Joggal gyógyító ügyvéd – Horváth Jenő, a Magyar Ügyvédi Kamara Örökös tiszteletbeli elnöke

“Az ügyvédi pályán kerülni kell a szédelgő feldicsérést, mindent, ami a jogkereső közönség megtévesztésére al­kalmas” – vallotta Horváth Jenő ügyvéd, volt országgyűlési képviselő, a Magyar Ügyvédi Kamara Örökös tiszteletbeli elnöke. Ő volt a kulturált úriember megtestesítője az ügyvédi pályán, akitől még ma is igen sokat tanulhatunk szeretett hivatásáról. 

Horváth Jenő  Fehérgyarmaton (Kelet-Magyarország) született 1929. november 4-én. Édesapja orvos, belgyógyász tüdőspecialista, szenvedélyes hivatástudattal. Horváth Jenő – szülei akaratával is egyezően – szerette volna követni édesapja pályáját, de mivel az 1950-es évek sajátos „káderpolitikája” nem szimpatizált az orvosdinasztiák kialakításával, ez nem sikerülhetett. Hiába érettségizett kitüntetéssel 1948-ban, nem vették fel az orvosi egyetemre.   „Átirányí­tották” a jogi karra, ide pótfelvétellel bekerülhetett. A jogászi pályáról még másodéves korában is elkívánkozott. Az orvosi hivatás iránti vágy végigkísérte életét – már sikeres jogászként, egy hetvenedik születésnapjára írt versében is felrémlik a régi álom nosztalgiája.

Egyetemi tanulmányait a Rákosi-rendszer klasszikus időszakában végezte. “Én még találkoztam Eckhardt Ferenc­cel (jogtörténet), Marton Gézával (római jog) vagy Nizsalovszky Endrével (polgári jog). Ugyanakkor már jöttek az új, szocialista professzorok is, Szabó Imre, Ká­dár Miklós, Beér János, emellett társa­dalomfilozófiát Szalay Sándor, pénzügy­tant Timár Mátyás, a hetvenes évek pénzügyminisztere és miniszterelnök-he­lyettese adott elő. Megemlíthetném Szászy Istvánt is, aki már akkor jogösszehasonlítást végzett, vagy Beck Salamon sa­játosan érdekes perjogi szemináriuma­it. De például a büntetőjogi anyagot ele­inte Riesz Istvántól hallgattam, aki ké­sőbb nyomtalanul eltűnt. Annak idején az ilyen eltűnéseket nem nagyon magya­rázták” –  emlékezett vissza tanulámnyai idejére 2001-ben, ifj. Korsos Antalnak adott interjújában (Mozgó Világ 2001 / 7. szám / Jogászportrék II.).                        

Horváth Jenő az egyetem befejezését (1952) követően ügyvédjelölt, majd – az ügyvédi-bírói szakvizsga letételét követően (1955) – 1956-ban ügyvéd lett.

“Valahogy az orvosi hivatás utózöngéjeként választottam rögtön az ügyvé­di szakmát, amely akkor a jogászi pályák közül még csak az utolsó helyen állt. Az ügyvéd is éppúgy emberekkel foglalko­zik, mint az orvos, embereknek próbál nehéz élethelyzetekben segíteni. Én so­hasem éreztem magamban annyi erőt, hogy emberek tettei felett ítélkezzem, számomra a bírói-ügyészi pálya ezért ele­ve kiesett. Az ügyvéd egy kicsit pszichi­áter, az ügyfél egy sajátosan „beteg” em­ber, akin segítem kell” – magyarázta pályaválasztását (Mozgó Világ 2001 / 7. szám / ifj. Korsos Antal – Jogászportrék II.).

Pályáját egy olyan korban kezdte, amikor – a szocialista ideológia és a társadalmi közfelfogás szerint – nem volt “divat” jogásznak, még kevésbé  ügyvédnek lenni. Az elöregedett hivatásrend tagjai javarészt nyomorogtak.

“Egyszerre udvaroltam egy lány­nak egy mérnökhallgatóval. A szülei egy­értelműen a mérnököt pártfogolták, hi­szen milyen jövője lehet egy jogásznak?”  – idézte fel ifj. Korsos Antalnak saját tapasztalatait. 

