Az RTL II és a SuperTV2 indulása új helyzetet teremthet a televíziós piacon. Nemcsak az elmúlt másfél évtizedben meghatározó két országos kereskedelmi csatorna, az RTL Klub és a TV2 veszíthet jelentőségéből, de könnyen eljuthatunk oda, hogy a magyar televíziós piac gyakorlatilag kikerül a hazai médiaszabályozás hatóköréből. Urbán Ágnes írása.
Mint a hirdetési kampányból mindenki számára látható, hamarosan indul az RTL csoport új csatornája, az RTL II, majd nem sokkal később, novemberben a TV2 párja, a SuperTV2 is megjelenik a képernyőkön. Az új csatornák indulása önmagában nem meglepő, az elmúlt években hozzászokhattunk, hogy a műsorszolgáltató cégek növekedésének záloga a kínálat bővítése volt. Jellemzően az anyavállalat tulajdonában, külföldi bejegyzéssel indultak ezek a csatornák. Az RTL esetében ilyen volt pl. a Film+, a Sorozat+ vagy a Cool TV, a TV2 esetében a Fem3 és a Pro4, de más műsorszolgáltatók is követték ezt a stratégiát, a nálunk sokáig csak egyetlen csatornával működő Viasat is ma már négy adóval működik.
Az RTL II és a SuperTV2 indulásában tehát első látásra nincs semmi újdonság, nem történik más, mint a piac bővülésének egy újabb lépése. Csökken az analóg földfelszíni vételt alkalmazó háztartások aránya (az NMHH adatai szerint 2012 tavaszán már csak 14 százalék) és egyre többek számára elérhető az ún. sokcsatornás kínálat, tehát a kábeles, műholdas, IPTV-s szolgáltatások széles tartalomválasztéka. A közönség fragmentálódik, megoszlik a nézési idő az egyes csatornák között, mindenki a saját igényei szerint választ műsort, legyen az film, sport, közéleti tartalom vagy bármi más. A Nielsen Közönségmérés Kft. adatai alapján az RTL Klub és a TV2 együttes közönségaránya 2011-ben 38,8 százalék volt, ami erőteljes visszaesés a 2000-ben mért 67,3 százalékhoz képest. A két országos lefedettségű kereskedelmi csatorna közönségarányának csökkenése mögött az új, speciális nézői igényeket kielégítő, leginkább egy-egy témára szakosodott csatornák számának növekedése állt. Nem véletlen tehát, hogy ebbe a versenybe az RTL Klub és TV2 tulajdonosa is beszállt: elindították a maguk csatornáit, és így a két országos adótól elpártolt nézők mégis „házon belül” maradt, ha a főcsatornát már kevesebben is nézték, a cégcsoport számára továbbra is bevételt termeltek.
Most azonban mégis elmondható, hogy valami új történik a piacon, olyasmi, amit eddig nem láttunk. Egyrészt nem lehet nem észrevenni, hogy a most induló csatornák továbbviszik az eredeti csatornaneveket (RTL Klub – RTL II, TV2 – SuperTV2), tehát felvállalja mindkét cég a márkakiterjesztést annak minden előnyével és kockázatával együtt. Korábban sok nézőnek valószínűleg fogalma nem volt, hogy mit néz, a Cool TV-t nem feltétlenül kötötte össze az RTL-lel, mint ahogy a Fem3-t sem a TV2-vel, most azonban a kapcsolat mindenki számára egyértelmű lesz. A néven kívül a meghatározó műsorok, jól ismert arcok is nyilvánvalóvá teszik az országos csatornák és a most induló adók közötti kapcsolatot, az utóbbiak esetleges kudarca negatívan érintené az RTL Klub vagy a TV2 brandet is.
Fontos fejlemény az is, hogy az két új csatornán nagy számban láthatunk saját gyártású műsorokat is. Mint ahogy az elmúlt napokban kiderült, mind az RTL II-n, mind pedig a SuperTV2-n jelentős tartalomgyártás folyik majd, bizonyos műsorok csak itt, illetve elsőként itt lesznek majd láthatók. Nem arról van csak szó tehát, hogy a főcsatornáról kiszorult, azok profiljába nem illő műsorok (pl. egy megvásárolt filmcsomag egyes darabjai) vagy ismétlések kerülnek át, hanem komoly beruházással megkezdődik a két új adó felépítése, a nézők átszoktatása.
