Sárközy Tamás az elmúlt fél évszázad talán legeredetibb, legsokoldalúbb jogtudósa volt. Nem éppen szobatudós – ahogy önmagát jellemezte. Miközben maradandót alkotott a gazdasági jog területén és iskolamesterként oktatott, felrázta a magyar jégkorongsportot és életet lehelt a Magyar Jogász Egyletbe is.
Sárközy Tamás 1940. október 26-án született Budapesten. Polgári családból származott. Apai ágon Nicolas Sarkozy volt francia elnök távoli rokona. Az anyakönyvi kivonatában ez a név szerepelt: Nagybocsai Bocsai Sárközy Tamás Ottó Gyula József. Édesapja, Sárközy György neves mérnök volt, aki a magyarországi autópályaépítés egyik kezdeményezője volt. Kossuth-díját 1954-ben a földmunkák gépesítése terén végzett munkásságáért kapta. Édesanyja családja osztrák volt, anyai nagyapját, Marentschitsch Ottót az 1910-es években Magyarországra küldte a Ritz konszern a Duna-palota vezérigazgatójának. Tízéves koráig a nagyszüleivel lakott szállodákban, először a Ritzben, majd amikor azt lebombázták, az Astoriában és a Nemzeti Szállodában.
Iskoláit 1946-ban a piaristáknál kezdte. Az általános iskola harmadik osztályába járt, amikor a hatalom az összes egyházi iskolát államosította. Több társával együtt áthelyezték az Irányi utcai iskolába. 1958-ban az Apáczai Csere János Gimnáziumban érettségizett. „Olyan egyetemre volt szükségem, ahol nincs matematika és fizika, és nem kell pedagógusnak menni, mint akkoriban a bölcsészkaron” – indokolta, miért választotta a jogi egyetemet. Szerinte akkoriban erősebb volt a professzori kar, mint a mai. Nagyszerű iskolamesternek tartotta a római jogász Brósz Róbertet és a polgári jogász Világhy Miklóst, nagy tudósnak pedig Eörsi Gyulát. Nagy életművészeknek nevezte két professzorát, Kádár Miklóst és Beck Salamont, míg a fiatal oktatók közül Sárándi Imre, Békés Imre és Viski László tette rá a legnagyobb hatást. Harmadévben évfolyamtársával, Vékás Lajossal hibajegyzéket készítettek Kádár büntetőjogi jegyzetéhez. Tettüket azzal magyarázta, hogy a professzor otthonos volt ugyan a Csemegi-féle büntetőkódexben, de az 1961-es Btk.-t már nem akarta megtanulni.
Sárközy Tamás – egy eredeti és sokoldalú jogtudós. – Forrás: jegkorongblog.hu
1963-ben szerzett jogi diplomát. 1963 és 1969 között az Építésügyi Minisztériumban dolgozott, majd az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének munkatársa, majd főmunkatársa, és a polgári jogi osztály vezetője volt. 1978-ban lett az állam- és jogtudományok doktora. 1979-től egyetemi tanár. 1981-től a közgazdasági egyetem gazdasági jogi tanszékvezetője 2010-ig. 1987 és 1990 között a Minisztertanács parlamenti titkára, 1988 és 1990 között igazságügyminiszter-helyettes, 1989 és 1990, majd 2004–2006 között deregulációs kormánybiztos.
“A hetvenes évek elejétől a nyolcvanas évek közepéig viszonylag szegények voltunk, bár én elég sokat összemaszekoltam. Első nagyobb pénzemet „A gyepmester jogállása a szocialista országokban” című nagy ívű összehasonlító tanulmányommal kerestem. Első kocsinkat, egy Ladát a feleségem az 1985-ös Állami Díjamból vette, és a Kelenföldi lakótelepen 50 négyzetméteresnél kisebb lakásban tömörültünk a két gyerekkel a hatvanas évek végétől a nyolcvanas évek elejéig” – ecsetelte egy interjújában az életkörülményeit.
Az 1968-as magyar gazdasági reform megteremtette a vállalati önállóságot, és ez egyre jobban ellentétbe került az egységes és oszthatatlan állami tulajdonjog szovjet dogmájával. Sárközy ezt a témát dolgozta fel kandidátusi disszertációjában azzal az újnak számító megoldással, hogy az állam csak államjogi tulajdonosa a vállalatnak, de az állami vállalat a saját vagyonának polgári jogi tulajdonosa. „Ma is ezt tartom legeredetibb könyvemnek, amit kiadtak németül, és jogász létemre abban a megtiszteltetésben is részesültem, hogy a közgazdászok évekig vitatkoztak a könyvemen a Közgazdasági Szemle hasábjain” – büszkélkedett korai munkájával.
