„Az igazságot kutatta, tisztelte, szerette és követte s annak megismerése őt szerénnyé tette, s az maradt mint professzor és mint miniszter, mi mindkettő ritka dolog.” Jogfilozófus, akadémikus, miniszter. Az ész- és büntetőjog rendes tanáraként több mint három évtizeden keresztül joghallgatók ezreit tanította. Több mint tizenkét évi minisztersége alatt számos fontos jogszabály kezdeményezője, a büntetőtörvény megalkotásának egyik fő előkészítője.
„Az igazságot kutatta, tisztelte, szerette és követte s annak megismerése őt szerénnyé tette, s az maradt mint professzor és mint miniszter, mi mindkettő ritka dolog. Soha sem tört és tolakodott előre, őt hívni és keresni kellett. Királyi kegy és kitüntetések, hatalom és népszerűség, pénz vagy dicsőség legkisebbet sem változtattak jellemén, vagy szokásain.” (Budapesti Hírlap 120 sz. 1886. május 1. – Emlékezés Pauler Tivadarra)
Pauler Tivadar (jogfilozófus, egyetemi tanár, akadémikus, miniszter) 1816. április 9-én Budán született. Az édesapja hadbiztossági tisztviselő, édesanyja Markovics Terézia, Markovics Mátyás Antal egyetemi jogtanár leánya. Pauler középiskolai tanulmányait a budai Királyi Egyetemi Katolikus Gimnáziumban végezte; itt alapozta meg kiváló latin nyelvtudását. A gimnáziumi évek után a Pesti Tudományegyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1932-ben 16 évesen bölcsészetből, majd négy évvel később 1936. június 26-án jogtudományból doktorált.
Rendkívüli tehetsége elismeréseként 1852. január 31-én véglegesítették az ész- és büntetőjog rendes tanáraként. E hivatást több mint három évtizeden keresztül gyakorolta, joghallgatók ezreit tanította. – Pauler Tivadar 1852, Grafika – Készítette: Barabás Miklós – Forrás: Hungaricana Képcsarnok
Sikeres pályamunkája alapján 1838-ban kinevezték a Zágrábi Királyi Jogakadémia észjog és a magyar közjog rendes tanárává. Köztiszteletben álló személyként 1845-ben Zágráb vármegye táblabírójává választották. Az egyre erősödő nemzetiségi mozgalmak miatt, a magyar nemzeti érzéseit szóval és tettel is kinyilvánító Paulert, saját kérésére 1847 végén a Győri Jogakadémia észjogi tanszékére helyezték át. A győri tartózkodás csak pár hónapig tartott, mivel a Pesti Királyi Tudományegyetem ész- és magyar közjog tanszékén, Virozsil Antal nyugdíjazása folytán megüresedett tanári állásra kapott kinevezést. A szabadságharc eseményei miatt azonban hamarosan szüneteltették az egyetemi oktatást, az előadások csak 1849 novemberében indultak újra. 1849-ben a korábbi kinevezések felülvizsgálatát követően Pauler ideiglenes állásban, csökkentett fizetéssel, helyettes tanárként folytathatta tovább az oktatást. Rendkívüli tehetsége elismeréseként 1852. január 31-én véglegesítették az ész- és büntetőjog rendes tanáraként. E hivatást több mint három évtizeden keresztül gyakorolta, joghallgatók ezreit tanította.
Schnierer Aladár – Pauler tanszéki utóda – emlékbeszédében így méltatja Pauler Tivadar egyetemi tanári működését:
„Az előadás elragadó tehetsége, világos, alapos, az elvont elveket történelmi és társadalmi példákkal felvilágosító, a nemes humanitás szellemétől átlengett tanítási modora varázshatást gyakorolt az ifjúságnak komolyabban gondolkodó részére, mihez szelíd, komoly és udvarias bánásmódja járulván, megmagyarázhatóvá válik azon népszerűség és tekintély, melyet működésének első idejében kivívni s annak egész folyama alatt fenntartani sikerült. …Mint tanár, utóbb pedig mint az egyetemi tanács tagja, mindenkor a józan haladás pártolói, a nemzeti érdekek lelkes szószólói közé tartozott; sőt az egyetemi hatóságok választási jogának visszaállítása, autonómiánk felélesztése 1860 február havában — jóval a politikai átalakítás előtt — nagyrészt Pauler tekintélyének tulajdonítható.” (Jogtudományi Közlöny 1887. november 11.)