“A fiatalabbak már az 1950-es évek elején elvándoroltak a közigazga­tásba, vagy elmentek vállalati jogtaná­csosnak. Ez utóbbi biztosabb és jobb jö­vedelmet adott, mint az ügyvédkedés. Az öregebbek nem tudtak hová menni, agyonadóztatva, ügyfélhiányban tényle­gesen nyomorogtak. Nem véletlen, hogy elégedetlenségük 1956-ban elemi erővel robbant ki. Ezt azután kemény megtor­lás követte. Az 1957-es tömeges felülvizs­gálat során mintegy 2000 ügyvédet szűr­tek ki (Budapesten az ügyvédi létszám kb. 800-ra csökkent), mégpedig olyan bi­zottságok, amelyeknek csak formálisan volt egy ügyvéd tagjuk. Az ügyvédi önkormányzatot felfüggesztették. A mi iro­dánkban 1956 októbere előtt 14 ügyvéd volt, 1958 januárjában hatan maradtunk.” (Mozgó Világ 2001 / 7. szám / ifj. Korsos Antal – Jogászportrék II.)

A kádár-korszakban, az 1960-as évek közepétől lassan visszakapta az ügyvédi szakma a  becsületét és társadalmi megbecsültségét. Horváth Jenő 29 éves korára – az ország talán legfiatalabb ügyvédjeként – a kor egyik legjobb ügyvédi munkaközösségének – a fő utcai 29-esnek- a vezetője lett. A munkahelyeit tekintve “nem volt csapodár természet” – 1990-ig, a 29-es felbomlásáig a Fő utcában maradt.

Az ügyvédi közéletnek már fiatalon fontos tagja: 1959-ben a Budapesti Ügyvédi Kamara tit­kára, majd 1974-ben Gárgyán Tibort váltotta az elnöki székben.

“Mindig szerettem volna tenni az ügyvédségért. Jól éreztem magam a kamarában, ahol végigjártam a szamár­létrát, míg országos elnök lettem. Ügyvédként sosem volt előnyöm kamarai funkciómból, inkább hátrányos volt, mert rengeteg időt elvesz az ügyfélfogadástól. Ha viszont az ügyfélen éreztem, hogy hozzám nem mint ügyvéd­hez, hanem kamarai vezetőhöz jött, ak­kor az ügyét nem vállaltam.” (Mozgó Világ 2001 / 7. szám / ifj. Korsos Antal – Jogászportrék II.)

1985 és 1990 között országgyűlési képviselő. “Ez akkor még aligha volt politikai karrier, hiszen a parlament évente ha négy-hatszor ülésezett. (Ez csak 1988-89-ben változott meg.) Ugyan­akkor a jogalkotási folyamat technikáját tekintve igen sokat tanulhattam, például az első adózási törvényeknél vagy a tár­sasági törvénynél.” (Mozgó Világ 2001 / 7. szám / ifj. Korsos Antal – Jogászportrék II.)

Soha nem gondolt arra, hogy teljesállású politikus legyen.“Az ügyvédi pá­lyát semmiképpen sem akartam felad­ni – ügyvéd akartam maradni”– emlékezett vissza képviselői ténykedése befejezésére. 

1989-től az Országos Ügyvédi Tanács, mai nevén a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke. Négy cikluson át, egészen 2006-ig állt a MÜK élén.

Az ügyvédi tevékenység Horváth Jenő számára mindigis több volt egy egyszerű foglalkozásnál – szakmáját hivatásnak tekintette, ekként gyakorolta. Nem tartotta helyes iránynak, hogy miután a rendszerváltást követő évtizetben az ügyvédi kar gazdaságilag megerősödött, a 2000-es évek elején elkezdtek vál­lalkozási tevékenységként tekinteni az ügyvédkedésre. Ha vállalkozási tevékenységgé “fokozzuk le” az ügyvéd munkáját, “az eltüntetheti a hivatás etikai tartalmát” – hangsúlyozta.

“Az ügyvédi tevékenység­nek vannak gazdasági-vállalkozási ele­mei, de ez olyan vállalkozás, amelynek speciális – az ország igazságszolgáltatá­sához kapcsolódó – közérdekű elemei is vannak. Az ügyvédi tevékenység sajátos hivatás. Az ügyvédi szakmán be­lül lehet specializálódás, például kereske­delmi jogi szakértő vagy bűnügyi védő stb. De az ügyvédi kar egységét fenn kell tartani” – vallotta.

Horváth Jenő az ügyvédi működéssel, a joghézagok és jogi ‘kiskapuk’ kihasználásával kapcsolatban kiemelte: “A határ a jogszerűség, az ügyvédi ta­nácsadó vagy iratszerkesztő tevékeny­ségnek a törvény keretén belül kell ma­radnia. Ugyanakkor hangsúlyozni kell azt is, hogy a jogokat rendeltetésszerűen kell gyakorolni, a joggal való visszaélés éppúgy jogellenes, mint az a magatartás, amely konkrét szabályba ütközik. Ügyvéd nem támogathat joggal való vissza­élést. Egyébként azonban az ügyvédnek ki kell használnia minden jogszerű lehe­tőséget ügyfele érdekében.” (Mozgó Világ 2001 / 7. szám / ifj. Korsos Antal – Jogászportrék II.)

