Most már tudjuk ugyan, hogy csak „sértett emberek (…) jól követhető, szervezett mozgásáról” van szó (Sz.A.), a média- és hírközlési ágazat intézményi kereteit átalakító szabályozással kapcsolatban továbbra is sokan gondolják azt, hogy nem egészen felel meg az Alkotmánynak. Én is így gondolom. Ezen az sem változtat, hogy a törvénymódosítást egy alkotmánymódosítás alapozta meg. Ami történt, az de facto alkotmánysértés. A szabályozás egyetlen és nyilvánvaló célja ugyanis a kormánypártok pozícióinak megerősítése és bebetonozása a kereskedelmi és a közszolgálati média, illetve a távközlés felügyeletében.
A médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló 2010. évi LXXXII. törvény álláspontom szerint az alábbi pontokon és okokból sérti az Alkotmány vélemény- és sajtószabadságra vonatkozó rendelkezését:
A mindenkori médiafelügyeleti szerv a műsorszolgáltatási jogosultság elosztásán és a műsortartalmi követelmények ellenőrzésén keresztül a teljes médiakínálatra és az egyes műsorszolgáltatók műsorára jelentős, tartalmi befolyást gyakorol. A Médiatanács hatáskörei teljes egészében megegyeznek az ORTT hatásköreivel.
Az ORTT tagjainak választására vonatkozó hatályos szabályozás legalább azt garantálja, hogy a médiafelügyeleti szerv legalább a parlamenti pártok által megjelenített társadalmi sokszínűséget tükrözze. Ez a megoldás legalább annak lehetőségét kizárja, hogy a parlamenti pártok közül egy vagy néhány egyoldalúan alakíthassa ki a médiafelügyeleti szerv személyi összetételét. A javaslatban ezzel szemben semmilyen garancia nincs arra, hogy ha egy vagy több parlamenti párt kétharmados többséget szerez, akkor kizárólag saját jelöltjeit válassza meg. Az érintett pártok a kétharmados többséget már a jelöltállítás során is érvényesíthetik, mivel a jelölőbizottságban a bizottság tagjai az általuk képviselt párt parlamenti mandátumszámának arányában rendelkeznek szavazati joggal. Ezzel a kormány, illetve az adott parlamenti többség olyan közvetett befolyásra tesz szert a médiarendszer irányításában, amit egyéb formális garanciákkal nem lehet orvosolni.
A médiahatóság tagjainak ilyen jelölés módja a jelölés egészét egyértelműen politikai alkuvá teszi, amelyből nagy valószínűséggel kiszorulnak a szakmai és egyéb szempontok. Mivel a jelöltállításnak létezik olyan megoldása, például a jelölő szervek körének kibővítése, amivel a jelöltek távolíthatók a pártoktól, és ezzel az Országgyűlés és a Kormány médiatartalomra gyakorolt közvetett befolyása csökkenthető, ezért a javasolt szabályozás aránytalan mértékben csorbítja a vélemény- és sajtószabadságot.
Abban az esetben, ha az Országgyűlésben nincs kétharmados többséggel rendelkező kormánytöbbség, a médiahatóság működése teljesen le is bénulhat. A javaslat ugyanis nem tartalmaz rendelkezéseket arra az esetre, ha a politikai alku, illetve a jelöltállítás és -választás sikertelen. Ilyen helyzetben a médiarendszer működésében elengedhetetlen hatáskörök gyakorlása nem valósul meg, ami mind a műsorszolgáltatók, mind a közönség oldalán jogbizonytalanságot okoz.
