“Az alkotmánybírónak az a szerepe, hogy sípoljon, ha nem tartják be a szabályokat” – vallotta Schmidt Péter jogtudós, egyetemi tanár, alkotmánybíró, aki a testület tagjaként is mindig határozottan és következetesen kiállt véleménye mellett, ellenezve az Alkotmánybíróság hatalmának jelentős kiterjesztését.
Schmidt Péter 1926-ban a Békés vármegyei Mezőberényben született, német származású, de magát magyarnak valló családban. Édesapja Schmidt Péter, édesanyja Wagner Magdolna. Hároméves koráig családjával tanyán élt, 1929 őszén költöztek Mezőberénybe. Az elemi iskolát Mezőberényben és Békésen járta.
Édesapja az eszes és szorgalmas fiának a továbbtanulás lehetőségét biztosítva beíratta a Békéscsabán működő Kereskedelmi Középiskolába. Osztályfőnökétől Bánhegyi Józseftől egész életére szóló útmutatást, példát kapott “emberségből, tudásvágyból és mindig az újat, jobbat kereső, másokon, az elesetteken segítő magatartásból.”
“Tőle tanultam az egész életemben követett erkölcsi követelményt: embernek maradni, minden között!”
– emelte ki egy interjúban.
A Schmidt családot szétzilálta a második világháború – a felmenő ági rokonság egy része Németországba került, édesapja több mint 4 évet Oroszországban töltött „malenkij roboton”. Péter egy robbanó szerkezet okozta baleset következtében 18 évesen elveszítette bal szemére a látását, így “megúszta” a katonaságot.
A tehetséges fiatalember 1946-1947-ben népi kollégista volt. Ez az időszak ugyancsak meghatározó szerepet játszott gondolkodásmódjának, szemléletének, szakmai és politikai hitvallásának alakításában. 1947-ben érettségizett, majd a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közigazgatási Szakára iratkozott be. 1948 szeptemberétől átkerült a Jogi Karra. Egyetemi évei alatt Beér János alkotmányjogi tanszékén volt demonstrátor, szemináriumokat vezetett, 1951-ben diplomázott.
A diploma megszerzése után vette feleségül az endrődi születésű Julis Margitot. Házasságukból két gyermek született – 1953-ban Péter, majd 1957-ben Zsuzsanna.
1951-ben a Magyar Tudományos Akadémia aspiránsa. Három ösztöndíjas évet töltött el a jogi kar államjogi tanszékén. Az ösztöndíj lejárta után a pécs egyetem jogi karán lett adjunktus.
1956. februárjától a budapesti Állam- és Jogtudományi Intézet tudományos kutatója, az év júniusában pedig megvédte kandidátusi disszertációját. Intézeti munkája során tudományos érdeklődésének középpontjába a választójog és az állampolgári alapjogok kerültek – e témakörben való elmélyülése döntő jelentőségű változást hozott szakmai érdeklődésében.
1959 októberétől félállásban tanított az ELTE jogi karán, majd 1967-ben főállású docensi kinevezést kapott. 1971 és 1980 között egyetemi tanári munkája mellett a Társadalomtudományi Intézetben dolgozott. Elsősorban az állampolgári jogok elméletével, valamint a választójog alkotmánytani problémáival foglalkozott.
Schmidt Péter jogásznemzedékek sorát vezette be szakterülete rejtelmeibe. Tanítványaiban mindig az embert tisztelte. Szigorú szeretettel adta át tudását, tartását, gondolkodásmódját. Hallgatóit komplex, összefüggésekben való gondolkodásra tanította, hogy a jelenségeket ne önmagukban értelmezzék, mindig keressék azok beilleszkedését a társadalmi, politikai környezetbe. Nem szabad belenyugodni a jelen valóságába, töretlenül kell keresni az új utat a jóra, a jobbításra – hangsúlyozta. (mezoberny.hu)
“Mindig fel szoktam tenni a kérdést a hallgatóimnak: mi a futball? Ha valaki azt mondaná, hogy taccsdobás, büntetőrúgás, les, azt könyörtelenül megbuktatnám. Ugyanis a futballnak az a lényege, hogy van két csapat, és mindegyik gólt akar rúgni a másiknak. Ennek persze vannak szabályai, s ezeket a szabályokat meg kell tartani. A közjog a hatalommegosztás esetén ezeket a játékszabályokat fogalmazza meg, de abba nem kíván beavatkozni, hogy melyik csapat győzzön”
– fejtett ki a Mozgó Világnak adott interjúban 1998-ban. (Mozgó Világ 1998/7. szám)
1976-ban oktatói munkája elismeréseként megkapta az ELTE Jogi Karának Kiváló Oktatója díjat. Elmondása szerint a számos díj és elismerés közül, melyet életében kapott, erre volt a legbüszkébb. (Mezőberényi hírmondó – 2014, 24. évf. 9. sz.)
