Szladits Károly a 20. századi magyar magánjog tudományának egyik megalapozója és iskolateremtő egyénisége volt, akinek műveire ma is gyakran hivatkoznak polgári peres eljárásokban, beadványokban és bírósági határozatokban.
Szladits Károly 1871. december 27-én született Dunaszerdahelyen. Édesapja, aki ügyvéd, szolgabíró, majd királyi aljárásbíró volt, fiatalon meghalt. Vagyontalan anyjával Pozsonyba költözött, itt végezte el a főgimnázium nyolc osztályát, és elsajátította a német, angol és francia nyelvet is. A nevelésében részt vevő nagybátyja, Guttler János nyugalmazott alezredes gyorsírni is megtanította, amivel több pályadíjat nyert.
Budapesten végezte el a jogi egyetemet. Kivételes tehetséggel áldotta meg a sors: az 1893-ban kiadott vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendelet alapján ő volt az első, akit sub auspiciis regis (a király védnöksége alatt) avattak jogász doktorrá 1895. október 12-én. A királyi gyűrűt az Egyetemi Tanács javaslatára és a közoktatási miniszter előterjesztésére csak azok az ifjak kaphatták meg, akik középiskolai és egyetemi vizsgáikon a legjobb osztályzatot szerezték. (A legutolsó ilyen doktorrá avatás 1838. július 21-én történt, amikor is Cziráky Jánost avatták föl.) 1896-ban ügyvédi vizsgát tett Budapesten. 1898-ban fogalmazóvá, majd albíróvá nevezték ki.
1895-től 1916-ig dolgozott az Igazságügyi Minisztériumban. 1896-ban tagja lett a polgári törvénykönyv előkészítésére létrehozott bizottságnak, amelynek munkájában egészen 1928-ig tevékenyen részt is vett. 1908-ban magyar magánjogból egyetemi magántanárrá képesítették. Egyetemi tanárrá a miniszteri tanácsosi címmel és jelleggel felruházott igazságügy-miniszteri osztálytanácsosi címének és tisztségének megtartásával nevezték ki. 1917-től 1942-ig a budapesti egyetem (1921-től Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem) nyilvános rendes egyetemi tanára volt, és ettől kezdve a Jogállam című folyóirat hasábjain évente rendszeresen beszámolókat közölt a joggyakorlat legújabb fejleményeiről. Tagja volt a Jog- és Államtudományi Kar tanári testületének, sőt a dékáni tisztséget is betöltötte.
A kötelmi és dologi jog terén a magyar polgári jogi tudományban a német–osztrák jog szolgai követése ellen hadakozó Grosschmid Béni követője lett. Doktori értekezésében is, amely „Az alanyi magánjogok rendszertanához” címet viselte, a kötelmi és a dologi jog elhatárolásának kérdését elemezte. Irodalmi tevékenységét a gondos anyaggyűjtés, a meggyőző elemzés és a világos kifejezésmód jellemezte. Tudományos munkásságának eredményeit a „Magyar magánjog” című gyűjteményes munka foglalta össze, amelyet manapság is „Nagy-Szladits”-nak is neveznek. A jogtudós a hatkötetes munka szerkesztését és részbeni – az alapvető elméleti részek – megírását is magára vállalta. Emellett részt vett a polgári törvénykönyv (1901) előkészítésében, majd az újabb tervezet (1918–28) kidolgozásában is. A „Vázlat” című művében pedig a magánjog intézményeinek rendszerbe foglalt, közérthető és tanulható alapjait fektette le.
Szladits iskolát teremtett azzal, hogy a kiváló, de nehezen olvasható, nem éppen gördülékeny grosschmidi gondolatokat közérthető, tanulható formába öntötte. Máskülönben is Grosschmid jogtudósi munkáihoz képest elsősorban az oktatásra helyezte a hangsúlyt, ahogy műveiben ugyancsak a világos, közérthető megfogalmazásokra törekedett.