Az Alkotmánybíróság által a 46/2007. (VI. 27.) AB határozatban kiemelt, az egyoldalú döntéshozatallal szembeni egyik legfontosabb biztosíték, a médiahatóság határozatainak bírósági felülvizsgálata jelenleg korántsem teljes körű. Ugyanezen alkotmánybírósági határozat állapította meg azt is, hogy az Országgyűlés mulasztásos alkotmánysértést követett el, amikor nem szabályozta „a műsorszolgáltatási jogosultság elnyeréséről szóló jogalkalmazói döntések teljes körű, érdemi bírósági felülvizsgálatának lehetőségét”. Az Országgyűlés ezt a mulasztásos alkotmánysértést azóta sem orvosolta. A Médiatanácsra az ORTT hatáskörei szállnak át, amelyeket a hatályos médiatörvény alapján gyakorol, és a javaslat egyáltalán nem foglalkozik az eljárási kérdésekkel. Továbbra sincs tehát érdemi bírósági jogorvoslati lehetőség a médiarendszer kialakítását alapvetően meghatározó döntésekkel szemben, így e döntések esetében nem érvényesülhet a bíróságok kiegyensúlyozó szerepe sem.
Tovább növeli a Kormány és a kormánypártok befolyását a Médiatanács működésében, hogy annak elnökét a miniszterelnök jelöli. Az ORTT esetében az elnök jelölése, ami a köztársasági elnök és a miniszterelnök közös jogosultsága, éppen a testületnek a parlamenti pártoktól való távolítását szolgálta. A javaslatban szereplő megoldás ehhez képest is súlyos visszalépés. A Médiatanács elnöke ráadásul az ORTT elnökénél lényegesen szélesebb hatáskörrel rendelkezik. Szemben az ORTT elnökével, a Médiatanács elnöke a Médiatanács más tagjaival azonos szavazati súllyal vesz részt a döntéshozatalban. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a négy plusz egy tagú testületben a kormánypárti oldal többsége minden esetben biztosított, és nemcsak a tartalomszolgáltatókkal szembeni szankcióalkalmazás során, hanem a műsorszolgáltatási jogosultságok elosztásánál is súlyos kockázata van az egyoldalú döntéshozatalnak. A Médiatanács elnökének súlyát tovább növeli, hogy a Médiatanács hivatali apparátusának, illetve a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap igazgatójának kinevezésével és indokolás nélküli visszahívásának lehetőségével a döntés-előkészítés egész folyamata az elnök közvetlen felügyelete alatt áll, aminek jelentősége egy szervezet működésében az, hogy a tényleges döntés már csak a hivatali szervezet által felkínált lehetőségek közüli választást jelenti. A hivatali szervezet ilyen mértékű irányítása miatt alkotmányos szempontból még aggályosabb a miniszterelnök általi jelölés.
A Médiatanács elnökét az Országgyűlés kétharmados többséggel erősíti meg pozíciójában, ez azonban az alkotmányos kockázatokat érdemben nem csökkenti. Az elnök egyes, a Médiatanács vezetéséhez kapcsolódó feladatait, amelyekkel a döntéshozatalt közvetve befolyásolni képes, akkor is gyakorolhatja, ha az Országgyűlés nem erősíti meg elnöki tisztségében. Kétharmados döntés, illetve elnök hiányában ugyanakkor a teljes hivatali szervezet működésképtelensége is előállhat, ami a jogbiztonságot veszélyezteti.
Alkotmányellenes a Médiatanács elnökének és tagjainak, valamint a Közszolgálati Kuratórium elnökének és tagjainak kilenc évre szóló kinevezése. A média felügyeletét ellátó intézmények alkotmányos feladata, hogy a médiát érintő döntésekben reprezentálják a társadalom sokszínűségét. Ez a legfontosabb garanciája annak, hogy döntéseikkel képesek a plurális médiarendszer, illetve a demokratikus közvélemény kialakulását és működését szolgálni. A társadalom sokszínűsége azonban dinamikusan változó tényező. Az indokolatlanul hosszú kinevezési idő miatt nagy a kockázata annak, hogy a médiarendszert alakító döntésekben a társadalom olyan pillanatnyi politikai tagozódása rögzül tartósan, amely később már alkalmatlan a társadalom sokszínűségének tényleges megjelenítésére. Szemben tehát olyan közjogi intézményekkel, mint az Alkotmánybíróság vagy az Állami Számvevőszék, a kereskedelmi és a közszolgálati média felügyeletét ellátó intézmények esetében a megbízatási idő megválasztásánál a mindenkori kormánytöbbségtől való függetlenség mellett a reprezentativitás szempontjára is figyelemmel kell lenni. Ráadásul a megbízatási idő hossza semmilyen függetlenségi garanciát nem jelent akkor, ha az adott tisztséget betöltők egyébként újraválaszthatók. Az indokolatlanul hosszú megbízatási idő továbbá a gazdasági függetlenség szempontjából is aggályos. A média és a hírközlés felügyeletét ellátó szervek napi kapcsolatban vannak az általuk felügyelt ágazat szereplőivel, ami hosszú távon bizonyítottan a piaci szereplők érdekeinek érvényesülését segíti.
