A magyar büntetés-végrehajtási jog professzorát jóindulat, szerénység és emberség jellemezte. Vókó György nagy műveltségű, széles látókörű tudós, igazi útkereső, alkotó ember, de mindenekelőtt “a legalacsonyabb sorban lévők” őrangyala. Egyetemi tanárként, sajátos előadói stílusával népes hallgatói rajongótáborral is büszkélkedhetett.
Vókó György 1946. szeptember 23-án született egy Pécs melletti faluban, Magyaregregyen. Itt járt általános iskolába. 1966-ban a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett. Egyetemi tanulmányait is a baranyai megyeszékhelyen folytatta: a Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán 1974-ben szerzett diplomát. Mozgalmasan telt el az 1976-os esztendő is, hiszen ebben az évben tett jogi szakvizsgát, és kötött házasságot Bende Katalinnal.
Ahogy a Sapiens in Sapientia című sorozat ünnepi kötetének előszavában a szerkesztők is írták, Vókó György a jogalkalmazás több területét megismerve döntött végül az ügyészi munka mellett, vállalva ezzel a költözködést, változásokat és az új feladatokat, amelyek elől sosem futamodott meg. 1977-től dolgozott ügyészként, illetve a szorosabban vett büntetés-végrehajtási jog területén, különböző vezetői munkakörökben. Szakmai tapasztalatait a szélesebb tudományos közvéleménnyel 1983 óta osztotta meg, rendszeresen publikált a Belügyi Szemle, a Börtönügyi Szemle és az Ügyészségi Értesítő hasábjain. Gyakorlati és az ezzel párhuzamosan kiteljesedő kutatói munkáját 1983-ban Legfőbb Ügyészi Dicsérettel, 1987-ben Kiváló Munkáért Kitüntető jelvénnyel ismerték el. Munkája elismeréséül 1992-ben osztályvezető ügyésszé nevezték ki, majd 1999-től a Legfőbb Ügyészség újjáalakult Büntetés-végrehajtási Felügyeleti Önálló Osztályát vezette, ez egyben az általa művelt szakterület elismerését is bizonyította. 2001-től a Legfőbb Ügyészség Büntetés-végrehajtási Törvényességi Felügyeleti és Jogvédelmi Önálló Osztályának vezetői tisztségét látta el.
1991-től büntetőeljárási jogot és büntetés-végrehajtási jogot oktatott az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, valamint alma materében, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán 1994-től docensként. 1997-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán kezdett oktatni, először docensként, majd 2004-től a Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi Tanszék vezetőjeként. 2000-ben sikerrel habilitált a Pécsi Tudományegyetemen, ahol szakterületén Bűn és büntetés: a büntetőjog eszköztára és lehetőségei a bűnözés visszaszorítására, a büntetés-végrehajtási jogharmonizáció címmel tartotta meg előadását.
2004-ben egyetemi tanári kinevezést nyert. Csóti András, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának korábbi vezetője szerint oktatói tevékenységének magas színvonalát jelzi, hogy “a büntetés-végrehajtási jogban járatos, annak összefüggéseit jól ismerő jogászok kerülnek ki a Vókó-féle iskolából”. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának, illetve a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi tanáraként sajátos előadói stílusával jelentős hallgatói rajongótáborral büszkélkedhetett.
2011-ben, több mint három évtizedes ügyészségi szakmai és vezetői munkája, a büntetés-végrehajtási jog valamennyi területét átfogó kutatói, publikációs, szakmai tudományos közéleti tevékenysége elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje, polgári tagozat kitüntetésben részesült. Tudományos pályafutásának csúcsa a 2012-ben elnyert, a Magyar Tudományos Akadémia jog- és államtudományok doktora cím. Értekezése a Bűnelkövetők jogkorlátozása jogállamban címet viselte. Ezt követően nevezte ki a legfőbb ügyész az Országos Kriminológiai Intézet igazgatójának. Hogy mennyire szívén viselte a hazai börtönügy és a magyar büntetés-végrehajtás sorsát, bizonyítja, hogy aktív közreműködésével a Magyar Tudományos Akadémia berkein belül megalakult a Büntetés-végrehajtási Albizottság.
