A Mérték Médiaelemző Műhely által szervezett Sajtószabadság Café következő témája a médiatudatosság kérdésköre, meghívott vendégei: Bényei Judit (tanár, szociológus MOME) Gyarmathy Éva (pszichológus, az MTA Pszichológiai Kutatóintézet tudományos főmunkatársa) Bajomi Lázár Péter (médiakutató) és az NMHH egy munkatársa. Nagy Krisztina írása.
Egy beszélgetés sokféleképpen elkezdhető. A következő, május 14-re szervezett Sajtószabadság Café, igazodva a választott témához a virtuális térben kezdődik, ezzel az írással. Rögtön az elején érdemes tisztázni, hogyan kerül a médiaoktatás egy sajtószabadságról szóló beszélgetés-sorozatba, miért fontos a médiaoktatásról a médiaszabadság kontextusában is beszélni.
Kezdetben a médiaoktatáson belül a hangsúly a mozgókép formanyelvének, kifejezőeszközeinek tanításán volt, inkább a filmesztétika területéhez kapcsolódott, kevesebb szó eset a médiaismeretről. Mára a médiaoktatásban sokkal nagyobb szerepet kap a média társadalmi szerepének, működésmódjának, hatásmechanizmusának tárgyalása. A tananyagban megjelennek a médiarendszer és a politikai hatalomgyakorlás összefüggései, a diákok tanulnak például pl. a hírérték fogalmáról, a hírgyártás folyamatáról, annak fontosabb szereplőiről.
A médiaoktatás jelenlegi legfontosabb kérdése, hogy hogyan integrálja az új média problémaköreit, a hálózati kommunikáció kialakulásával összefüggésben megjelenő ismeretanyagot, az értő, kritikai szemléletmódot tükröző aktív használathoz szükséges kompetenciafejlesztést. Ez a kérdés nem pusztán a testi-lelki egészség, szűkebben az oktatás-nevelés kérdéskörét érinti, hanem tágabb összefüggésben a politikai közösség működéséhez is szervesen kapcsolódik. Az új közösségi és kommunikációs formák a politikai akaratképzésben is megjelennek, gondoljunk csak a Milla tüntetésekre, vagy az sms formájában kapott pártesemény meghívókra. A demokrácia minősége szempontjából nem mindegy, hogy a digitális technika kínálta új kommunikációs lehetőségeket milyen módon használja a közösség.
A médiaoktatás az európai uniós dokumentumokban is egyre inkább ebben a kontextusban jelenik meg:
„A médiaműveltség napjaink információs társadalmában a befogadás és polgári részvétel kérdése is. A médiaműveltség mára az aktív és teljes körű polgári részvétel egyik elengedhetetlen előfeltételévé vált, amellyel kivédhető vagy mérsékelhető a közösségi életből való kirekesztődés.
A „médiaművelt” társadalom egyszerre lehet ösztönzője és előfeltétele a média pluralizmusának és függetlenségének.”(A Bizottság Ajánlása (2009.8.20.) egy versenyképesebb audiovizuális és tartalomipar, továbbá egy befogadó tudásalapú társadalom érdekében a digitális környezethez igazodó médiaműveltségről)
A változást generáló másik jól érzékelhető trend, hogy a megnövekedett tartalomkínálatban, és az internethasználat elterjedése miatt a médiaszabályozás korábbi tartalomkontroll-paradigmája önmagában már nem működőképes. A gyermekvédelmi szabályozás iránya (jó esetben) a szolgáltatók kontrolljáról a befogadó kompetenciáinak fejlesztése irányába változik, amely a médiatudatosság egészen kicsi korban elkezdett fejlesztését jelenti a gyakorlatban.