Alkotmányellenes a Közszolgálati Kuratórium elnökének jelölésére és választására vonatkozó szabályozás. A Kuratórium elnökét – bármilyen szakmai alkalmassági követelmény nélkül – a Médiatanács határozza meg, amelyben az előzőek szerint biztosított a kormányoldali többség. A Kuratórium elnökének személyéről az Országgyűlés egyáltalán nem szavaz. Így, bár a Kuratórium többi tagja tekintetében egyébként biztosított a kormányoldali és ellenzéki egyensúly, a Kuratórium elnökéneken delegálásán keresztül súlyos alkotmányos kockázata van annak, hogy a kormányoldali többség a Kuratórium működését is egyoldalúvá teszi.
Alkotmányellenes a közszolgálati műsorszolgáltatók vezérigazgatói jelölésének és választásának módja. A vezérigazgatókat a javaslat szerint pályáztatás vagy bármilyen szakmai megmérettetés nélkül – a Médiatanács elnökének javaslata alapján – a Médiatanács jelöli, amelyben az előzőek szerint biztosított a kormányoldali többség. Mivel a vezérigazgató személyéről akár egyszerű többséggel is döntést hozhat a Kuratórium, és az előzőek szerint az egyszerű többséget a Kuratórium elnökével a kormánypárti delegáltak biztosítani képesek, ezért a vezérigazgatók kiválasztásánál is fennáll az egyoldalú döntéshozatal alkotmányos kockázata.
Alkotmányellenes a Közszolgálati Kódex elfogadásának módja. Az utolsó pillanatban benyújtott módosító javaslat szerint a Kódexet első alkalommal a Médiatanács fogadja el. Ez a fentiek szerint közvetlen kormányzati befolyást biztosít a közszolgálati műsorszolgáltatás tartalmának kialakítására.
Alkotmányellenes a közszolgálati műsorszolgáltatók finanszírozásának szabályozása. A törvény, ahogy korábban a médiatörvény, semmilyen garanciát nem tartalmaz a közszolgálati feladatok ellátásához szükséges, indokolt források biztosítására. A finanszírozás mértékét a mindenkori parlamenti többség akarata határozza meg, függetlenül az ellátandó feladatok körétől és finanszírozási igényeitől. A szabályozás nyilvánvalóan sérti a közszolgálati médiumok finanszírozására vonatkozó közösségi jogi elvárásokat is.
Ha mindehhez hozzátesszük, hogy az Országgyűlés jelenlegi összetételében a kormánypártok oldalán a kétharmados többség biztosított, akkor megállapítható, hogy az Országgyűlés a hatályos médiatörvényt úgy módosítaná, hogy annak eredményeként kilenc évre biztosított legyen a jelenlegi kormánypártok egyoldalú befolyása a Médiatanács és a Közszolgálati Kuratórium működésében, és a közszolgálati műsorszolgáltatók vezérigazgatói esetében is jelentős a kockázata a kormányoldali befolyásolás lehetőségének. A módosítás célja nem más, mint a jelenlegi rendszerben az egyoldalú befolyásolhatósággal szemben kialakított korlátok leépítése.
(Az Eötvös Károly Intézet által a fentiek alapján jegyzett AB-beadványt ld. az intézet honalpján)