Egész életében mindössze egyetlen egy embert ismert el főnökeként, mégpedig Eörsi Gyulát. „A 20. század második felének legnagyobb jogtudósa volt ő, bárhogy is próbálják ezt újabban elhallgatni. A közelébe nem jöhetett senki” – állította. Eörsi egyébként Korsós Antal álnéven nem egyszer a saját könyvéről írt recenziót. Tiszteletére, az 1980-as évek végétől Sárközy Tamás az ifj. Korsós Antal álnevet használta néhány munkájában, mint a Politikus jogászok vagy a Jogászportrék című interjúköteteiben.
Trócsányi Lászlóval. – Fotó: Kelemen Zoltán Gergely / MTI
Helyesnek tartotta – túlzásaival együtt is – azt a törekvést, ahogy Sólyom László a láthatatlan alkotmány jegyében a magyar alkotmányosságot fejlesztette. De azt is érthetőnek tartotta, hogy Sólyom utódai – Németh János, Holló András, Bihari Mihály – feladták a társalkotmányozói szerepet. Szerinte 1998-ra kialakult az állam közhatalmi, gazdasági szerkezete, s ezért nem volt szükség arra a felfokozott láthatatlan alkotmányozásra, amelyről Sólyom azt mondta, hogy bevitte Magyarországot Európába. Sárközy Tamás szerint a kilencvenes évek végére olyan „szuperjogállam” épült ki, amelyet a magyar közigazgatás, a magyar bírói gyakorlat, és legfőképpen a magyar társadalom nem igazolt vissza.
Mindig körültekintően, már-már megértően nyilatkozott a hazai politikai kérdésekről. Utolsó interjújában, 2019 decemberében, amit Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára készített, így vallott politikai szerepéről: „Egész életemben technokrata szakember akartam lenni, a tudományos munka mellett a jogalkotásban »úri szabó«. Szeretek középúton állni, tárgyilagosan elemezni minden kormányzás előnyeit és hátrányait. Ez a vitám azokkal, akik azt mondják, hogy nincs középút, valaki vagy idetartozik, vagy oda.” Az Orbán-kormányról szólva 2019 júliusában a HVG-nak adott interjújában kifejtette: „Öreg vagyok, a klasszikus kormányzás tetszik, nem ez a tömegkommunikációs, leegyszerűsítésekkel operáló, ellenségkereső, túlfeszített kormányzás. Visszavágyom Adenauert, de Adenauer nem jön vissza. Úgy gondolom, hogy a kereszténydemokrata kormányzásra való hivatkozás rendben van, a törekvés még inkább rendben lenne, az is rendben van, ha valaki azt mondja, tisztán liberális elvek alapján ma már nem lehet kormányozni. De a liberális alapelveket meg kell tartani, a kereszténydemokrácia nem térhet el tőlük.”
Jóval sarkosabban fogalmazott, ha jogi témákról faggatták. Ezt tette akkor is, amikor az új Polgári Törvénykönyvről kérdezték. Ennek kapcsán meg kell említeni, hogy a társasági jog „atyjaként” három társasági törvény kodifikációját vezette, de aktívan vett részt a 2013. évi V. törvény előkészítésében is. Álláspontja szerint a gazdasági társaságok joga nem szükségképpeni része egy polgári jogi kódexnek, sőt ezek a normák a nemzetközi gyakorlatban általában – de korábban a magyar jogban is – kereskedelmi törvénykönyvben vagy külön törvény(ek)ben találhatók. Az új Ptk. problematikus megoldásai közé sorolta azt is, hogy az eddigi egységes személyek könyvet szétbontotta természetes személyek és jogi személyek könyvére, illetőleg a jogi személyek könyvbe kerültek a gazdasági társaságok és a szövetkezetek, ami a közkereseti és a betéti társaság jogi személlyé nyilvánításával járt együtt. Úgy vélekedett, hogy a gazdasági jog szempontjából a társasági jog Ptk.-ba beépítésének legnagyobb gondját a társasági jog belső jogági komplexitásának megszűnése jelenti. Mert a társasági jog szerinte alapvetően civiljog, ugyanakkor a Gt. a többi jogág felé is nyitott volt, hiszen számos közjogi, közigazgatási, pénzügyi, számviteli, munkajogi, peres és peren kívüli eljárási szabályt is tartalmazott. Arra is felhívta a figyelmet, hogy miközben a gazdasági világválság körülményei között mindenütt szigorították a társasági jogi szabályozást, nálunk az új Ptk. hatálybalépésével a diszpozitivitás vált főszabállyá. Szerinte ennek sem gazdasági realitása, sem jogdogmatikai indoka nem volt.