“… nemes humanitás szellemétől átlengett tanítási modora varázshatást gyakorolt az ifjúságnak komolyabban gondolkodó részére, mihez szelíd, komoly és udvarias bánásmódja járul …” – A Magyar Kir. Tudomány-Egyetem Jog és Államtudományi Tanártestülete 1863., Grafika – Forrás: Hungaricana Arcképcsarnok
Mint a fenti idézetből is kitűnik, részben Pauler Tivadarnak volt köszönhető az egyetem autonómiájának, választási jogának visszaállítása és 1961-bena magyar tannyelv teljes helyreállítása, ezért is választották meg két alkalommal (1860/61-es és az 1865/66-os tanévre) a jogtudományi kar dékánjává, és az 1861/62-es tanévre az egyetem rektorává.
Tanszéki utóda szerint, Pauler „szóbeli oktatásával benső összhangban volt irodalmi tevékenysége, mert írói egyénisége egészen hű maradt a tanítóéhoz; tankönyvei a világos rövidséget és teljességet oly kitűnő fokozatban egyesítik, hogy még a legszövevényesebb, legnehezebb dogmák is bennük könnyen felfoghatókká válnak.” Pauler tankönyvei „tudományos béltartalmuknál fogva is a hazai jogirodalomnak legbecsesebb terményei közé tartoznak”. (Dr. Schnierer Aladár emlékbeszéde – Jogtudományi Közlöny 1887. november 11.)
Pauler Tivadar jogfilozófusként a kantianizmus híve és követője volt, de munkásságában az észjogi és a történeti iskola közötti kompromisszum megteremtésére törekedett. 1841-ben jelent meg első tudományos cikke. Első magyar irodalmi munkái a „Századunk”; az „Athenaeum” és a „Tudománytár”; folyóiratokban jelentek meg. 1850-ben Toldy Ferenccel közösen megalapította az Új Magyar Múzeum című tudományos folyóiratot. 1851-ben „A jog és államtudományok encyclopaediája” című önálló kötetét az Akadémia Marczibányi-díjjal jutalmazta. Fő műveként az 1864-ben megjelent kétkötetes Büntetőjogtant tartják, amelyet tankönyvként, jogszabályként és kommentárként is alkalmaztak.
Kováts Gyula budapesti kir. táblai pótbíró így emlékszik vissza Pauler jogirodalmi munkásságára 1886 májusában:
„Ha valami, hát a Pauler munkássága volt az, mely egy átmeneti korban büntető igazságszolgáltatásunk becsületét nagyban óvta. Oly könyvet irt, melyet nemcsak a tanuló forgatott örömmel, de a melyen a magyar bíró nem egyszer okult.” (Jogtudományi Közlöny 1886. május 7. – 19. szám)
“Királyi kegy és kitüntetések, hatalom és népszerűség, pénz vagy dicsőség legkisebbet sem változtattak jellemén, vagy szokásain.” – Balló Ede festménye, 1887. – Forrás: Hungaricana Képcsarnok
A Magyar Tudományos Akadémia a munka jelentőségét Sztrókay-díjjal ismerte el, a bírálók véleménye szerint: „.. az e téren eddig megjelent, magyar nyelvű dolgozatok között első helyet foglal el, s úgy tudományos értéke és rendszeressége, mint nemesen szabadelvű — a tudomány és a tapasztalás legújabbkori vívmányait felölelő irányánál fogva — kitűnő.”