Nagy műveltségű, széles látókörű tudós volt, aki négy nyelven (oroszul, olaszul, latinul és franciául) is jól megértette magát. Egyik kedvelt idézete Nelson Mandelától származott: „Mondják, hogy nem ismer valaki igazán egy országot, amíg nem látta belülről annak börtöneit. Egy országot nem arról kell megítélni, hogy miképpen bánik a legnagyobb rangú polgáraival, hanem a legalacsonyabb sorban lévőkkel.”
Éveken át képviselte hazánkban az Európai Unió szakmai szervét, a Kínzást és Embertelen vagy Megalázó Bánásmódot vagy Büntetést Megelőzni Hivatott Európai Bizottságot, amelynek független szakértőjeként és nemzeti összekötő tisztjeként tevékenykedett.
Egész pályafutása arról szólt, hogy egy igazi útkereső, alkotó ember sohasem elégszik meg az elért sikerekkel, hanem folyamatosan keresi az újabb kihívásokat, sok mindent kipróbál, és így számos tapasztalatot szerez az élet különböző területein.
„Vókó György neve hallatán kivétel nélkül mindenkinek, legyen az régi kolléga, kritikus diák, kemény főnök vagy fanyalgó beosztott, csak a jóindulat, szerénység, emberség szavak juthatnak eszébe. A Föld azon nagyon ritka lakójáról van szó, akinek nincs természetes ellensége” – állította a jogászprofesszor 70. születésnapjára írt köszöntőjében Tamási Erzsébet kriminológus. Mint megjegyezte, Vókó György személyiségével, jellemével, elveivel és szellemével tökéletesen ellentétes világban dolgozott, kutatott és gondolkodott. “A büntetés és büntetés-végrehajtás nem éppen az emberiességről, a kíméletről és a szeretetről szól, hanem a büntetésről, bűnözők megbüntetéséről. Márpedig ő egész életén át a legkegyetlenebb emberi intézménnyel, a legelemibb emberi tartozékoktól való megfosztás rendszerével foglalkozott. Ahol nincs szabadság, csak kötöttségek vannak, eltűnik a személyiség, ahol az emberek megaláztatásnak, elzártságnak és bűnhődésnek vannak kitéve. Megfosztva a családtól, az élhető környezettől, ahol nem az embernek maradás, hanem az életben maradás a tét.”
Az utógondozás jelentősége című, 2014-ben megjelent tanulmányában kifejtette: „A jól végrehajtott utógondozás alkalmas a büntetés-végrehajtás eredményeinek realizálására, pótolhatja még annak esetleges hiányosságait is. Gyakorlati tapasztalatok igazolják, hogy a legintenzívebb és legeredményesebb büntetés-végrehajtás is illuzórikussá válhat az utógondozás hiánya vagy helytelensége miatt. Hiába történt a szabadulás azzal, hogy soha többé nem »fogok« bűncselekményt elkövetni, ha szándékában nincsenek körülötte ezt erősítő, mellette állók, hanem csak ettől eltérítők – például volt bűntársai és környezete –, szertefoszlik a szabadságvesztés végrehajtása alatti minden fáradozás eredménye.”
Az egyik utolsó nagy munkájában, A büntetéstan jelene és jövője című kötetben így írt szakmai célkitűzéséről: „Nem szabad eltűrni, hogy következmény nélküli legyen a normasértés, elmaradjon a végrehajtás; a cselekmény által megbolygatott szabadságkorlátokat és védelmi köröket újból meg kell szilárdítani, mégpedig a hatékonyság érdekében gyorsan és nyilvánosan. A bűnelkövető emberben ugyanakkor nem csak az individuumot, hanem az embertársat is látnunk kell. Szempont a társadalom védelme a bűnelkövetőtől, a törvényeit megsértőtől, de szempont a végrehajtás során az ő védelme a társadalom haragjától, a hatóság egyes megtévedt tagjainak esetleges önkényes eljárásától.”
Vókó György professor emeritus 2021. április 5-én, életének 75. évében hunyt el. A Legfőbb Ügyészség a nyugalmazott legfőbb ügyészségi osztályvezető ügyészt, igazgatót az ügyészi szervezet a saját halottjának tekinti.
