A Médiatanács május elején nyilvánosságra hozta a kisközösségi rádiók pályázati felhívás tervezetét, amely mind terjedelmében, mind részletezettségében az általános frekvencia pályázatok felhívásaihoz hasonlít. A felhívástervezet nem igazodik a kisközösségi rádiózás alapvető jellemzőihez, és ennek elsődleges oka az új szabályozás hibájában keresendő. Nagy Krisztina írása.
A korábbi médiatörvény nem ismerte a kisközösségi rádiózás fogalmát. Ezt a médiajogi kategóriát anno az ORTT kreálta, reagálva arra az igényre, hogy ha egy helyi közösség rádiózni akar, viszonylag könnyen jusson kis vételkörzetű frekvenciához. Főként azokon a helyeken volt és van ennek jelentősége, ahol nem működtethető gazdaságosan önálló helyi rádió, és van néhány lelkes, aktív civil, akiknek van véleménye a közösség történéseiről, és ezt el is akarja mondani. Ezek a rádiók a helyi nyilvánosságban a vita lehetőségének fórumaként szolgálhatnak, és sokszor előfordul, hogy maga a rádió is komoly szerepet játszik a közösségépítésben.
A kisközösségiek számára 2002-ben bevezettet önálló frekvencia-pályáztatási rend igazodott a rádiózni kívánó közösségek erőforrásbeli kapacitásához, finanszírozási lehetőségeihez. Az egyszerűsített eljárásban a pályázók egy telephelyet (falvat, városrészt, esetleg egyetemet) jelöltek meg, ahova frekvenciát kértek a rádiózáshoz. Amennyiben a pályázat megfelelt a minimumkövetelményeknek, a nyertessé nyilvánítás után kezdődött csak meg a szükséges frekvencia megkeresése és jó esetben megtalálása. Az esetek döntő többségében a hivatal mindig talált kicsi szabad frekvenciát, ahol megszólalhatott az új rádiós közösség.
Az első néhány évben közel harminc kisközösségi rádió indult el. Elsősorban a lakóhelyi közösség fórumaként, vagy valamilyen kulturális igény kielégítését felvállalva. Számos középiskolai és egyetemi rádió szólalt meg, ahol a diákok, hallgatók készítették és készítik a műsort, és előfordul, hogy a rádió a kommunikációs képzés részeként is megjelenik. A kisközösségi rádiózás az elmúlt tíz évben sokat fejlődött, 2011-ben közel 70 rádió működött az országban. Ahogy a civil világ is nagyon sokszínű, nehezen viseli az általános kategóriákat, úgy a kisközösségi rádiók is sokfélék. Közös bennük, hogy működésük bázisa elsősorban valamilyen alapítvány vagy egyesület, és jellemzően önkéntes munkára épül a műsorkészítés. Nagyrészt pályázati pénzekből, a civileknek adható 1%-ból működnek, de arra is van példa, hogy a helyi önkormányzat beszáll a finanszírozásba. A reklámbevétel elenyésző százalékban jelenik meg a bevételeik között.
A korábbi törvényi szabályozás alapján a nem kereskedelmi médiumok vagy közműsorszolgáltatói, vagy non-profit műsorszolgáltatóként működtek. A kisközösségiek jellemzően inkább non-profit státuszban, mivel az a működési keret és törvényi feltételrendszer jobban illeszkedett a profiljukhoz. Az új médiatörvény a két kategóriát lecserélte a közösségi médiaszolgáltatás fogalmára. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a korábbi non-profit és közműsorszolgáltató médiumok közösségi szolgáltatóként működhetnek tovább, amennyiben a Médiatanács döntése szerint megfelelnek a közösségi szolgáltatók számára előírt törvényi követelményeknek.
A közösségi szolgáltatás átalakításának részleteiről, a médiahatóság joggyakorlatáról önálló bejegyzésben szólunk majd, most kifejezetten a kisközösségi szolgáltatókat érintő legfontosabb változások az érdekesek. Az új médiatörvény törvényi szinten is megteremtette a kisközösségi rádiók jogi környezetét. Bekerült a törvénybe a kisközösségi médiaszolgáltatás fogalma, ugyanakkor fájóan hiányoznak a törvényből a kisközösségi rádiók napi működését, speciális jellegét figyelembe vevő szabályok, amelyek kellő mozgásteret biztosíthatnának az eddig kialakult sokszínű működéshez. Rájuk is az általános, minden közösségi médiumra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
Az új jogi helyzet eredményeként lényegesen szigorodtak a műsorszerkezeti követelmények, a törvény egyes szabályai megnehezítik, illetve ellehetetlenítik számos kisközösségi rádió működését. A napi négy óra műsorkészítési kötelezettség például elsősorban az oktatási intézményekben működő rádiók számára megvalósíthatatlan, hiszen az iskolai szünetekben különösen a nyári szünetben se műsorkészítők, se hallgatók nincsenek. A törvényből eltűnt a helyi közélet fórumaként való működés lehetősége, így azoknak, akik korábban főként e köré szervezték a műsorukat, jelentősen át kell(ett) gondolniuk, hogyan tudnak megfelelni az új jogi elvárásoknak. Úgy tűnik a jogalkotó nem mélyedt el alaposan abban, miről is szól a kisközösségi rádiózás.
A működő rádiók átalakítása, illetve a közösségi szolgáltatóként való elismerése a tavalyi évben zajlott. Ennek eredménye a kisközösségi rádiók számának jelentős csökkenése. A médiahatóság jelenlegi nyilvántartása szerint 44 kisközösségi rádió működik. Az átalakulási folyamat előtti közel hetven kisközösségi rádió volt hallható, amelyek jó része a szigorúbb törvényi követelmények miatt nem folytatta, folytathatta működését.
Az új szabályozási környezetben új alapokra helyeződik a pályáztatás is. A Médiatanács márciusban nyilvánosságra hozta a kisközösségi rádiók pályáztatásának elveit, május elején pedig a pályázati kiírás tervezetét. A vaskos dokumentum a törvény logikáját követi, végtelen mennyiségű követelményt fogalmaz meg, és ezekhez kapcsolódóan számtalan becsatolandó dokumentumot követel a pályázóktól. A felhívás jól illusztrálja az új szabályozási keret végiggondolatlanságát és alkalmatlanságát.
A Médiatanács a pályáztatási elvekben „pályázóbarát” felhívást ígért könnyen értelmezhető formanyomtatványokkal és kitöltési útmutatóval. A tervezet valóban sok lábjegyzettel próbál segíteni a pályázóknak, de a kért dokumentumok és nyilatkozatok mennyisége riasztó. Még a szigorúbb törvényi követelmények által kijelölt keretben is lehetne egyszerűbb, rövidebb a felhívás, kevesebb a követelmény.
A valódi megoldás azonban vélhetően a törvény megfelelő módosítása lenne. Figyelembe kellene venni a kisközösségi rádiók speciális működési jellemzőit, és karakterét, amelynek megfelelő, néhány pontosan megfogalmazott műsortartalmi, és működésbeli követelménnyel rendezhető lenne a jogi keret. Talán a napokban nyilvánosságra került felhívás tervezet miatt végre valakinek szemet szúr a kisközösségiek jelenlegi szabályozásának abszurditása, és valakiknek lesz gondja arra is, hogy a most zajló törvénymódosítási helyzetben legalább néhány megfelelő szakasz bekerüljön a törvénybe.
