Hosszú évek következetes gyakorlatával szakítva a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa előzetes döntéshozatali indítvány alapján Jpe.IV.30.038/2023/12. számon meghozta, majd 9/2023. számon közzétette jogegységi határozatát, mely fundamentális változásokat hozott a közjegyzői okiratba foglalt és a bírósági végrehajtásról szóló törvény (Vht.) 23/C. § (1) és (2) bekezdései szerint végrehajtási záradékkal ellátható követelések elévülésnek a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 528. § (2) bekezdés a) pontja szerinti perek gyakorlatában.
Mielőtt rátérnék a megjelölt jogegységi határozatba foglaltak lényegének az ismertetésére, fontosnak tartom, hogy néhány sor erejéig a korábban uralkodónak mondható gyakorlatot ismertessem.
Ugyan statisztikai adatokkal ez alá nem támasztható, de a gyakorlati tapasztalatok alapján a végrehajtás megszüntetése és korlátozása iránti perek egyik legfőbb oka a jogkereső közönség részéről a végrehajtani kívánt követelés, illetve a végrehajtási jog elévülésére történő hivatkozás.
Ez abból a szempontból érhető is, hogy a végrehajtást elrendelő közjegyzőnek a végrehajtási záradék kibocsátásakor nincs lehetősége a végrehajtani kívánt követelés elévülésének hivatalból történő vizsgálatára. Ily módon a végrehajtás elrendelése iránti polgári nemperes közjegyzői eljárás ex parte jellegéből fakadóan a záradékba foglalt követelés kötelezettje már mint adós szerez tudomást a vele szemben támasztott igényről, amikor is az eljárás kezdetén átveszi a tartozása megfizetése iránti végrehajtói felhívást a végrehajtás alapját képező végrehajtási záradékkal együtt.
Anélkül, hogy az elévülés jogkövetkezményeinek végrehajtási eljárás keretein belül történő levonása iránti eljárás jellegével mélyebben foglalkoznánk, a korábbi – időközben megváltozott – gyakorlatra, a leggyakrabban hivatkozott BH 2014.151. számú eseti döntés lényegére utalok.
Eszerint: „A végrehajtási záradékkal ellátott okiratok alapján, a követelések nem csak esedékessé válnak, hanem közvetlenül végrehajthatóvá is, amint az okiratban meghatározott határidő lejár. Az ilyen típusú követelések esetében a végrehajtási jog elévülése – feltéve, hogy a többi feltétel is teljesül – a követelés teljesítési határidejének lejárta utáni napon kezdődik. Ettől a naptól kezdve a követelés közvetlenül kikényszeríthető végrehajtás útján, anélkül, hogy más hatósági eljárásba kellene beavatkozni. Ezért az elévülés megszakítására a régi Ptk. 327. § (3) bekezdése és a Ptk. 6:25. § (3) bekezdése az irányadó.”
Tehát a korábbi gyakorlat szerint, ha a közvetlen végrehajtási kényszer alkalmazására lehetősége volt a jogosultnak, akkor csakis a végrehajtási cselekményeket lehetett olyan hatékony jogérvényesítési lépésnek tekinteni, amely az elévülés megszakítására egyébként alkalmas. A végrehajtási jog elévülésének megszakítása kapcsán a Vht. 57. § (4) bekezdése szerint a végrehajtási jog elévülését bármely végrehajtási cselekmény megszakítja.
A végrehajtási cselekmény fogalmát sem a végrehajtási törvény, sem pedig a magánjog nem tölti meg tartalommal (nincs értelmező rendelkezés), ily módon annak kimunkálása minden esetben az adott ügy körülményeiből következik és bírói mérlegelés tárgya. A Kúria vonatkozó gyakorlata szerint a végrehajtási cselekmény fogalmát kiterjesztően kell értelmezni.
Azalatt nem kizárólagosan a végrehajtó által elvégzett cselekményeket kell érteni, hanem a végrehajtást kérőtől származó nyilatkozatokat is. Feltéve, hogy a végrehajtást kérő a végrehajtás eredményességének előmozdítása érdekében tette meg [Pfv.II.20.964/2022/7.].
Mivelhogy az elévülés a követelés esedékessé válásával veszi kezdetét, a jogosult részéről ezt követően az első végrehajtási cselekmény a végrehajtási záradék kibocsátása iránti kérelem előterjesztése lehet. Sok esetben előfordult ily módon az, hogy a követelés jogosult általi felmondását követően a követelésre irányadó elévülési időn belül nem került sor a végrehajtás iránti záradék kibocsátása iránti kérelem előterjesztésére.
A korábbi gyakorlat szerint a végrehajtási kérelem elévülési időn túl történő előterjesztése esetén alappal lehetett hivatkozni a végrehajtási jognak az elévülésére.
A jogegységi határozat ettől eltérően az elévülés vizsgálata kapcsán két lényegesen eltérő szempontrendszert állított fel:
- a közjegyzői okiratba foglalt követelés elévülését a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (rPtk.) 327. § (1) bekezdésében felsorolt cselekmények akkor is megszakítják, ha egyébként a végrehajtás Vht. 23. § (1) és (2) bekezdése szerinti feltételei fennállnak,
- a követelés elévülésének a megszakítására az rPtk. 327. § (1) bekezdése az irányadó abban az esetben is, ha a jogosult a követelés perbeli érvényesítését választja a Vht. 23/C. § (1) és (2) bekezdése szerinti közvetlen végrehajtás alkalmazása helyett.
Az indokolás szerint az rPtk. 327. § (3) bekezdésének nyelvtani értelmezése alapján a ’szigorúbb’ elévülési szabályok alkalmazásának három egymástól független konjunktív feltétel bekövetkezése esetén van helye. Az elévülési idő megkezdődött, az elévülési idő megszakadt egy arra alkalmas eljárás megindítása nyomán, amely eljárásban aztán végrehajtandó határozatot hoztak. A további részletes jogfejlődési alapokon nyugvó indokolás szerint
a közjegyző végrehajtási záradék kiállítása iránti eljárása nem tekinthető jogvitát elbíráló ítélkezési tevékenységnek, így az nem minősül az rPtk. 327. § (1) bekezdése szerinti elévülést megszakító eljárásnak, miként az azt követő második és harmadik feltétel teljesülése fogalmilag kizárt már.
Végkövetkeztetésként levonható, hogy a jogegységi határozat jogalkalmazói jogforrás jellegéből fakadóan
a korábbiakhoz képest teljesen eltérő szempontrendszer mentén várja el az elévülés bekövetkezésének vizsgálatát a végrehajtás megszüntetése és korlátozása iránti perekben.
