérelme is.
Minden, ami víz, és helytörténet
A minket érdeklő másik kérdés az volt, hogy vajon mire használható egy árvízvédelmi rádió akkor, amikor nincs árvíz. A 30 napos műsorfolyamból – amelynek egy része valóban az árvízi helyzettel foglalkozott – végighallgattuk két olyan nap (június 28. és július 1.) műsorát, amikor már a köztévé híradójának beszámolója szerint is egyértelmű volt, hogy az ár levonult. Június 28-án a műsort Mohácsról sugározták, ahol napokkal azelőtt valóban súlyos árvízi helyzet volt. Árvízi helyzet volt ugyan Szolnokon is, ahonnan a július 1-i adás szólt, de az egy másik folyó és egy (több) másik árvíz.
Mindkét adásnapon kaptunk egy kis helytörténeti betekintést, sőt Szolnokon külön hídtörténeti, illetve hajózás-történeti interjú is készült, Mohácson pedig egy 45 perces műsorblokk foglalkozott a busójárással. A szolnoki adásnapot közel egy órás műsorszám zárta a Tisza és a magyarság múltja közötti kapcsolatról. A helyi kulturális élet is fontos témája volt az árvízi rádiónak, riportot hallottunk a mohácsi kerámiaművészetről, beszélgetést Mohácsról elszármazott operaénekessel (némi hip-hop aláfestéssel), a szolnoki adásnapon több beszélgetést a Tisza és a művészet kapcsolatáról, továbbá egy közösségfejlesztő helyi szervezet működéséről. Természetesen egyik adásnapon sem maradhatott el a polgármester, vagy legalább az alpolgármester megszóltatása.
A mélypont a szolnoki adásnap archív (!) tudósítása a 2001-es tiszai árvízről, a tiszai cián-katasztrófáról, vagy éppen az ez év májusi szolnoki belvízi helyzetről. Valódi mondandó híján tetemes mennyiségű adásidő-kitöltő műsor. Aztán volt még természetvédelem, szúnyogirtás, gasztronómia és borászat. Időnként olyan általános árvízvédelmi témák, mint az árvízi légi mentés, a vízi rendőrség részvétele az árvízvédelemben, vagy éppen a mobilgáttal kapcsolatos nemzetközi tapasztalatok. És persze hébe-hóba, mondjuk a mohácsi adásnapon félnaponként egyszer, egy-egy tudósítás az árvízi helyreállítási munkákról. A helyi politikai és gazdasági szereplők mindeközben kaptak egy kis ingyenreklámot, és nem kellett tartaniuk például az árvízi megelőzéssel kapcsolatos felelősségüket feszegető kérdésektől. A közönség részéről érkező kérdések, hozzászólások egyetlen műsorszámban sem fértek el. Elfértek viszont, teljes terjedelemben – napi több mint két órában –, a Kossuth Rádió hírműsorai, amik így kicsit szélesebb közönséget láttak el legendásan elfogulatlan tájékoztatással.
Félreértés ne essék, a fenti műsorszámok mindegyikéről könnyű szívvel kimondjuk, hogy valódi közszolgálati műsorszámok, és természetesen azt sem vonjuk kétségbe, hogy a minden nap máshova telepített stábok nem próbálták meg kihozni a legtöbbet a helyzetből. Hogy ez nem mindig sikerült, azt az interjúkban kiszúrható ismétlődések és az egész műsor esetlegessége mutatja. Az Árvízvédelmi Rádió riportjaiban felbukkanó információk egyáltalán nem jelentek meg a Kossuth híreiben, és az Árvízvédelmi Rádió sem reflektált a Kossuthról átvett hírekre. Hiányoztak az élő kapcsolások azokról a helyszínekről, ahol még valóban folyt a helyreállítás. A vizsgált adásnapokon az egész sokkal inkább hasonlított egy változó színvonalú helyi rádióhoz, mint az árvízi védekezésről és helyreállításról az országos közönséget tájékoztató műsorként. Egy közszolgálati rádiónak valóban feladata, hogy egy-egy helyi közösségről ilyen átfogó képet adjon.
Na de Szolnokról sugározni a dunai árvíz miatt indult műsort? Úgy, hogy az adásnap nagy részének semmi köze sem az éppen aktuális, sem más árvizekhez? Volt a Magyar Rádiónak olyan műsorszolgáltatása, az MR6, a regionális rádiók hálózata, ami ezt a feladatot árvíz és aszály idején is ellátta. Azóta nem csak a regionális műsorszolgáltatás szűnt meg, hanem a regionális stúdiók is. Amíg azok működtek – kiegészülve a hírügynökségi fotó- és tudósítói hálózattal –, addig a nap 24 órájában egyenként vagy akár a stúdiók körkapcsolásával azonnal országos és körzeti lefedettségű tájékoztatást adhattak. A régióközpontok mindegyikének volt további megyei tudósítói rendszere is, így a 19 megye országos hírhálóban teljességet alkotott. Ráadásul még a határon túli partnerstúdiókkal is együttműködési megállapodásokat kötöttek. Az MTVA vezetése ezt a rendszert verte szét, és próbálta pótolni egy minden bizonnyal drága és nem hatékony időleges megoldással. Hogy mennyire drága, azt majd egy közérdekű adatigénylés deríti ki, vélhetően egy hosszan elhúzódó bírósági eljárás végén.
