A jogszociológia hazai megalapítója és szervezője. Igazságügy-miniszterként tevékenyen segítette a rendszerváltás jogi kereteinek megteremtését. Bár a legfőbb közjogi (államfői, alkotmánybírói, akadémiai elnöki) tisztségek elkerülték, tudományos és egyetemi oktatói munkásságát díjakkal ismerték el.
Kulcsár Kálmán 1928. június 27-én született a Heves megyei Erdőtelken. A ötgyermekes pedagóguscsalád feje a második világháborúban orosz hadifogságba esett, és 1945 végén tért haza, méghozzá nagybetegen. Kálmán, aki az öt testvér közül a legidősebb volt, 1946-ban az egri Ciszterci-rend Szent Bernát Gimnáziumában érettségizett. Eredetileg nem is jogászi, hanem diplomáciai pályára készült. E gondolat jegyében a Közgazdasági Egyetemre, illetve a Külügyminisztérium diplomáciai tanfolyamára jelentkezett. Egy évvel később azonban a diplomáciai képzést megszüntették, és különbözeti vizsgával az Egri Katolikus Állam- és Jogtudományi Kar másodéves hallgatójaként folytatta tanulmányait. Csakhogy a diplomáciai képzés után az egri jogi kart is megszüntették, emiatt a Pázmány Péter Tudományegyetemen fejezte be az egyetemet, ahol 1950-ben szerzett jogi diplomát.
1950–1953 között a Budapesti Katonai Ügyészségen katonai ügyész hadbírójelölt alhadnagyi, azt követően katonai ügyészi főhadnagyi rangban. 1953-ban a Katonai Főügyészség ügyésze lett. Leszerelése után Szabó Imréhez, a kor egyik vezető jogtudósához került aspiránsként, mégpedig az akkortájt szinte ismeretlen jogszociológia témakörében. 1955-től az Igazságügyi Minisztérium Katonai Főosztályának főelőadója, majd a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának ítélőbírója volt. 1956 szeptemberében védte meg kandidátusi disszertációját. Az 1956-os forradalom idején a Legfelsőbb Bíróság Forradalmi Bizottmányának tagja volt, aztán december 11-én, a statárium bevezetésekor megtagadta a bíráskodásban való részvételt és lemondott.
A rendszerváltás idején az SZDSZ azzal az indokkal vétózta meg alkotmánybírói jelölését, hogy „vérbíróként” tevékenykedett. Erről az időszakról Kulcsár ekképp nyilatkozott a Mozgó Világ 2001/12. számában: „Alapvetően köztörvényes ügyekben dolgoztam. Másodfokon beosztott bíróként akadt néhány »politikai« jellegű ügy. De például halálos ítéletet egyik ügyben sem javasoltam, és ottlétem idején a tanácsunk sem hozott ilyet. »Politikai« ügyeket ugyan esetenként valóban tárgyaltunk. Így például tagja voltam annak a tanácsnak, amely rehabilitálta Király Béla tábornokot, és visszaadta katonai rangját. Egyébként – tudomásom szerint – koncepciós perben sohasem jártam el. Katonai bűncselekményekben ítélkeztem, de koncepciós perben soha.”
Tudományos pályafutása 1957 elején indult, miután leszerelt a katonaságtól. Az Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetének kutatója lett, emellett a pécsi egyetemen oktatott. 1965–66-ban a Columbia és a berkeleyi Kaliforniai Egyetemen dolgozott Ford-ösztöndíjjal.
“A huszadik század magyar tudósa volt: jogász, szociológus, politológus, társadalomtudós.(…) Igazi úriember volt, tisztességes, szavatartó és megbízható. Olyan, akiből óriási hiány van napjainkban, bármilyen szakmára is gondoljunk.” – Forrás: MTI
Nagydoktori disszertációját, amely a szociológia történetével foglalkozott, 1967-ben védte meg. 1968-ban kinevezték az MTA frissen megalakult Szociológiai Intézete igazgatójának. Ezt az intézetet egészen 1982 végéig vezette. 1973-ban az Akadémia levelező tagjának, 1982-ben pedig rendes tagjának választották. Amikor Eörsi Gyula jogászprofesszor a hetvenes évek végén az ELTE rektora lett, Kulcsár követte őt az MTA Gazdaság- és Jogtudományok Osztályának elnöki székében. 1983-ban a köztestület főtitkárhelyettesének választották. 1985-ben Állami Díjjal tüntetették ki.
Grósz Károly miniszterelnök már 1988 elején felkérte volna igazságügy-miniszternek, de akkor még Kádár János, az MSZMP KB főtitkára megakadályozta a kinevezését. Az akkor 76 éves pártvezető erős ellenszenvvel fogadta a közjogi reformcsomag tervét. „Új alkotmányt akarnak? Miért? Megváltozott a rendszer Magyarországon?” – fakadt ki a Politikai Bizottság egyik ülésén. Kádárt az 1988. május 20-22-én megtartott országos pártértekezleten állították félre, amikor elnöki tisztséget adományozták a korszak névadójának. Mivel ez a pozíció addig nem létezett, világossá vált, hogy Kádár hatalma befejeződött. A párt első titkára Grósz Károly lett, aki miniszterelnökként az igazságügyi tárca élére tette a jogtudóst. 1988. május 29. és 1990. május 22. között volt igazságügy-miniszter.