1980-ban az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának dékánja lett, a tisztséget 1983-ig töltötte be. 1984-ben ELTE Aranyérem elismerésben, 1986-ban a Munka Érdemrend arany fokozata elismerésben részesült.
Schmidt Péter tudományos kutatói és oktatói tevékenysége átfogja az államhatalom és állampolgár egymáshoz való viszonyulását, az államszervezet különböző területeit, a választójog, alapvető emberi jogok kérdéskörét, valamint ezeknek a kérdéseknek szélesebb társadalmi összefüggéseit.
Első kutatási területe a Jogtudományi Intézetben a választójog területe volt, ezen belül is az egyéni és listás (lajstromos) választási rendszer összefüggése a politikai viszonyokkal.
Ugyancsak az Intézetben töltött időszak alatt – többekkel együtt – kutathatta az állampolgári jogokat, ezen belül a lelkiismereti és vallásszabadság kérdéseivel, valamint az egyesülési és gyülekezési joggal foglalkozott.
1965-ben jelent meg Az állampolgárok alapjogai és kötelezettségei címmel a szabadságjogokkal kapcsolatos kutatásainak összegzése, melyért a Magyar Tudományos Akadémia az Akadémiai díj első fokozatával tüntette ki 1967-ben. Kutatásai ébresztették rá arra, hogy
„az állam hatalma nem lehet korlátlan az emberek, a társadalom felett!” A jogokat, de különösen a szabadságjogokat nem az állam adja, hanem azok az állam hatalmának korlátai.
A Társadalomtudományi Intézetben – részt vállalt az új tanácstörvény kidolgozásában is – de emellett folytatta a választójogi kérdések kutatását, melynek új irányt szabott – már nem a jogdogmatikai megoldások érdekelték, hanem annak politikuma, társadalmi szerepe. Az 1970-es évektől a Társadalomtudományi Intézet – mint a politikatudomány elismertetésének bölcsője – Schmidt Péter kutatói munkájának új irányt szabott – innentől kezdve
”a jogot, az alkotmányos alapjogokat, a politikai rendszert, nemcsak a jogon belülről, illetve a jogrendszeren keresztül látta és láttatta, hanem a társadalmi rendszer egésze felől vizsgálta az állam által lefedett és közjog által szabályozott állami szférát, valamint az azt követő és sokszor azt meghatározó társadalmi alrendszereket is”
– értékelte tanítványa, későbbi munkatársa Bihari Mihály politológus, alkotmánybíró.
1977-ben publikált Szocializmus és államiság című művében — ismert és elismert egyetemi vezetőként, kutatóként nyilvánosan elsőként – azt feszegette, hogy miként lehetne alkotmányos módon korlátozni-ellenőrizni az egypártrendszert. “Nem is tudom, hogy a politikai vezetés értette-nem értette, akarta-e érteni az „üzenetet”. Azt a kritikát kaptam, hogy túlzottan önállósítani akarom az államot. Pedig nem erről volt szó. Én az állam és a politika mezőnyének szétválasztásában gondolkodtam” – mesélt 1998-ban elképzelései fogadtatásáról Bossányi Katalin kérdésére válaszolva. (Mozgó Világ 1998/7. szám)
Schmidt Péter a politikatudomány elismertetésének és intézményesítésének egyik élharcosa volt, nem véletlen, hogy 1994-ben a Politikatudományi Társaság a Bibó István Díjjal tüntette ki.
Schmidt Pétert emberként és tudósként is – az 1980-as évek társadalmi változásai természetes módon vitték, „sodorták” a reformok mellett elkötelezett társadalomtudósok táborába, majd a rendszerváltozás közelébe. Ekkor még hitte azt, hogy a 80-as évek társadalmi rendszere reformok révén képes önmaga megreformálására.
“Számomra a nyolcvanas évek elején egyértelművé vált, hogy a hatalomgyakorlás a régi módon már nem képzelhető el, nem vihető tovább. A társadalom különböző szervezeteinek – ideértve az Országgyűlést és a különböző társadalmi szervezeteket, érdekképviseleteket – képessé kell válniuk a különböző érdekek artikulálására és érdemi képviseletére. A Társadalomtudományi Intézetben folyó demokráciakutatások során ezt 1985 körül fogalmaztuk meg legmarkánsabban” – foglalta összeg akkori elképzeléseit. (Mozgó Világ 1998/7. szám)
A rendszerváltozás azonban más utat nyitott.