A Szladits-iskola a német hatás mellett nagy jelentőséget tulajdonított az angolszász jogoknak is. Követői közé tartozott többek között a fia, ifj. Szladits Károly, továbbá Csanádi György, Eörsi Gyula, Zajtay Imre, Zalán Kornél, Villány Fürst László, Világhy Miklós és Weltner Andor is. Az iskola tagjai vezetőjükről az 1937-ben megjelent „Ünnepi dolgozatok” című tanulmánykötetben fejezték ki hálájukat, a születésének 70. évfordulója alkalmából is megtettek.
A jogalkalmazásról vallott felfogása szögesen eltért kortársa, „az utolsó magyar esetjogász”, Beck Salamon álláspontjától, aki úgy vélte: „a bíró engedelmessége a törvénnyel szemben nem jelenti a szolgai engedelmességet.” Szladits ezzel szemben azt állította, hogy „elsősorban (…) a jogszabály alkalmazását nevezzük igazságszolgáltatásnak. Ezért a bíró elsősorban azzal szolgálja az igazságot, ha a törvényhez alkalmazkodik.” (Kép forrása: dtt.ogyk.hu)
Szladits nevéhez számtalan örökérvényű tudományos tézis is kapcsolódik. Ezek közé tartozik például a dologi jog numerus claususa, amely szerint újfajta dologi jogot csakis törvényben lehet létrehozni. A kötelmi jog és a jogügylet kapcsán pedig így fogalmazott: „Szerződéssel a magánjog minden részében találkozunk. Így dologjogi szerződés a tulajdonátruházás vagy az idegen dologbeli jog alapítása vagy átruházása; családjogi szerződés a házasságkötés, az örökbefogadás; öröklési jogi szerződés az örökségről lemondás, az örökösödési szerződés. Legnagyobb szerepe a szerződésnek a kötelmi jogban van, mint a kötelmi viszonyok legfőbb forrásának.” Szintén nagy jelentőségűek a jogforrási rendszerrel összefüggő megállapításai is. Mint például: „A Kúria jogegységi határozatai normák.” Szladits szerint „az ideális magánjog egytized része a törvényekben foglalt jog, a fennmaradó kilenctized a hozzátapadó esetjog, melyet a bírónak kell felszínre hoznia az élet tenderének mélyéről.” A szokásjog fejlődését a korallszigetek képződéséhez hasonlította, merthogy egészen lassan, szinte észrevétlenül tapadnak az egyes részek az anyatesthez.
A Magyar Tudományos Akadémia 1932-ben választotta levelező, 1943-ban rendes, illetve 1948-ban tiszteleti tagjává. Akadémiai székfoglaló előadását Grosschmid Béni emlékének szentelte. Nyelvtudásának megfelelően a francia és angol tudományos körök is értékelik szakmai eredményeit.
A professzor emberi nagyságára vall, hogy 1944 tavaszán Érmellék utcai otthonába fogadta Küllői Rhorer Lászlónét, aki az Éliás József lelkész által Magyarországra csempészett auschwitzi jegyzőkönyvet fordította magyar és angol nyelvre, fontos bizonyítékot szolgáltatva ezzel a deportálások valódi tartalmára. „Egy lapot, méghozzá amin gondosan másolt tervrajz, térkép is volt, felkapott a szél, és egyenesen a villa kerítése felé repítette. A szomszédban a Gestapo székelt. Egy ott posztoló őr elkapta a szálló papírt, és anélkül, hogy belenézett volna, a fegyverére tűzve, udvariasan átnyújtotta.”
1948-ban Szalay László-éremmel, 80. születésnapján pedig Népköztársasági Érdemrenddel tüntették ki. 1953-ban a jogászok közül elsőként ő kapott Kossuth-díjat munkásságáért, a haladó jogásznemzedék nevelése érdekében kifejtett tevékenységéért.
Szladits Károly élete 85. évében Budapesten hunyt el 1956. május 22-én. Szladits munkáit napjaink jogászai is gyakran figyelembe veszik. Egyáltalán nem ritka, hogy polgári peres eljárásokban, beadványokban, bírósági határozatokban műveire való hivatkozásokat találunk.
