„Egy kagyló halk zúgásában benne van az egész tenger morajlása” – vallotta a pátriárkai kort megélt ügyvéd. Schirilla György, akit több politikai indíttatású perben végzett védői munkája miatt 1956 után hosszú időre töröltek az ügyvédi kamarából, erkölcsi és szakmai példát mutatott a jövő jogászi generációinak is.
Schirilla György 1909. szeptember 2-án született régi felvidéki nemesi családban. Felmenői nagyrészt jogászok, katonák, papok, a család nőtagjai tanárok voltak. Dédapája bíró, nagyapja ügyvéd, míg édesapja, Schirilla Achill büntetőbíró volt, aki a múlt század első felében 25 évig Szolnokon táblabíróként tevékenykedett. Negyvenévnyi bíráskodás után úgy ment nyugdíjba, hogy nyolc évnél hosszabb szabadságvesztést sosem szabott ki. Kedvenc mondása volt, hogy “Isten jogköre nagyobb a földi bíróénál.” Egyszer ítélethirdetés előtt nagy csokor virágot vittek az irodájába. Az ügyet újra kellett tárgyalni, mert azonnal visszaadta.
Öt testvéréből a bátyja is a jogot választotta: előbb ügyész lett, később a Legfelsőbb Bíróság bírája. A Schirilla családban a jogászi pályát lánya, Schirilla Katalin folytatta. Fia, Schirilla György, később pedig unokája, ifj. Schirilla György extrém sportolóként váltak ismertté, például a jeges Duna átúszásával. „Erre azért nem vágytam” – kommentálta a hobbijukat.
A Nefelejcs utcában a Keleti pályaudvar mellett, akkori gúnynevén a pesti Csikágóban született. Gyerekkorában a Regnum Marianumba járt ministrálni. Vallásossága kitartott élete végéig, még a sötét Rákosi-korszakban sem titkolta istenhitét. A lakásukban gázlámpával világítottak. Gimnáziumi évei alatt rendszeresen dolgozott, tanítványai voltak. 1927-ben érettségizett.
1932-ben a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát. Egyetem után katonáskodott, lovas tüzérfőhadnagy lett, és e minőségében később részt vett Budapest 1944–45-ös védelmében is. Jogászi pályáját a korábbi rendőrfőkapitány, Sándor László ügyvédi irodájában kezdte meg – nem fizetett ügyvédjelöltként.
A gazdasági világválság nehéz éveiben a kezdő munkanélküli diplomások listájáról bekerült a Magyar Általános Hitelbankba, ahol kemény, megfeszített munkával a negyvenes évek elejére cégvezető ügyész lett. Miután a bankban megengedték, hogy ügyvédi magánpraxist is folytasson, 1938-ban letette az ügyvédi vizsgát. Az első jelentősebb megbízása egy sikkasztási ügybe keveredett vállalatigazgató és társainak pere volt. A védelmet ellátó nyolc ügyvéd közül neki a másodrendű vádlott védelme jutott. „Szerencsém volt – magyarázta –, mert védencem érdekében több enyhítő körülményre is sikerült rávilágítanom a tárgyaláson, így felmentő ítéletet harcolhattam ki neki. Védencem annyira elégedett volt a munkámmal, hogy szép számú rokonságát, ismerősét is hozzám küldte jogi képviseletért.”
Élete legnevezetesebb bírósági ügyei közé sorolta a Mindszenthy-pert és a háború alatt Budát védő Billnitzer Ernő altábornagy perét. Az előbbi ügyben Nagy Miklóst, az Actio Catholica titkárát védte, mégpedig nem kirendelt ügyvédként, hanem önként vállalt feladatként. Ismerve a per súlyos ítéleteit, a védencének a legenyhébb bírói döntést harcolta ki. Érvei hatására az ügyész ugyanis az állam elleni bűncselekménnyel kapcsolatos vádat feljelentési kötelezettség elmulasztására enyhítette, így aztán az ötödrendű vádlott „csak” három évet kapott. „Persze ez is abszurdum, mert egy katolikus pap nem jelentheti fel érsekét” – füstölgött évtizedek múltán is. Amikor 1990-ben a semmisségi törvény alapján a Mindszenty-per vádlottjainak elítélését semmisnek nyilvánították, Nagy Miklós rehabilitációja elmaradt, mert a büntetése túl csekély volt ahhoz, hogy a törvény hatálya alá essen. Beadványokat írt az Alkotmánybírósághoz és a Legfelsőbb Bírósághoz. Kitartását 2004-ben, ötvenöt évvel az eredeti verdikt kihirdetése és harmincegy évvel Nagy Miklós halála után siker koronázta. A Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte az 1949-ben kelt ítéletet.
