A miniszterelnök nem perli a róla az interneten terjedő képek készítőit, pedig úgy véli, megtehetné. Tisztább jogi helyzetet teremthetne a felségsértés alkotmányba iktatása, vagy az internet technikai korlátozása, szigorúan az irányadó nemzetközi gyakorlat alapján. Mong Attila írása.
A legfrissebb hírek szerint nem foglalkozik “személyeskedéssel”, nem perli be az interneten terjedő, őt kifigurázó mémek készítőit Orbán Viktor miniszterelnök. Fellélegezhetnek a mém-manufaktúrák napszámosai, a gif-huszárok, a részegbrókerek, és a photoshop-vigécek – a törvény szigora lesújthatna vala, de nem sújt le vala. A jó király mégiscsak jó király.
Pedig komolyan tanulmányozták ezt a jogi lehetőséget, nem vitás. Maga Navracsics főkamarás vetette fel, hogy akár pert is indíthatnának a mémek készítői ellen. Ez a jelenlegi magyar jogszabályok szerint, gondolom, lehetne egyrészt büntetőeljárás (rágalmazás, becsületsértés), másrészt polgári per. Előbbit nehezíti, hogy a magyar rendőrség ismeretlen tettesek ellen még az ismert tettesekhez képest is nehezen boldogul a felderítéssel, főleg, hogy itt bonyolult internetes összeesküvéssel lenne dolguk, ahol az ismeretlenek felhasználónevek, azok meg jelszavak mögé bújnak. (Anekdota a 2000-es évek elejéről: egyik ismerősömet adóellenőrzés során szólították fel, hogy vegye elő az úsernáméját (!), különben rendőrt hívnak.) Másrészt lehetne polgári per, igaz az internetes népművészettel szembeni polgári jogi fellépést nehezíti, hogy az “elkövető” bajosan azonosítható, a népet meg ugye nehéz perelni (lásd még leváltani), bár kétségkívül nem lehetetlen. Itt szeretném szóvá tenni, hogy szerte a városban terjednek sértő vécés falfirkák a miniszterelnökről, matricák a kincstárnokáról, és nem tűnt el a médiahatóság első emberét megalázó helyzetbe hozó összemontírozott kép sem az internetről, amelyből – hogy a rendőrség nyomozást megszüntető végzéséből idézzek (részletek az ügyről itt) – “olyan következtetést lehet levonni, hogy (…) Szalai Annamáriáról készültek orális közösülés közben.”
Az internet tényleg szopás. Az udvar tehetetlen. A nép mindenhol kitüremkedik.
Orbán Viktor ügye az újabb bizonyítéka annak, hogy a hatalom mit sem ér, ha nem képes megvédeni a hatalmasságokat. A jogállam üres szólam csupán, ha még a csúcsain lévők sem érezhetik magukat biztonságban, sőt csak ők nem igazán. Ha nekik ennyit kell tűrniük, ennyit kell nyelniük (még ha képletesen is), akkor milyen védelemben reménykedhetnek a többiek? Pereskedni persze lehet, de ki akar Gyurcsány Ferenc sorsára jutni, aki nem elég, hogy méltatlan helyzetbe hozta magát azzal, hogy holmi plágium-vád miatt a bíróságra szaladt, nem elég, hogy egyes publicisták még nevetségessé is igyekeztek tenni (lásd még közröhej), de a végén még neki kellett fizetni az újságoknak?
Hol itt a jog? Hol itt az igazság?
A gond az, hogy a jogszabályaink nagy részét, az azokat alkalmazó bíróságokat, még a köztársaságból örököltük, miközben hazánk – és ezt az új alaptörvény is jelzi – az alkotmányosságnak már egy egészen más szintjén áll. A köztársaság jogszabályai a népet védték, de védtelenül hagyták az ország irányítóit. A jognak ezen a mostani fejlettebb szintjén végre megfelelő védelemben kell részesíteni a közéleti szereplőket, mert az emberek is csak általuk érezhetik magukat biztonságban.
A 2010-es médiatörvénnyel óvatos kísérletezés történt ezen a téren, nem lebecsülendőek azok az erőfeszítések, amelyeket kormányunk az internet technikai korlátozása ügyében tesz, és a Ptk. tervezett módosítása is egy bátor lépés a megfelelő irányba azzal, hogy a szabályozás kiszélesítené a közéleti szereplők védelmének lehetőségeit. Mindez azonban nem elég. Tudván tudjuk, hogy a mi polgáraink igenis megérettek arra, hogy alattvalók legyenek, így nem lenne szabad megijednünk attól, hogy a felségsértés évszázados intézményét is felélesszük. Főleg, hogy Norvégiától Hollandián át Spanyolországig fejlett államok sora ápolja ezt a hagyományt az emberek legnagyobb megelégedettségére. Királynőt arrafelé lekurvázni nem kell félnetek jó lesz. És nem mellesleg, a magyar jogi hagyománytól sem idegen ez a megoldás, legutóbb a Kádár-rendszerben volt valami hasonló.
Orbán Viktor gyermekkorában.
“Legyen úgy, mint régen volt.”