Sokan megkérdőjelezhetik, hogy ha amúgy is csökken a két főcsatorna közönségaránya, miért van szükség azok ikertestvéreire, ráadásul egy szűkülő, az elhúzódó gazdasági válság miatt csökkenő piacon. A műsorszolgáltatók szempontjából jelentős előnye lesz a két új csatornának, hogy azok külföldi bejegyzésűek lesznek, a Médiatanács gyakorlatilag tehetetlen lesz, ha bármilyen, a magyar szabályozással nem összeegyeztethető tartalmat sugároznak. A műsorszolgáltatók sokkal kevésbé lesznek kitéve tehát a bírságoknak, amelyek ráadásul egy korábbi blogbejegyzésünk megállapítása szerint nem is igazán tükrözték az egyenlő elbírálás elvét. Egyáltalán nem lenne meglepő, ha a bírságolás szempontjából kockázatos műsorok, pl. valóságshow-k idővel átköltöznének az új csatornákra és ezzel kikerülnének a Médiatanács látóköréből. Akkor lehet majd igazán feltenni a kérdést, hogy mi értelme volt az új médiaszabályozásnak, a választott eszközök valóban megfelelőek-e az egyébként jól hangzó (gyermekek védelme) célok eléréséhez. A probléma persze nem újkeletű, mint a Mérték Médiaelemző Műhely a napokban megjelent elemzésében összefoglalta, a magyar nyelvű csatornák túlnyomó többsége már nem magyarországi székhellyel működik, egyre kevésbé tud tehát a szigorú magyar szabályozás kontrollt gyakorolni a televíziós tartalmak felett. Az RTL Klub és a TV2 tulajdonosa jellemzően külföldi bejegyzéssel üzemelteti a magyarországi csatornáit, mint ahogy a Viasat-csatornák is londoni székhellyel működnek, illetve más magyar nyelvű csatornák esetében sem ritka ez a megoldás.
Nem kétséges, hogy a két csatorna elindítása üzletileg nagy haszonnal kecsegtet, még ha nagyok is a beruházási költségek. Az RTL Klub és a TV2 hozzáférése ingyenes, a két csatorna továbbra is elérhető az analóg földfelszíni platformon, így az egyéb műsorterjesztő platformokon (kábel, műhold, IPTV) sem realizálható bevétel. Az RTL II és a SuperTV2 esetében azonban más lesz a helyzet, az üzemeltető minden egyes elért háztartás után bevételhez jut a terjesztőcégektől. Nem más történik tehát, mint egy üzletimodell-váltás, ami egyrészt biztosabb bevételhez juttatja az anyacégeket (legalábbis a meglehetősen kiszámíthatatlan hirdetési bevételekkel összehasonlítva), másrészt a magyarországi tartalomszabályozástól is részben függetleníteni tudják magukat. Ez a forgatókönyv magában hordozza annak a lehetőségét, hogy a ma még jelentős csatornaként ismert RTL Klub és TV2 „kiürül”, a külföldi székhellyel rendelkező két új csatorna pedig fontos szereplővé növi ki magát a magyar piacon. Mindez csak az erőforrások allokációjának a kérdése, nem véletlen, hogy a két nagy szereplő, annyi csatorna elindítása után éppen most érezte elérkezettnek az időt, hogy felépítse saját ikertestvérét.
A médiahatóság valamilyen, általam nem ismert ígérettel el tudta érni, hogy mindkét csatorna maradjon az analóg földfelszíni frekvencián és így a magyar szabályozás felügyelete alatt, holott azt üzleti érdekei nem feltétlenül igazolták. Érdekes fordulat lenne, ha kiderülne, hogy a műsorszolgáltatók valójában egy lépéssel előrébb gondolkodnak: odavetik koncként a két csatornájukat a médiahatóságnak, valójában azonban az erőforrások és a szabályozási szempontból szenzitív műsorok szépen lassan átkerülnek az új csatornákra. Az új, a terjesztési bevételekre épülő üzleti modelljüket már ezekre az adókra építve valósítják meg, és akkor majd tényleg érdekes lesz elvitatkozgatni azon, hogy a magyar médiaszabályozás mennyire tölti be a neki szánt szerepet.
