Sajnos hiányos életrajzot hagyott maga után az első magyar ügyvédnő, akinek többféle előítélettel is meg kellett küzdenie jogászi pályafutása során. Születési évszámát ismerjük, halálozási dátumát viszont nem. A tehetséges, talpraesett jogásznő nagy szegénységben és teljesen elfeledve hunyt el.
Ungár Margit 1897-ben született Diósgyőrben polgári zsidó családba. Az átlagnál sokkal érdeklődőbb gyermek volt, az iskolában is mindig kiemelkedően teljesített. Szülővárosában kitűnően érettségizett. Margit jogász bátyja, Ungár Ferenc unszolására választotta a jogi pályát. Már az indulása sem volt akadálymentes. Az egyetemi felvételinek például előfeltétele volt, hogy mindenből kitűnő legyen – miközben a férfiaknál ez nem volt kikötés. Aztán a fővárosban szeretett volna továbbtanulni, amit nem engedélyeztek, így előbb Debrecenben, majd Szegeden folytatta jogi tanulmányait. Elsőéves joghallgató korában vonták vissza azt a rendelkezést, ami engedélyezte, hogy nők is járhassanak jogi egyetemre. Azonban „a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról” szóló 1920. évi XXV. törvénycikk 2. §-a azt is kimondta, hogy a tiltások „az előző tanévekben már beiratkozva volt rendes hallgatók […] további beiratkozási jogát nem érintik, amennyiben nemzethűségi és erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatók”. Vagyis Margit folytathatta tanulmányait, hogy 1923-ban megszerezze a jogi diplomát.
Mivel ügyvéd szeretett volna lenni, a kizárólag férfiakból álló ügyvédi kamarában szavazásra bocsátották a kérdést, hogy egyáltalán bekerülhet-e az ügyvédjelöltek közé. Ezt az akadályt is teljesítette, hiszen a többség igennel voksolt. A következő kihívást az jelentette, hogy szakmai gyakorlat céljából egy tapasztalt ügyvédnél, úgynevezett principálisnál kellett elhelyezkednie. A múlt század húszas éveiben közel sem volt egyszerű olyan irodát találni, ahol egy principális hajlandó lett volna egy jogásznővel együtt dolgozni. Másutt nem is talált, ezért a bátyja ügyvédi irodájában kezdte meg a szakmai gyakorlatot.
Élete ezután végre kedvező fordulatot vett: a bátyja után Vági József ügyvédhez került, akivel a közös munka közben egymásba szerettek, és összeházasodtak.
Az Ujsag (a nevét következetesen rövid u-val író délutáni napilap) 1928. január 10-én a „Nőket is felvesz az Ügyvédi Kamara” című tudósításában arról számolt be, hogy az Ügyvédi Kamara választmánya Papp József elnökletével ülést tartott, amelynek egyetlenegy napirendi pontja az új ügyvédi rendtartás megvitatása volt. A korábbi rendtartás első pontja kimondta, hogy nőt nem vesznek fel a kamarába. A tiltó szabályt sokan támadták. Az első felszólaló Popper Tódor kamarai titkár kifejtette, hogy a választmány elutasítja az ügyvédi numerus clausust, és nem támogathat olyan intézkedést, amely szembehelyezkedik a nők egyenjogosításának általánosan megkövetelt alapelveivel.
Margit 1928. június 24-én tette le az ügyvédi vizsgát. Az eseményről szinte valamennyi hazai napilap beszámolt.
A korabeli sajtó szerint a vizsgát a Kúria egyik első emeleti termében tartották vasárnap reggel, szokatlanul nagyszámú érdeklődő – köztük a jelöltnő férje és bátyja – előtt. „A jelölt helyén a megszokott, frissen borotvált, zsakettes fiatalember helyett mosolygós fiatal nő, dr. Ungár Margit, az első magyar ügyvédnőjelölt várja a kérdéseket második és befejező ügyvédi vizsgáján.” Az első kérdést Istvánffy Lajos kúriai bíró, az öttagú bizottság egyik cenzora tette fel: „Ki követi el a csalárd bukás bűntettét?” A jelölt erre, de a többi kérdésre is gyorsan és határozottan felelt. A vizsga végén Vargha Ferenc koronaügyész, a bizottság elnöke kihirdette, hogy kitüntetéssel fogadták el a vizsgát. Hozzátette: a jelölt férfias határozottsággal beszélt, szépen és kifogástalanul. Végül azt kívánta, hogy annyi fényes sikere legyen az életben is, mint most a vizsgálóbizottság előtt. Ezt követően a Kúria egyik öreg altisztje adta át Margitnak az első ügyvédnői diplomát rózsaszínű selyembe burkoltan, aranyszalaggal átkötve – a folyosón.