Billnitzer Ernő altábornagyról pedig tudni kell, hogy páncélosegységével részt vett a magyar és a német csapatok budapesti kitörési kísérletében, 1945-ben. Több mint három évig volt szovjet hadifogságban, majd amikor hazajött, rögtön letartóztatták, és háborús bűntettért népbíróság elé állították. Elsőfokon a súlyosabb háborús bűntett alól felmentették, és a csekélyebbért három évet kapott. Másodfokon azonban az ítéletet megsemmisítették, és 1950-ben az ügyet Tutsek Gusztáv tanácsa újratárgyalta, és nyolc évet szabtak ki rá. A büntetés letöltése után éjjeliőr lett. Schririlla az ő esetében sem nyugodott bele az ítéletbe. A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati tanácsa 2007-ben hatályon kívül helyezte az 1950-ben született ítéletet. A tárgyaláson az akkor 98 esztendős ügyvéd védőbeszédében hangsúlyozta, hogy a tábornokot jogszabálysértő módon ítélték el. Emberi nagyságáról megemlítette, hogy megtiltotta katonáinak a nyilas karlendítéssel történő köszöntést és megpróbálta egységeit kivonni az értelmetlen harcból, öldöklésből.
Bár az okát nem közölték, bizonyára ebben a két ügyben védőként való részvétele is hozzájárult ahhoz, hogy 1958-ban kizártak az ügyvédi kamarából. Előtte azonban még két híres perben védett: az egyik Tóth Ilona büntetőpere volt, amelyben Obersovszky Gyula újságíró ügyvédje volt, a másikban a Tanácsköztársaság utáni időszak vezéralakjának, Francia Kiss Mihálynak a védelmét is ellátta.
Obersovszky Gyula és Gáli József ügyének nem volt kapcsolata Tóth Ilona és társai perével, amellyel egyesítették. Obersovszkyék illegális röplapot szerkesztettek, amelyben tüntetésekre, sztrájkokra hívtak fel. Obersovszky ügyében mindvégig felmentést kért. Aztán 1957 áprilisában elsőfokon Obersovszkyt három, Gálit egy évre ítélték. Alig két hónap múlva, a Legfelsőbb Bíróságon tartott másodfokú tárgyaláson viszont az egymáshoz láncolva elővezetett vádlottakat halálra ítélték. „Mivel a tanácsvezető bíró kedélyesen közölte velem délután két órakor, hogy négyig – ha akarom – kegyelmi kérvényt adhatok be, és taxit nem kaptam, gyalog átrohantam a Margit hídon a Kossuth Lajos téren lévő lakásomba, ahol legépeltem a kegyelmi kérvényt, majd visszarohantam. Négy órakor a kegyelmi kérvény ennek a bírónak a kezében volt” – emlékezett a történtekre 2002-ben, az ifj. Korsós Antalnak adott interjújában. A nemzetközi tiltakozás hatására a másodfokú ítéletet végül életfogytiglanra változtatták. Obersovszkyék az 1963-as amnesztiával szabadultak.
Francia Kiss Mihályt, aki a per idején hetvenéves elmúlt, az 1920-as évek elején elkövetett gyilkosságokkal vádolták. Schirilla szerint a bűncselekmény már régen elévült, ha valóban elkövette volna. A perben meghallgatott szemtanú pedig a tett elkövetésekor négyhónapos csecsemő volt ugyan, de szavahihetőségét a bíróság nem vonta kétségbe, hiszen eskü alatt tette meg a vallomását. Az 1957. július 13-án kirótt halálos ítéletet augusztus 13-án végrehajtották.
Az ügyvédi kamarából való kizárása után jogtanácsosként helyezkedett el a Mezőgazdasági Minisztériumban. Négy évtizeden keresztül oktatott a budapesti Kertészeti Egyetemen, illetve húsz éven át a gödöllői Agrártudományi Egyetemen. Növény- és környezetvédelmi jogot tanított, valamint negyven évig írta, szerkesztette a Növényvédelem című lap jogi rovatát. 1990-től ismét az ügyvédi kamara tagja lett.
Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke Schirilla Györgynek köszönheti, hogy az ügyvédi pályát választotta. „1965-ben a legendás védőügyvéd, nevelőapám tarokkpartnere egyszer megkérdezte tőlem, hogy minek készülök. Azt válaszoltam, hogy ügyésznek. Az nagyon szép pálya, ismerte el, csak egy szebb van nála, a védőügyvédé. Szerinte ugyanis nincs szebb kihívás, mint egy szem emberként odaállni valaki mellé, aki gyakran egy egész államgépezettel kerül szembe. Ő mondta azt is, hogy mindenkinek kijár a védelem, legyen szó bármilyen súlyú ügyről. Schirilla György egyébként minden körülmények között ragaszkodott az elveihez, ezért is zárták ki 1958-ban az ügyvédi kamarából, ahová 1990-ben térhetett vissza, hogy egészen százéves koráig, 2009-ben bekövetkezett haláláig példát mutasson több ügyvédi generációnak is.”
A legidősebben praktizáló magyar ügyvéd munkásságát több kitüntetéssel is elismerték. 1990 októberében, nem sokkal kamarai visszavételét követően vette át a Budapesti Ügyvédi Kamara által adományozott Eötvös Károly-díjat, 1999-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend polgári tagozatának Tiszti keresztjét, 2008-ban pedig a Mindszenty-emlékérmet.
Alig két héttel a századik születésnapja után, 2009. szeptember 18-án állt le örökre a szíve. Feleségével, aki három hónappal korábban hunyt el, hetvenöt évig éltek boldog házasságban, miközben négy gyereket neveltek fel. Halálukat tizenkét unoka és huszonnyolc dédunoka is gyászolta.
