Nyílt levelemre Koltay Andrástól választ kaptam, amit ajánlok mindenki figyelmébe.
Kedves Gábor!
Szeretném hinni, hogy még mindig „egy nyelvet beszélünk”, és a ma hajnalban elfogadott médiatörvény felett előremutató, érdemi vitákat fogunk folytatni különböző fórumokon. Nekem címzett indulatos leveled éppen azért bántó, mert nehéz felfedezni benne a szakmai érveket. Inkább érzelmi alapon írtál, ami meglepő tőled, mert korábban mindig igyekeztél tárgyszerű és visszafogott lenni.
Nem gondolom, hogy ma hajnalban Magyarországon megszűnt a szólás- és a sajtószabadság. Amint a törvény hatályba lép, és a hatóság alkalmazni fogja, a mai szigorú kritikusok is ráébrednek erre.
Hidd el, a Médiatanács egyetlen tagjában sincs „rosszindulat, hataloméhség és bizalmatlanság”. De még ha lenne is (mint ahogy nincs), döntéseinket akkor is felül fogja vizsgálni a független magyar bíróság. Tehát még ha akarnánk (ahogy nem akarunk), akkor sem élhetnénk vissza a hatalmunkkal. Mindannyian a média közelében éltük eddigi szakmai életünket, ilyenformán a média nélkül mi sem lennénk sehol – kellően tiszteljük tehát, mint intézményt, hasonlóan a benne dolgozó hús-vér emberekhez.
Az elfogadott törvény azon részeiről, amelyek a már meglévő szabályozáshoz képest újat alkottak, a médiajog kutatójának szemszögéből az a véleményem, hogy megfelel az alkotmányosság normáinak és az európai követelményeknek. Pontos jogszabályhelyeket nem jelöltél meg, így kissé megnehezíted számomra a vitát, de ennek ellenére igyekszem tőlem telhetően megválaszolni a felmerült kérdéseket.
Ha átvizsgálod a nyomtatott és az internetes sajtót a jövőben kötelező előírásokat (emberi méltóság védelme, gyűlöletbeszéd, magánszféra megsértésnek tilalma, gyermekvédelem), láthatod, hogy e korlátok köre meglehetősen szűk. Szerencsémre legalább Neked nem kell elmagyaráznom, hogy e jogi kategóriák, tényállások az elmúlt húsz év ORTT-beli, bírósági, alkotmánybírósági és strasbourgi gyakorlatában meglehetős pontossággal meghatározásra kerültek. Azt is tudod, hogy nekünk, a szabályok jövőbeni alkalmazóiként ezen értelmezések eleve megkötik a kezünket.
A köztünk fennálló alapvető szakmai nézeteltérés a médiaszabályozás lehetséges tárgyi hatályának meghatározása körül forog. Én – Veled ellentétben – elfogadhatónak gondolom a nyomtatott és az internetes sajtó alapvető szabályozását. Ismered véleményemet, amely alapján a sajtószabadság alapjogának megfelelő értelmezésében egyszerre kell helyet adni az egyéni autonómia és a közérdekű korlátozások mérlegelésének. Az én olvasatomban a média nem puszta üzleti vállalkozás – az is! –, és nem kizárólag a benne dolgozók önmegvalósításának terepe, hanem a közösség, az egész társadalom számára kiemelten fontos, közérdekű feladatokkal is rendelkezik. E feladatok kizárólag a demokratikus közvélemény kialakításával, megerősítésével állhatnak kapcsolatban. A szabadság korlátozásai pedig vagy ezt a célt, vagy pedig valamely alkotmányos jog és érték tiszteletben tartását célozhatják. Azt is tudod, hogy következetesen ezen álláspontot képviseltem eddig szakmai tevékenységemben – hallgatóimat e témában minden félévben több száz oldalnyi olvasnivalóval szomorítom el. Azt gondolod, hogy tízévnyi szakmai munkámat sarokba dobnám bármiféle politikai alkuért? Mégiscsak furcsa lenne, ha valaki a sajtószabadság tanulmányozására teszi fel tíz évét, írja és tanítja ezt, majd hirtelen konkrét döntési pozícióba kerülve éppen annak ellenkezőjét cselekedné.
Akik most tiltakoznak a médiatörvény ellen, jelentős részben politikai vagy valamely személyes indíttatásból teszik ezt, vagy azért, mert félinformációkból olyan rémképet építettek fel maguknak, ami nem felel meg a valóságnak, és méltányolható, de teljesen alaptalan félelem alakult ki bennük. A legképtelenebb vádakat lehetett olvasni az elmúlt időszakban a szöveggel szemben. Ha nem lett volna ilyen feszült a helyzet, olykor akár még szórakoztató is lehetett volna ezek folyamatos áttanulmányozása. De örülök, hogy ezen időszak véget ért. Innentől a mi dolgunk az, hogy lehántsuk magunkról a „fideszes Médiatanács” jelzős szerkezet első tagját. Eddig csak rosszindulatúan vélelmezték rólunk, miként fogjuk az ellenzéki hangokat elnémítani. Januártól bizonyítanunk kell, hogy létezik a sajtószabadságnak olyan felfogása, amely képes valamennyi nyomós, szembenálló érdek megfelelő egyensúlyozására.
Kérdezed, hogy milyen érv szól a nyomtatott és az internetes sajtó szabályozása mellett? Nos, biztosan emlékszel Te is halott és haldokló emberek képével „díszített” címlapokra, magáncélú fényképek súlyosan jogsértő felhasználására, a társadalmi sztereotípiákat sulykoló, valamely közösség ellen fröcsögő gyűlölettel viseltető cikkekre, a kiskorúak fejlődését veszélyeztető erőszakos tartalmakra. Azt is pontosan tudod, hogy a szeriőz politikai sajtó nemigen szokott hasonlókat elkövetni, tehát a fehér címlappal megjelenő orgánumok – eddigi tevékenységük ismeretében állítható – biztonságban vannak. Komolyan azt gondolod, hogy a demokratikus közvélemény szétverésére szövetkeztünk össze a Reviczky utcában?
Úgy vélem, hogy a törvényről alkotott álláspontod időnként nem következetes. Miközben elparentálod a sajtót kötelező új szabályokat, a televíziók és rádiók új, ha úgy tetszik liberális, és minden tekintetben modern, európai szabályozását a „piaci lobbi” eredményének tudod be, legalábbis egyértelműen erre utalsz. A televíziós és a rádiós vállalkozások, szakmai szervezetek hallgatását valamiféle „mutyi” következményének láttatod, miközben tudod, hogy ebben a felfokozott közéleti hangulatban nem volt más választásuk, mint csendben maradni. Tudod, hogy ami történt, az a vonatkozó európai uniós jogszabály, és a közös európai médiajogi tendenciák átvétele, bevezetése. Ez nem lehet érdem, csak valamiféle rejtve maradó „deal” következménye? Ugyan már.
Igazad van, a sajtószabadságról alkotott korábbi álláspontunk sok tekintetben nem áll messze egymástól. Megítélésem szerint ez az állítás még mindig, a jelenre nézve is igaz. Remélem, munkánkat árgus szemekkel figyelve – ezt el is várom Tőled! – magad is be fogod látni, túlzottan korán ítélkeztél.
Budapest, 2010. december 21.
Üdvözlettel, áldott karácsonyt kívánva,
Koltay András