A bemutatott változások ellenére sajnos a médianevelés itthon viszonylag ritkán jelenik meg a közbeszédben, és akkor is legfeljebb a gyermekvédelem kontextusában jön elő. A nevesített állami szereplők között lényegében nincs párbeszéd, pedig sok szereplő érintett az ügyben. Elsősorban az oktatáspolitika, de a médiapolitikának, így a médiahatóságnak is lehet, kell, hogy legyen szerepe a médiatudatosság fejlesztésében. Az egészen kicsik médiahasználatával összefüggésben pedig az egészségügyi kormányzatnak lennének feladatai, de ennek felismerésére nem utalnak jelek. Például az itthon is megjelenő csecsemőtévék színrelépése után egyetlen állami szereplő sem érezte fontosnak az új jelenség mélyebb vizsgálatát, esetleges beavatkozási pontok keresését.
De nemcsak az állami szereplők közötti kommunikáció hiányzik, a tudomány területén is ritka a valódi párbeszéd. A téma alulreprezentáltságát jelzi, hogy fogalmi szinten sincs egységesség. A media literacy magyarul médiaértésként, médiaműveltségként, médiatudatosságként is előfordul.
A médiapedagógia a pedagógia, a pszichológia, a médiatudomány és szociológia metszetében áll, e területek érdemi kommunikációja eredményeként szerveződhetnek közös gondolkodási keretbe a külön-külön már meglévő kutatási eredmények, ismeretek, elméletek.
A beszélgetés célja a közös gondolkodás, párbeszéd és vita néhány releváns kérdésről.
A pszichológia például segíthet felismerni azokat az általánosan megragadható jellemzőket, amelyek a digitális nemzedék karakterét adják. Segíthet megérteni azt, hogy a mediatizált világban a médiahasználat milyen módon alakítja át a befogadás mechanizmusát, az információfeldolgozást. Máshogy működik-e a digitális nemzedék idegrendszere, más-e a gondolkodásmódja? A netgeneráció sajátosságainak megértése nélkül nem tud adekvát válaszokat adni az oktatás sem. Ez év februárjában az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán szerveztek egy nagyszabású konferenciát a digitális nemzedékről, ahol számos fontos kutatási eredmény, elemezés, iskolai gyakorlat megvitatására volt mód.
A szociológusoknak lehetnek válaszai például arra a kérdésre, hogy máshogy működnek-e a mai gyerekek a közösségekben, máshogy működnek-e a közösségek, a virtuális világok megjelenése milyen változásokat hozott?
A médiakutatóknak érdemes elgondolkodniuk például azon, hogy aktuálisan a média működésének mely összefüggéseit, jelenségeit érdemes tematizálni a médiaoktatásban. Hogyan legyen része a populáris kultúra a médiaoktatásnak, tárgyalja-e például a celebkultúrát, és ha igen milyen szempontok, aspektusok, hangsúlyok mentén?
A releváns válaszok alapján pedig a pedagógia leckéje hogy kialakítsa az életkorhoz igazodó ismeretanyagot, és módszertant. Megtalálja, hogy hogyan integrálható az intézményi struktúrába a médiaoktatást, milyen eszközökkel lehet az értő, figyelmes, aktív részvételt segítő, tudatos médiahasználatot kialakítani és fejleszteni. E kérdéseket tárgyaló hazai és külföldi szakirodalomban sokszor előkerül, hogy ez nem szűken a médiaoktatás kérdésköre. A mediatizált környezet és digitális kultúra az egész oktatási rend alapjait kezdi ki, és az iskola szerepének, működésének újragondolását teszi szükségessé.
Különös aktualitása is van a beszélgetésnek, hiszen zajlik a Nemzeti alaptanterv elfogadása, az új kerettanterv előkészítése, érdemes megvitatni azt is, hogy az aktuális elgondolás szerint a Nat milyen szerepet szán a médiaoktatásnak.
Rengeteg kérdés és téma maradt ki ebből a rövid írásból. Nem kerültek szóba például maguk a médiumok, pedig nekik is van szerepük a médiatudatosság fejlesztésében. Itthon sajnos a gyerekeknek szóló minőségi tartalomkínálat is igen szerény, a média és a demokrácia működésének összefüggései pedig egyáltalán nem jelennek meg a gyerekeknek szóló kínálatban. Pedig erre is lehet jó példákat találni, és nem is kell annyira messzire menni.
A beszélgetés május 14-én 17:00 órakor kezdődik a Független Médiaközpontban.
