A Kúria közelmúltbeli ítéletével megsemmisítette a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Facebookkal szemben hozott határozatát, amellyel a hatóság 2019 végén 1,2 milliárd forintos bírságot szabott ki a közösségi média platformra. A GVH megsemmisített döntése azon alapult, hogy a Facebook megtévesztő módon állította szolgáltatása ingyenességét, figyelmen kívül hagyva, hogy a felhasználók valójában a személyes adataikkal „fizetnek” a platform igénybevételéért (az alapügyről korábban ITT írtunk). A Kúria döntése sok kérdést eloszlatott, de talán ugyanennyit fel is vetett, így több szempontból túlmutathat az adott ügyben vizsgált jogkérdésen, és hatással lehet a GVH digitális piacokon követett általános jogalkalmazási megközelítésére is.
Előzmények és háttér
A digitális piacok és a fogyasztók kapcsolata a fogyasztóvédelem, az adatvédelem és a versenyjog szempontjából is rendkívül aktuális téma. A GVH – mint fogyasztóvédelmi és versenyjogi hatáskörrel egyaránt rendelkező hatóság – eddig elsősorban a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok vizsgálatával avatkozott be a digitális piacokon, miközben a klasszikus versenyjogi eszközökre (pl. erőfölénnyel való visszaélés vizsgálata) kevésbé hagyatkozott. A Facebookkal szembeni eljárás alapjául is a fogyasztóvédelmi jog, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tilalma szolgált, amely kiterjed egy adott szolgáltatás árával és díjával kapcsolatos megtévesztésekre is. A tilalom egy összetett magatartást feltételez, vagyis a jogsértés megállapításának konjunktív feltételei vannak: egyrészt szükséges, hogy a tájékoztatás tartalma valótlannak minősüljön, másrészt a hatóságnak igazolnia kell, hogy a tájékoztatás legalább valószínűsíthetően olyan ügyleti döntés meghozatalára késztetheti a fogyasztót, amelyet egyébként nem hozott volna meg.
A GVH a Facebook „árának” kommunikációjával kapcsolatos megtévesztést állapított meg:
a hatóság álláspontja szerint az ingyenesség kommunikálása annak ellenére is lehet jogsértő, hogy a fogyasztóknak valóban nem kell pénzbeli ellenszolgáltatást teljesíteniük a szolgáltatás igénybevételéért.
A Facebook ugyanis köztudottan személyes adatokat gyűjt a fogyasztókról, amelyek különböző módokon történő felhasználása útján bevételre tesz szert.
A GVH határozatában kifejezetten a személyes adatok célzott hirdetések elhelyezése érdekében való felhasználásával foglalkozott. E körben a GVH szerint a személyes adatok gyűjtéséhez való hozzájárulás voltaképpen egyfajta ellenszolgáltatást jelent a fogyasztók részéről, így a hatóság szerint valótlan az az állítás, hogy a Facebook ingyenes lenne.
A valótlan állítás következtében a fogyasztói mérlegelés torzulását abban látta a hatóság, hogy a fogyasztók más döntést hozhattak volna a Facebook használata kapcsán, ha tudják, hogy az ingyenesség mögött valójában egy jelentős piaci értékű, széleskörű adatgyűjtés áll.
Kúria értékelése
A Kúria azonban ezt a megközelítést mindkét tekintetben elutasította. Egyrészt az állítás valóságtartalma kapcsán az ítélet elvi éllel emelte ki, hogy a személyes adatoknak célzott hirdetések érdekében történő átadása és a célzott reklámok „tűrése” nem tekinthető olyan ellenszolgáltatásnak, amely kétségbe vonná egy ingyenességre utaló kommunikáció valóságát. E körben a Kúria elismerte ugyan, hogy a digitális piacok fejlődése valóban felvetheti az ellenszolgáltatás fogalmának átalakulását, így akár a kiterjesztő értelmezésnek is helye lehetne bizonyos esetekben, azonban úgy találta, hogy
a GVH jogértelmezése túllépte a jogalkalmazói kereteket, mivel annak elfogadásához már jogszabály-módosításra lenne szükség.
A jelen ügyön túlmutató jelentősége lehet annak, hogy
a Kúria elvi éllel meg is határozta azokat a kereteket, amelyek között az ellenszolgáltatás fogalma – az Fttv. árral kapcsolatos megtévesztésekre vonatkozó tilalmának alkalmazásában – értelmezendő.
Az Fttv. szó szerinti értelmezéséből ugyanis az következne, hogy az áru ára vagy díja csak pénzbeli ellenszolgáltatás lehet, azonban a Kúria szerint
adott esetben kiterjesztő értelmezéssel árnak minősülhet minden olyan nem pénzbeli fogyasztói hátrány is, amely közvetlenül hat és szignifikáns (vagyis a fogyasztó ügyleti döntésének befolyásolására érdemben képes, vagy legalább alkalmas), amennyiben mindez nem következik magából a szolgáltatás természetéből.