Kulcsár minisztersége alatt születtek a rendszerváltás főbb törvényei, amelyek a gyülekezési jogról, a szólásszabadságról és a sztrájkjogról szóltak. A véleménynyilvánítás szabadságának kereteit politikailag is kitágították. Ezek az 1989-ben kihirdetett jogszabályok ma is hatályban vannak. Egy utolsó interjújában elárulta, hogy a többpártrendszer bevezetéséről hárman ültek le tárgyalni: ő, Németh Miklós, az új miniszterelnök és Tamás Gáspár Miklós, aki akkor került be képviselőként a parlamentbe. „Megbeszéltük: mindattól függetlenül, ami akkor a parlamentben elhangzott, a többpárti rendszer eszméjét föl fogjuk vetni valamilyen módon.”
Hivatalba lépését követően megszüntette a halálos ítéletek végrehajtását, elrendelte 1945-ig visszamenőleg az összes politikai per felülvizsgálatát. Kezdeményezte az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetését, az egyházak önállóságának visszaállítását. 1989 januárjában – elsők között az országban – megszüntette a minisztérium pártszervezetét.
1989–1990-ben a Hazafias Népfront utolsó elnöke volt, sőt a szervezet államfőjelöltje is lett volna, de a „négyigenes” népszavazáson, 1989 novemberében elvetették a köztársasági elnök közvetlen, nép általi megválasztását.
A jogász-szociológus vágya, hogy diplomata legyen, 1990-ben teljesült. 1993 végéig ottawai nagykövetként képviselte a Magyar Köztársaságot. Hazatérve 1994-től 1998-ig az MTA Politikatudományi Intézetének igazgatója volt. Előtte viszont 1994-ben megkereste őt Horn Gyula, hogy kormányába invitálja igazságügy-miniszternek. „Felvetette több volt Németh-kormánybeli miniszternek, így nekem és Glatz Ferencnek is ezt a lehetőséget. Ám ismereteim szerint az SZDSZ nem kívánt elfogadni, és akkorra már az MSZP pártbürokráciája is túl erős volt ahhoz, hogy külső szakembereket beengedjen a kormányba” – adott politológiai elemzést az MSZP–SZDSZ-kormány megalakulásáról.
Az ötvenes években ő honosította meg Magyarországon egyetemi tárgyként a jogszociológiát. Ezért is nevezik őt a jogszociológia hazai megalapítójának és szervezőjének. Kutatási területe a jogszociológia, a modernizáció, a jog szerepe a modernizációban és a modernizáció politikai összefüggései. Feltárta a jog és a társadalom egyes összefüggéseit, elemezte a társadalom hatását a jogrendszerre. Vizsgálta a jog szerepét a posztszocialista átmenet társadalmaiban, illetve a rendszerváltozás folyamatában. „Minden olyan jogi szabályozás, amely bármilyen ideológia konzekvens érvényesítésével nem a teljesítmény elsőbbségét szolgálja, s – egyébként esetleg tiszteletre méltó elgondolástól vezettetve – a kreativitás kibontakozása ellen hat, eleve szemben áll a modernizálódás és ezzel együtt a polgárosodás folyamatával, ráadásul más vonatkozásban is diszfunkcionálissá válik. Mára már világos, hogy ez történt a kárpótlás és a privatizáció viszonyában.” (Kulcsár Kálmán: Jogszociológia, Budapest, 1997.)
Bár a legfőbb közjogi (államfői, alkotmánybírói, akadémiai elnöki) tisztségek elkerülték pályafutása alatt, tudományos munkásságát nemegyszer elismerték: 1998-ban Széchenyi- és Deák Ferenc-díjat, 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (polgári tagozata) kitüntetést kapott.
Kulcsár Kálmán kitüntetése 2008. augusztus 20-án – Forrás: index.hu
2010. szeptember 4-én, 82 éves korában hunyt el Budapesten. Temetésén Pálinkás József, az MTA elnöke hangsúlyozta: „A huszadik század magyar tudósa volt: jogász, szociológus, politológus, társadalomtudós. Foglalkozott mindazzal, ami egy közösség életét tervezi, szervezi és szabályozza. Tette ezt egy olyan században, amikor erősebb volt a végzet a tervnél, a parancs a szervezésnél, a törvény az igazságnál. Egy olyan félszázadban, amikor végzetessé válhatott a jog, ellenséggé a tudomány, az elnyomás eszközévé a politika.”
Fricz Tamás politológus a Politikatudományi Szemle 2010/4. számában írt nekrológot Kulcsár Kálmánról: „Pályafutása bebizonyította, hogy egy tudós, ha igazán független személyiség, tudását bizonyos időszakokban képes a politika területén, az ország javára kamatoztatni. Úgy, hogy nem a politika fertőzi meg a tudományos tevékenységét, hanem a tudományos teljesítménye „javítja fel” a politikát és a hatalomgyakorlást. Nyilván ő sem volt hibátlan, de az feltétlenül kiemelendő, hogy igazi úriember volt, tisztességes, szavatartó és megbízható. Olyan, akiből óriási hiány van napjainkban, bármilyen szakmára is gondoljunk.”