Margit nem szerette, ha ügyvédnőnek hívják, mert meggyőződése szerint nem a nemük alapján kell megítélni az embereket. Ezért ragaszkodott a „dr. Ungár Margit ügyvéd” megszólításhoz.
Hiába ágált azonban az ellen, hogy ne csak a nőt lássák benne, a Sporthírlap 1929. január 12-i számában – az UTE futballklubot egy kártalanítási ügyben képviselő – Ungár Margittal való találkozását így írta le az újságíró: „A férfipályán mozgó nő figuráját valahogy úgy képzeli el az ember, ahogy azt – az utóbbi időben igen gyakran – a színpadról deklamáltatják a szellemes és kevésbé szellemes színpadi szerzők. Szóval végy egy adag szikárságot, keverj hozzá egy háromdioptriás cvikkert, lásd el valódi disznóbőr aktatáskával, az egészet rakd bele egy jóval térden aluli szoknyába, rakj elé hangkellemesítőt és egy modern gyártmányú beszédgyorsítót – és megkapod őnagyságát, az ügyvédet. Kellemesen csalódni nagy gyönyörűség.”
A cikkből azért az is kiderült, hogy Margit imádta a teniszt, amit a fivérétől tanult, és hogy csaknem minden szabad idejét a természetnek szentelte.
Ügyvédi praxisa mellett tagja volt a Feministák Egyesületének. 1933-ban ő fogalmazta meg a házasságon kívül született gyermekek védelméről szóló parlamenti előterjesztést. Ugyancsak tevékeny részese volt annak a beadványnak, amelynek célja a nők választójogának megadása és szabad pályaválasztásuk törvénybe iktatása volt. Társszerzője volt az 1938-ban megjelent a „Csábítás, jegyszegés és jog – a magyar királyi Kúria legújabb gyakorlata” című könyvnek.
Margitnak hosszú ideig kevés követője lehetett, mert egy 1937-es törvénymódosítás kimondta: „az Ügyvédi Kamara névjegyzékébe csak a férfinemhez tartozó nagykorú állampolgárt lehet felvenni.” A főszabály alól két kivétel volt: a korábban felvettek, illetve az 1940–41-ben visszafoglalt magyarlakta vidékeken már korábban praktizáló ügyvédnők.
Margit sem tudta elkerülni az akkori magyar zsidók sorsát: 1939 nyarán áttették a „zsidó ügyvédek névjegyzékébe”, majd a nyilas hatalomátvétel után, 1944 októberétől egy csillagos házban folytathatta a munkáját.
Arról, hogyan élte túl a második világháborút, csupán egyetlen feljegyzett mondata árulkodik: „1944 óta egész korábbi normális életemről le kellett mondanom”.
A háború után egy darabig tagja volt az egységes bírói és ügyvédi vizsgabizottságnak. Arra az obligát kérdésre, hogy miért nem lépett be a pártba, így válaszolt: „Férjem többszöri agyvérzés következtében csaknem immobil; ápolása, gondozása és ellátása – minden segítség nélkül – igénybe vesz.” 1953-ig még férjével közösen, majd nyugdíjba vonulásáig önállóan, illetve egy ügyvédi munkaközösség tagjaként praktizált.
Egy 1955-ben kelt környezettanulmányban ezt írták róla: „Az egész lakás egészen lesújtóan a szegénység és elhagyottság benyomását kelti. Ilyen körülmények között számottevő komoly ügyvédi ténykedésről a kartársnő részéről alig-alig lehet beszélni. Mindössze két ügynek az iratait tekintettem be; a kartársnő által fogalmazott periratokból megállapítható, hogy igen nagy jogi és általános műveltséggel rendelkezik.”
Időskoráról és haláláról nem maradt fent hiteles információ.
Ungár Margit kitartó fáradozása, akadályt nem ismerő állhatatossága csak jóval halála után érett be, hiszen igazi úttörőként elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy manapság több ezer ügyvédnő praktizálhat Magyarországon.