Kulcsfontosságú tehát, hogy a Kúria szerint az olyan hátrány, amely az adott szolgáltatás természetéből nyilvánvalóan adódik (pl. a reklám egy hirdetésekből élő újság esetén) nem tekinthető ellenszolgáltatásnak, ugyanakkor egyéb (nem triviális) körülmények minősülhetnek ekként.
Másrészt különösen kritikus volt a Kúria annak kapcsán, hogy vajon a személyes adatok célzott hirdetési célból történő gyűjtése okoz-e hátrányt a fogyasztók számára. Ezt a kérdést a Kúria a reklámokból élő szolgáltatások nem célzott hirdetéseivel való összehasonlításban vizsgálta, tekintettel arra, hogy az ilyen szolgáltatásokat (pl. ingyenes újság, nem fizetős TV csatorna) mind a fogyasztók, mind a fogyasztóvédelmi gyakorlat ingyenesnek tekinti. Az ítélet szerint
pusztán az a különbség, hogy a fogyasztó az átadott adatai miatt célzott reklámokat kap, nem okoz többlethátrányt a nem célzott reklámokhoz képest.
A Kúria azt sem tartotta megállapíthatónak, hogy a fogyasztót – a szolgáltatóval fennálló jogviszonyból eredő – érdemi hátrány érné azáltal, hogy a Facebook a személyes adatok felhasználásával olyan szolgáltatásokat hoz létre, amelyeket később gazdasági szereplőknek pénzbeli ellenszolgáltatás fejében nyújthat. Mivel a fentiek szerint nem mutatható ki többlethátrány az „általános” és a célzott reklámok fogyasztása között,
a Kúria szerint nincs olyan tényező, ami a fogyasztót a Facebook használatával kapcsolatos ügyleti döntései meghozatalakor befolyásolhatná.
Ebben a tekintetben a Kúria nem fogadta el a más tagállamok versenyhatóságai részéről hozott hasonló marasztaló döntéseket sem (pl. Olaszországban), mivel azok tárgya eltért a magyar ügytől.
A döntés jelentősége és a lehetséges irányok
A fentiek mellett az ítélet konkrét jogkérdéstől elvonatkoztatható, elvi jellegű megállapításai alapján felmerülhet a kérdés, hogy a Kúria általános értelemben vetette-e el, hogy a digitális piacokon jellemző személyes adattranszfereket fogyasztókkal szembeni tisztességtelen magatartásként értékeljen egy hatóság, vagy csupán az adott tényállás kapcsán vonta kétségbe a GVH megállapításait. Nagy valószínűséggel inkább az utóbbiról lehet szó. Mindenesetre ez a kérdés azért is bírhat különös jelentőséggel, mivel a GVH 2018-ban kiadott, középtávú digitális piaci stratégiája éppen a fogyasztóvédelmi beavatkozási eszközöket helyezi előtérbe.
A bíróságok álláspontját ugyanakkor a jövőben némiképp árnyalhatják az olyan új jogszabályok, mint például a 2019/770/EU irányelv (amelynek fogyasztóvédelmi jellegű szabályai vonatkoznak azokra a szerződésekre is, ahol a fogyasztó díjfizetés helyett az adatait adja át a szolgáltatónak), vagy éppen a Kúria ítéletében is hivatkozott 2019/2161. számú Omnibus irányelv (amely szintén új megvilágításba helyezi a személyes adatok biztosításával igénybe vett digitális szolgáltatásokat).
Végső soron azonban a GVH-nak nem csupán a fogyasztóvédelmi jogi beavatkozás az egyetlen lehetősége abban az esetben, ha egy személyes adatok gyűjtésén és kezelésén alapuló piaci gyakorlatot a fogyasztói jólétre nézve veszélyesnek érzékel. A közelmúltban több példát is láthattunk a nemzetközi gyakorlatban hasonló kérdéseket gazdasági erőfölénnyel való visszaélésként megközelíteni (ld. a német versenyhatóság Facebook-ügyét, a francia versenyhatóság Apple-eljárását vagy brit versenyhatóság vizsgálatát a Google böngészőjének alapértelmezett adatvédelmi beállításai kapcsán). Az sem kizárt ugyanakkor, hogy a digitális piaci kérdéseket egy csőre töltött, EU-s rendelettervezet, a Digital Markets Act (DMA) és a Digital Services Act (DSA) fogja tudni kezelni, amelynek leghangsúlyosabb alkalmazója a jogalkotási folyamat jelen állása szerint az Európai Bizottság lesz, nem pedig a tagállami hatóságok. A rendelet(ek) esetleges elfogadásáig is érdekes kérdés lesz nyomon követni, hogy a GVH melyik utat választja majd a digitális piacok esetében.