“Ma is úgy gondolom, hogy szociális-gazdasági értelemben lehetett volna finomabb és egy kicsit lassúbb az átalakulás. Ezzel sok kíntól és szenvedéstől lehetett volna megkímélni a társadalmat”
– mondta az 1998-ban adott interjúban. (Mozgó Világ 1998/7. szám)
„Meggyőződésem szerint lett volna mód más megoldásokat keresni, a privatizációt másként végigvinni…. A folyamat lezárult, lehet rajta elmélkedni, de abban biztos vagyok, hogy ennek átgondolása egyszer még a társadalom feladata lesz. Akkorra azonban a mai politikai felállást az élet elsodorja” – összegezte a tanulságokat.
Az Országgyűlés 1990. július 2-án az Alkotmánybíróság tagjává választotta. “Volt egy első „forduló”, még 1989-ben, ekkor a bírókat közvetlenül a pártok jelölték. Én azt mondtam: addig, amíg ez a jelölés módja, én nem kívánom elfogadni ezt a megbízatást. Mert úgy véltem, nem alakulhat ki normális alkotmánybíráskodás, ha a politika ilyen egyértelműen rajta tartja a szemét és a kezét a bírákon” – mesélte 1998-ban. Végül 1990-ben a “megbízható elvtársból” reformkommunistává lett jogtudós mégis elfogadta a jelölést. “Létrehoztak egy parlamenti jelölőbizottságot, pártparitásos alapon. Nem firtattam, hogy kik jelölnek. Zavart volna, ha tudom” – emlékezett vissza később. (Mozgó Világ 1998/7. szám)
Schmidt Péter egyike volt az akkor alakult testület első öt tagjának, és tisztségét 70. életévéig, 1996. december 27-ig töltötte be.
Alkotmánybíróként is mindig határozottan és következetesen kiállt véleménye mellett, ellenezte az Alkotmánybíróság hatalmának jelentős kiterjesztését.
“Felfogásom szerint az alkotmány közmegegyezésen alapul, a parlament, a pártok játsszák a mérkőzést. Az alkotmánybírónak az a szerepe, hogy sípoljon, ha nem tartják be a szabályokat. Menet közben azonban kiderült számomra, hogy a mi Alkotmánybíróságunk nem teljesen így működik. (…) Az Alkotmánybíróság persze hozhat döntést átfogóbb jogelvekből kiindulva. Csak abban a pillanatban túlhatalma lesz. Mert maga mondja meg, hogy mi az alkotmányos, és mi nem.” (Mozgó Világ 1998/7. szám)
A többség felfogásával ellentétes nézete miatt sokszor került szembe a Sólyom László által vezetett testület álláspontjával – a legmarkánsabban a halálbüntetés jogi megítélésével és eltörlésével kapcsolatos vitában. “Én nem a halálbüntetés fenntatása mellett voksoltam, ahogy ezt sokan elkönyvelték. Az volt a jogi álláspontom, hogy vannak az alkotmánynak olyan passzusai, amelyekből az élethez való jog levezethető, ugyanakkor vannak olyan passzusai is, amelyekből az olvasható ki, hogy az államnak joga van elvenni az életet. Úgy érveltem: ezt a konfliktust ne az Alkotmánybíróság oldja fel, ez az alkotmányban meglévő ellentmondás, és ennek az ellentmondásnak a feloldására az alkotmányozó hatalomnak van joga. Döntsön tehát a parlament.” (Mozgó Világ 1998/7. szám) Egyedül maradt álláspontjával.
Többször megfogalmazta egy új alkotmány megalkotásának szükségességét. “Az az alkotmányfejlődés útja, ha tételes, normatív szabályok bekerülnekaz alkotmányba” – vallotta. (Mozgó Világ 1998/7. szám)
1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkereszt a csillaggal állami kitüntetésben részesült.
Életművét 2008-ban A politikai átalakulás sodrában című könyvében összegezte. A kötetben önéletrajza mellett 28 tudományos értekezés olvasható.
Bár az élet Budapestre szólította, sohasem felejtette el mezőberényi gyökereit. Ahol tudta, ott segítette földijeit. 2014-ben Mezőberény Város Díszpolgárává választották. Szeretett szülővárosa így méltatta:
“Schmidt Péter egész életével, tudományos és oktatói, alkotmánybírói munkájával példát állított mindazoknak, akik a közvetlen környezetébe kerültek. Higgadt, szerény és bölcs ember, jó humorérzékkel megáldva, aki mindig következetesen kiállt a véleménye mellett, szembeszállt a kisemberekért, a társadalmat jobbító szándéka védelmében.”
2022. május 12-dikén, életének 96. életévében hunyt el.