Az ügyvédi megjelenésekkel, így a szakmai reklámtevékenységgel kapcsolatban is kiemelkedően fontosnak tartotta a valósághoz való hűséget és a tárgyilagosságot. “Az ügyvédi pályán kerülni kell a szédelgő feldicsérést, mindent, ami a jogkereső közönség megtévesztésére al­kalmas” – hangsúlyozta.

A MÜK örökös tiszteletbeli elnöke szerint az igazságszolgál­tatás bármely szereplőjének lejáratása az egész igazságszolgáltatás tekintélyét sérti, ezzel “az igazságszolgáltatási fo­lyamat minden résztvevőjének tisztában kell lennie” – emelte ki. A jogi hivatásrendek egymás iránti kölcsönös tisztelete, a másik hivatás problémáinak jobb megértése érdekében Horváth Jenő célszerűnek tartotta volna, ha a hároméves gyakorlati időből az ügyvédjelölt egy évet bíróságon, illetve ügyészségen is eltöltene fogalmazóként, a bírósági-ügyészségi fo­galmazó pedig egy évig ügyvédjelölt vol­na. “Jobban felfogná egy bíró, hogy az ügyvédnek sincs kolbászból a kerítés, és egy ügyvéd is jobban megbecsülné a bírói döntés felelősségét” – mondta.

Horváth Jenő címzetes egyetemi tanár, az ELTE Polgári eljárásjogi tanszékén oktatott.

“Nagyon helyes, ha egy ügyvéd részt vesz a jogi felsőoktatásban, vagy tudományos tevékenységet folytat.” – vallotta. “Nagyon örülök, ha ügyvédekből híres egyetemi tanárok lesznek – lásd például Beck Salamont. Az is örvendetes, ha jog­tudósok kiegészítő jelleggel korlátozott ügyvédi praxist fejtenek ki. Ugyanakkor annak nem vagyok híve, hogy főfoglal­kozású professzorok állandósult ügyvédi tevékenységet folytassanak, hiszen ez az egyetemi munkájuk elhanyagolásá­ra vezethet.” (Mozgó Világ 2001 / 7. szám / ifj. Korsos Antal – Jogászportrék II.)

Horváth Jenő háromszor nősült, mindhárom házasságából egy-egy gyermeke született. Harmadik felesége jogász, is­mert ügyvéd volt. 

“Sohasem tagadtam, hogy kedvelője vagyok a szép nemnek. 1944-45-ben ke­vés ember várta úgy a bombázást, mint én Egerben – akkor ott voltunk -, mert a légópincében csókolózhattam egy lánnyal. Egyébként 18 éves koromban Fehérgyar­maton egy jósnő megjósolta, hogy nem orvos, hanem jogász leszek, és háromszor fogok nősülni” – mesélte az ifj. Korsos Antalnak a 2001-ben adott interjúban.

Második házasságából született fia jogász lett, akivel aztán közösen vittek ügyvédi irodát a Várfok utcában. Még 70-es éveiben is aktívan élt ügyvédi hivatásának.

Számos ügyvédi és állami kitüntetésben részesült. 2007-ben a Magyar Ügyvédi Kamara Elnöksége az Örökös tiszteletbeli elnök – kitüntető címet adományozta egykori elnökének, aki “maradandóan hozzájárult az ügyvédség és a Magyar Ügyvédi Kamara társadalmi presztízsének megerősítéséhez”.

Horváth Jenő 2021. decemberének utolsó napján, 93 éves korában hunyt el.

Kifogástalanul szabott angol szövetruhákat viselő idős gavallér, a kulturált úriember megtestesítője az ügyvédi pályán. Pedánssága, rendszeretete, kötelezettségtudata közismert – rajzolta meg Horváth Jenőt olvasóinak ifj. Korsos Antal 2001-ben a Mozgó Világ hasábjain. Utószavát így zárta:

“Fiatal ügyvéd kolléga mondta az ügyvédi kamara előszobájában. Horváth Jenő? Kicsit merev fazon, de ha valakitől meg le­het tanulni az ügyvédi szakmát, úgy tőle minden megtanulható. Ami pedig a róla készült festményt illeti a falon, ideje lenne levenni, mert ilyen öreg arca húsz év múlva sem lesz.”