Utánozhatatlan stílusú, szellemes előadó. – Sárközy Tamás a Jogi Fórum konferenciáján 2013-ban. – Fotó: Fóris Gábor / Jogi Fórum
Öt évtizeden át élvezhették jogász- és közgazdászhallgatók nemzedékei utánozhatatlan stílusú, szellemes előadásait. Briliáns szónok volt. A Jogalkotás érthetően – A pontos fogalmazás művészete című, 2014-ben megrendezett konferencián tartott előadásában például aláhúzta, hogy a jogi nyelv más, mint a köznyelv. “Nem tudnánk megélni, ha az egyszerű állampolgár meg tudná írni a válókeresetét” – mondta viccesen, hozzátéve, ahogy a patikus is latinul írja a receptre a huszárzsírt, a jogászok is egy kicsit elvonatkoztatnak a köznyelvtől. A jogi dogmatika kialakított egy jogi technikát, amelynek folyományaképp a pontos megfogalmazás a jogi fogalmak pontos használatát jelenti. Az irodalomban árnyaltan, választékosan fogalmaznak, ám ezek az erények a jogalkotásban „halálos bűnnek” számítanak. A jogi nyelvben mást jelent a kártérítés, a kártalanítás, a megtérítés és a kárpótlás. Mint ahogy más az „illetve” és az „illetőleg” is. Az illetve sok nyelvben „vagy”-ot jelent, a magyarban ezzel szemben „és”-t. Aztán arról is beszélt, hogy napjainkban a nagy kódexek helyét átveszi a technikai folyamatok szabályozása, a tömegjogalkotás. Ebben szerinte az Európai Unió is hibás, hiszen az uniós irányelvek túlontúl részletezőek, fogalmakat kevernek, és emiatt messze állnak a magyar jogi gondolkodástól. Az irányelvek technikai folyamatszabályozást tartalmaznak, a magyar jogszabályok magatartási normákat. Bírálta a „frakció-jogalkotást”, amely technikailag és nyelvileg is színvonaltalan jogszabályokat eredményez. Emlékeztetett, hogy egy klasszikus jogszabályban a paragrafus legfeljebb öt bekezdésből állhat, és egy bekezdés maximum három mondatból. “Ma van olyan törvény – folytatta –, amelyben egy paragrafus négy oldalt tesz ki.” Nehezményezte, hogy a jogszabályokhoz nem készülnek indokolások. Elrettentő példaként említette a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvényt, amit több mint kétszázszor módosítottak. Bírálta a salátatörvényeket, amelyeknek divatja összefügghet azzal, hogy a parlamentben ülő urak zöme fogyókúrázik. “Húst akarok!” – tette hozzá szellemesen.
Nagy hokirajongó volt. „A jégkorong gyermekkori szerelmem volt, hiszen én puhány vagyok, a jégkorong pedig a legkeményebb és leggyorsabb sport.” 1988 és 1998 között a Magyar Jégkorong Szövetség elnöki tisztségét is elvállalta. „Ennyivel tartoztam a magyar jégkorongnak” – indokolta szerepvállalását. Munkássága elismeréseként 2019-ben beiktatták a hazai jégkorong Hírességek Csarnokába.
Imádott utazni. Kedvenc városai voltak. Európában Hamburgot és Londont szerette leginkább, azon kívül Sidney-t, San Franciscot, Szingapúrt, Rio de Janeirot, Hongkongot és Fokvárost. „A globalizmus – bár természetesen árnyoldalai is vannak – az emberiség fejlődésének nagyszerű állomása: felülsz a repülőgépre délben Pesten, és az ottani idő szerint négykor a Central Parkban sétálsz New Yorkban. Az egész világ minden emberé, és ettől még senki sem veszíti el a hazáját, nyelvét, örökölt kultúráját. Úgyhogy én egy kicsit világpolgárnak is érzem magam.”
Öt évtizeden át élvezhették jogász- és közgazdászhallgatók nemzedékei brilliáns előadósait. Szerette a diákokat. – Forrás: Testnevelési Egyetem
Közel állt a szívéhez a Magyar Jogász Egylet, amelynek 1994 és 2002 között, majd 2010-től haláláig elnöke volt.
Se szeri, se száma a kitüntetéseinek. 1985-ben Állami Díjat, 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét vehette át, 2007-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést, 2009-ben pedig Prima Primissima-közönségdíjat kapott. Övé lett 2015-ben a Magyar Ügyvédi Kamara jogász életműdíja. Szellemét több mint hetven könyv és háromszáz tanulmány is őrzi.
Távolabbi terveiről ifj. Korsós Antalnak ennyit árult el: „Ha egyáltalán megélem, nyolcvan-kilencven éves koromban úgy szeretnék totyogni a Jogtudományi Intézet folyosóján, mint a Toldi Feri bácsi, szegény.” Sajnos nem érhette meg a nyolcvanat. Rövid, súlyos betegség után 2020. február 4-én elhunyt. Ez nagyon rossz vicc volt, Professzor Úr!
