2015. december 17-én hozott ítéletet az Európai Unió Bírósága a pornómilliárdos Gattyán György és a NAV közti jogvitában.
Mivel a C-419/14 számú ügynek van know-how-val kapcsolatos vonatkozása, ezért a szellemi alkotások joga szempontjából is érdemes vele foglalkozni.
Az eset hasonló volt a Starbucks adóelkerülési technikájához, melyről a szabadalmi blog is beszámolt.
Gattyán Görgy a livejasmin.com felnőtt tartalmat kínáló weboldal és az ahhoz kapcsolódó know-how kialakítója a szolgáltatás közvetítésének jogát és az ahhoz kapcsolódó üzleti modellt és szervezési ismereteket először a saját cégére (WebMindLicenses Kft.) ruházta, amely azt licenszbe adta egy Lalib nevű portugál cégnek.
A NAV WebMindLicenses Kft. adóellenőrzést lezáró határozatában kimondta, hogy a licensz-szerződés egyedüli célja az volt, hogy a szolgáltatásból keletkező bevétel után keletkező általános forgalmi adót az alacsonyabb adókulcsot alkalmazó Portugáliában fizessék be. A NAV szerint a Lalib nem végez érdemi gazdasági tevékenységet, a szolgáltatáscsomaggal kapcsolatos összes stratégiai döntést a WebMindLicenses ügyvezetője, Gattyán hozza. A konstrukció célja ily módon a letelepedés szabadságának elvével ellentétes, a szolgáltatás nyújtásának helye valójában Magyarország. Ennek következtében a NAV Gattyánt körülbelül 10 000 000 forintos adókülönbözet megfizetésére kötelezte, valamint közel nyolcmilliós bírságot szabott ki. Az eljárással párhuzamosan büntetőeljárás is indult, ahol bírói engedéllyel zajló titkos információgyűjtés keretében telefonhívásokat és e-maileket szereztek be, majd ezeket az adóhatósági eljárás során is felhasználták, de oly módon, hogy azokra az eljárás alá vont érdemi észrevételeket nem tehetett.
A WebMindLicenses bíróságon támadta a határozatot. A hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztett elő az Európai Bírósághoz, melyben tizenhét kérdést intézett a luxemburgi bírákhoz négy kérdéskörben.
Az első azzal volt kapcsolatos, hogy milyen szempontokat kell alkalmazni annak elbírálása kapcsán, hogy egy határokon átnyúló szerződéses konstrukció tényleg a letelepedés szabadsága céljával ellentétes módon történik-e.
A második kérdéskör arra vonatkozott, hogy amennyiben megállapítható a rosszhiszeműség a WebMind Licenses Kft. részéről, akkor van-e bármi jelentősége annak, hogy Portugáliában már befizették az általános forgalmi adót.
A harmadik kérdéskör arra irányult, hogy kötelessége lett-e volna a NAV-nak megkeresni a portugál adóhatóságot a tényállás tisztázása érdekében.
A negyedik pedig arra, hogy a büntetőeljárásban titkos információgyűjtéssel végzett bizonyítékok ilyen módon az adózó terhére értékelhetők-e, tekintettel az Európai Alapjogi Charta rendelkezéseire.
Melchior Wathelet szeptemberben készítette el indítványát. A Bíróság – mint a legtöbb esetben – elfogadta a főtanácsnok indítványát, és az abban lefektetett szempontok alapján válaszolta meg a magyar bíróság által feltett kérdéseket.
Az első kérdéskörben a megszilárdult gyakorlat alapján úgy foglalt állást, hogy a letelepedés szabadságát kijátszani kívánó szándék csak abban az esetben állapítható meg, ha az termékértékesítés/szolgáltatásnyújtás helye szerinti cég nem végez valós gazdasági tevékenységet, nem nyit ki üzleti órákban, nincsenek alkalmazottai. Jelen ügyben – ahogy a Portugál kormány írásbeli észrevételeiben jelezte – ez nem állt fenn, mivel a Lalib egy teljesen legitim, adózási kötelezettségeinek eddig mindig eleget tévő cégként működött. Emiatt tehát véleménye szerint nem állt rosszhiszemű szándék. A letelepedés szabadságának rendeltetésszerű használata az adóoptimalizálás, ha ehhez valós gazdasági tevékenység társul. A portugál cég körülményeiről egyébként a NAV is megbizonyosodhatott volna, ha jogsegély keretében megkeresi a portugál adóhatóságot.
A második kérdéskörre a bírák úgy válaszoltak, hogy ha bebizonyosodik, hogy a letelepedési konstrukció rosszhiszemű volt, nincs jelentősége annak, hogy Portugáliában már befizették az általános forgalmi adót.
A jogsegély keretében történő megkeresés kötelességéről a bírák úgy nyilatkoztak, hogy a tanács 904/2010/EU rendelete a hozzáadottérték-adó területén történő közigazgatási együttműködésről és csalás elleni küzdelemről pusztán a jogsegély lehetőségéről rendelkezik, de azt nem írja elő kötelezettségként.
A negyedik kérdést az Európai Bíróság nem válaszolta meg, pusztán általános értelmezési szempontot adott a magyar bíróságnak. Az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélkezési gyakorlata szerint “az elektronikus adatok kifürkészését és lefoglalását az a magánélet és a levelezés tiszteletben tartásához való jogba való beavatkozásként kell értékelni”. Ráadásul a Bíróság már több ízben megállapította, hogy a telefonbeszélgetések lehallgatása a 8. cikk alkalmazási körébe tartozik, hiszen az mind a magánélet, mind a levelezés tiszteletben tartásához való joghoz kapcsolódik. Az ehhez hasonló beavatkozások sértik a 8. cikket “kivéve, ha azokra a törvényben meghatározott esetekben kerül sor, azok valamely törvényes célt vagy célokat szolgálnak, továbbá e cél(ok) eléréséhez egy demokratikus társadalomban szükséges(ek)”.
A végső döntést a magyar bíróságnak kell meghoznia, de a fentiek tükrében senkinek nem lehet kétsége az ügy kimeneteléről.
Csirik Márton
Pintz és Társai
www.szabadalmi.hu