Pauler a 1845-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, majd 1858-ban a törvénytudományi osztály rendes tagjává választották, később jogtudósi tevékenysége mellett az MTA szervezetében többféle közéleti tevékenységet is vállalt. 1880-83 között az MTA másodelnöke.
A tanügy és az egyetem érdekében kifejtett közszolgálatáért az uralkodó 1862. december 25-én királyi tanácsosi címmel tüntette ki, 1867-ben a koronázás alkalmával „a tudomány, irodalom s a törvénykezés terén szerzett érdemei elismeréseül” a Lipót-rend lovagkeresztjét, majd 1875-ben – a Bittó-kormány lemondásakor – a Lipót-rend nagy keresztjét kapta.
Tanári és irodalmi munkássága mellett Pauler néhány évig az igazságszolgáltatásban is tevékenykedett. 1863-ban a Hétszemélyes Táblához büntetőügyekben szavazó pótbíróvá nevezték ki. 1869-ben, a Tábla megszűnését követően kinevezték a Kúria rendes bírájának, de hamarosan életbe lépett az 1869. évi IV. törvénycikk, amelynek 8. §-a értelmében a bírói állás a tanársággal összeférhetetlenné vált. Pauler a tanári hivatást választotta és lemondott bírói tisztségéről.
1870-től a Magyar Jogászegylet és az első Jogászgyűlés elnöke.
Pauler Tivadar tudományos munkássága, közéleti szereplése elismerésre talált a kormánynál is. Báró Eötvös József elhunytával – Deák Ferencz javaslatára – 1871. február 10-től Andrássy Gyula gróf kormányában a vallás- és közoktatásügyi miniszteri tisztségre kapott felkérést. Az új szerepkörrel kapcsolatban, Pauler így vall a hallgatóihoz intézett búcsú beszédében 1871 februárjában — „oly polczra helyezett, a melyre erőim elégtelenségének érzetében sem nem vágyódtam, sem nem óhajtottam jutni.” (Dr. Schnierer Aladár emlékbeszéde – Jogtudományi Közlöny 1887. november 11.)
A Vasárnapi Újság 1871. február 19-én megjelent tudósítása szerint az ifjúságnak a távozó tanár azt a tanácsot adja: műveljék a tudományokat. Pauler beszédét így zárja: „ A kötelék megváltozott, de meg nem szűnt. Én, ez egyetem tanítványa, évek hosszú során át tanára, azt emlékezetemben mindig meg fogom tartani, s mit úgy ez egyetem, valamint az összes ifjúság és egyesek javára tenni képes leszek, azt tenni el nem mulasztom.”
“Az országgyűlésen Eötvös Károly szokott rá duplázni interpellációs puskájával, mire Pauler mindig nyúlékony felelettel, apró pontozatokban válaszol, és ha találva van is, biztos bokra árnyaiba menekül. De egyszer azt a búvóhelyet is megtépi az őszi szól, s akkor a nyúl ki lesz ugratva a bokorból.” – Bolond Istók 1879. április 13.
Miniszteri pályafutása a kormányváltások miatt változatos. 1872. szeptember 8-tól 1875. március 2-ig igazságügy-miniszter az Andrássy-, a Lónyay-, a Szlávy- és a Bittó-kormányban. 1875-ben, a Bittó-kormány lemondásakor ismét visszatért az egyetemi oktatáshoz, és 1876-ban az Országos Közoktatási Tanács elnöke lett. 1878. június 30-án végleg megvált az egyetemi katedrától és Tisza Kálmán kormányában elvállalta az igazságügyi tárcát, ezt a pozíciót haláláig viselte. Több mint tizenkét évi minisztersége alatt számos fontos jogszabály kezdeményezője. A büntetőtörvény megalkotásának egyik fő előkészítője volt, a polgári peres eljárást átalakította, új végrehajtási törvényt készített, megkezdte a polgári törvénykönyv javaslatának kidolgozását, valamint a rabsegélyező egyletek kötelező megalakításáról szóló miniszteri rendelet előkészítésének munkálatait. Pauler igazságügy miniszteri tevékenységéhez köthető a börtönügy fejlesztése, a börtönök korszerűsítése és építése, valamint ő alapította Közép-Európa első javítóintézetét Aszódon.
A miniszteri poszttal együtt Báró Eötvös József képviselői mandátumát is Pauler Tivadar örökölte. A főváros I. kerülete kormánypárti programmal hatszor választotta meg újból képviselőjévé, így 1871. április 17-től haláláig országgyűlési képviselő is volt. Miniszterként, és képviselőként is igen aktív szereplője az országgyűlésnek, kiváló szónok, és nagyszerű vitapartner. Képviselőként ő az országgyűlési előadója a Perczel Béla minisztersége alatt megszületett – Csemegi Károly nevével jegyzett – büntető törvénykönyvnek. Kortársai szerint parlamenti beszédei mind “megannyi kitűnő szónoki mű, melyeket élvezettel hallgatott a ház minden pártja”; formatökély, gazdag tartalom, az érvek meggyőző ereje és művészi csoportosítása jellemezte s “meglátszott rajtok a klasszikai iskola, mint senki másén az egész parlamentben”.
1881-ben több évtizedes, kiváló munkásságát valóságos belső titkos tanácsosi címmel ismerték el.
Élete utolsó másfél évében betegsége miatt az egészsége nagyon meggyengült, felesége halála pedig még inkább megtörte erejét. Gyöngélkedése ellenére mindvégig lelkiismeretesen, kötelességérzetből ellátta hivatali ügyeit. A súlyosan beteg, megtört miniszter utolsó parlamenti szereplése az igazságügyi költségvetés tárgyalása volt, amelyről Pauler hálásan emlékezik meg az egyik ifjúkori barátjához, Kozáky Dániel úrhoz intézett levelében: „ Január vége óta itthon dolgozom, és csak kocsin, csak akkor járok ki, midőn hivatalom mulhatlanul követeli; igy a budget tárgyalásánál is, a midőn, — nem tudom, nem kerülte-e ki figyelmedet, mindkét ellenzék személyein iránti tekintetből — minden vitától elállott, s e máskor napokig tartó vita egy óra alatt véget ért.” (Dr. Schnierer Aladár emlékbeszéde – Jogtudományi Közlöny 1887. november 11.)
“A varázs az ő puritán becsületessége volt, a mi az igazságügy emberénél mégis csak az első kellék.” – Ellinger Ede fényképe Pauler Tivadarról 1880-as évek – Forrás: Hungaricana Képcsarnok
Pauler Tivadar 1886. április 30-án halt meg Budapesten. A puritán, külsőségekre nem adó tudósembernek díszes temetést rendezett az akkori kormányzat, Lipót utcai lakásán felravatalozott koporsójánál százak búcsúztak tőle, és ami Magyarországon addig soha sem fordult elő, a végtisztességet leróni megjelent maga a király is. Sírja a Kerepesi úti temetőben található.
Halálát követően az egyetemi könyvtár tulajdonába került a tekintélyes Pauler-féle könyvtár is, melyet Pauler Tivadar rendelkezése szerint, fia, Pauler Gyula történész, országos főlevéltárnok ajándékozott oda.
Kautz Gyula így emlékezett egykori professzortársáról: ”Az igazságügy miniszteri szék volt az, melyben Pauler lelkét kiadta. Végső leheletéig tartotta kezében az ország igazságügyi kormányzását. És különös, hogy mindig megerősödött, valahányszor csak támadták. …Támadóinak gyöngesége vagy az ő szónoklati ereje volt-e az, melynek segítségével ellenesein mindig, de mindig felülkerekedett? Azt hiszem, hogy az igazi ok sem az egyik, sem a másik nem volt. A varázs az ő puritán becsületessége volt, a mi az igazságügy emberénél mégis csak az első kellék. A mennyiben szónoklatainak ez volt az eleme, megengedem, hogy szónoklatával hatott. Így vívta ki mindig a külső parlamenti sikert.”
