Évtizedeken át képviselte hazánkat különböző nemzetközi szervezetekben. Igazi tisztség- és álláshalmozónak számított, pedig csak a feladatok találták meg őt. Volt ő nagykövet és diplomata, jogtudós és egyetemi oktató, szakmai és társadalmi szervezetek vezetője.
Prandler Árpád 1930. február 23-án született Kaposváron. 1952-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, 1957-ben a Bölcsészettudományi Karon is diplomát szerzett. 1952 és 1958 között tanársegédként, majd adjunktusként oktatott az Egyetem téren.
A visszaemlékezők meglehetősen ellentmondásosnak látták az 1956-os forradalom és az azt követő időszak alatti tevékenységét. 1956. október 30-án beválasztották a jogi kar forradalmi bizottságának vezetőségébe, amely kezdeményezte a kommunista tanárok eltávolítását az egyetemről. Így bocsátották el Névai Lászlót, a szovjet jogi kanszék vezetőjét, aki a Rajk-per kirendelt védője volt, valamint Sarlós Márton és Vas Tibor professzorokat. Amikor 1956. november 12-én újjászervezték a Magyar Egyetemek és Főiskolák Egyesületeinek Szövetségét (MEFESZ), előbb a szervezet titkárságvezetője, később főtitkára lett. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) 1957. március 21-i megalakulását követően, április 8-án tartott értekezleten a MEFESZ nevében felszólaló Prandler Árpád kifejtette: „A MEFESZ-nek áthidaló szerepet kell betöltenie, amely megkönnyíti az átmenetet sok becsületes ember számára, hogy felismerjék, hol a helyük.” (Argejó Éva: Az 1956-os forradalom és megtorlás az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, Múltunk, 2010/2.)
Karátson Gábor író, akit a megtorlások idején börtönbüntetésre ítéltek és kizártak az ország összes felsőoktatási intézményéből, az 1956-os Intézet Oral History Archívuma számára adott életútinterjúban közölte: „A Prandler elég rútul viselkedett az ügyünkben. (…) Én azt hiszem, hogy ő egy igazi áruló volt. (…) Nem tudok tényeket mondani, én csak azt figyeltem, hogy ő hogyan somolyog, és hogy ügyeskedik, és hogy játssza át magát a kádári oldalra ’57-ben. És hát a haja szála sem görbült. Iszonyú gyanús volt.”
1959-ben távozott a jogi karról, mert kinevezték a Nemzetközi Diákszövetség (International Students Association) prágai központjába magyar képviselőnek. A helyére Nagyné Szegvári Katalint kérte fel Kádár Miklós az egyetemes állam- és jogtörténeti tanszékre. 1962 és 1968 között a Külügyminisztérium munkatársa, a New York-i ENSZ-képviselet tanácsosa, 1968-tól 1974-ig a Magyar Jogászszövetség főtitkára, 1974 és 1983 között a külügyi tárca nemzetközi osztályának vezetője volt. Ezekben az években az ENSZ keretében összehívott, ún. harmadik tengerjogi világkonferencia magyar delegációjának vezetői feladatait látta el. Közben 1970-ben visszatért az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára, ahol docensi állást kapott. Az állam- és jogtudományok kandidátusa tudományos fokozatot 1972-ben szerezte meg. 1983-ban címzetes egyetemi tanári kinevezést kapott.
1981-től a hágai székhelyű Állandó Választottbíróság (Permanent Court of Arbitration) tagja, míg 1983 és 1990 között az ENSZ Leszerelési Főigazgatóságának (Under-Secretary-General for Disarmament Affairs at the UN) helyettes vezetője volt New Yorkban. 1990-ben az ún. Atomsorompó-szerződés negyedik felülvizsgálati konferenciájának főtitkári pozícióját töltötte be New Yorkban, illetve Genfben. 1990-től ismét a Külügyminisztérium munkatársa, majd 1996-ban közigazgatási főtanácsadója lett.
Prandler Árpád diplomataként nagy elismertségnek és megbecsülésnek örvendett külföldön – Forrás: Nol.hu
1991-től a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, majd a jogutód Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi kapcsolatok tanszékén, illetve az egyetem posztgraduális intézetében címzetes egyetemi tanárként a Nemzetközi szervezetek című tantárgy oktatásáért volt felelős.
A kilencvenes években több nemzetközi szervezetben is kimagasló munkát végzett. Így a magyar küldöttség tagjaként, illetve vezetőjeként részt vett a Nemzetközi Büntetőbíróság statútumának megszövegezésével, továbbá a bíróság felállításával kapcsolatos előkészítő munkákban. Ezzel párhuzamosan, 1993 és 2006 között a budapesti székhelyű Duna Bizottság helyettes magyar képviselőjeként jogi ügyekben járt el.
1996 és 2005 között a genfi székhelyű Nemzetközi Humanitárius Ténymegállapító Bizottság tagja is volt. Ezt a bizottságot az 1949-es genfi egyezményeket kiegészítő és a nemzetközi fegyveres összeütközések áldozatainak védelméről szóló jegyzőkönyv (I. Jegyzőkönyv) 90. cikke hívta életre, nevezetesen a genfi egyezményekbe, valamint az I. Jegyzőkönyvbe ütköző, súlyos jogsértésre utaló tények, magatartások kivizsgálására. Prandler Árpád 1999 és 2006 között a nemzetközi humanitárius jog terjesztésével és érvényre juttatásával foglalkozó Nemzetközi Humanitárius Jog Nemzeti Tanácsadó Bizottságának elnöki tisztét is ellátta.
Hetvenéves kora után sem csökkent az aktivitása, hiszen 2000 és 2002 között ismételten a Külügyminisztérium nemzetközi jogi főosztályának vezetőjének nevezték ki. A Nemzetközi Jogi Egyesület magyar tagozatának elnöke, és a Magyar Vöröskereszt országos vezetőségének tagja lett. 2002-ben pedig az ENSZ Közgyűlése a VI. főbizottságának, azaz a jogi bizottság elnökének választotta meg.
Pandler Árpád életében jelentős szerepet játszottak a Dunával összefüggő jogi kérdések. 2003 és 2006 között a dunai hajózás rendjéről szóló 1948. évi belgrádi egyezmény felülvizsgálatára összehívott előkészítő bizottság elnöki teendőit látta el. 2004-ben a magyar kormányképviselő tisztjét is betöltötte a Hágai Nemzetközi Bíróság előtt a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer tárgyalásakor. Kinevezése nagy viharokat kavart. Székely László volt dunai kormánybiztos például tisztességtelennek nevezte, hogy a Külügyminisztérium a nagymarosi gát elszánt hívét bízta meg hazánk képviseletével a hágai bíróság előtt. Zöld szervezetek is hevesen tiltakoztak. A Duna Charta, az Energia Klub, a Védegylet és a Magyar Természetvédők Szövetsége azzal vádolta a diplomatát, hogy „1997–98-ban mindent megtett a Hágai Bíróság állásfoglalásának félremagyarázása, a közvélemény félrevezetése, a nagymarosi gát megépítése érdekében”. A Külügyminisztérium úgy reagált a kritikákra, hogy Prandler Árpád „itthon és külföldön egyaránt elismerten az egyik legnagyobb tapasztalattal bíró magyar nemzetközi jogász, aki kiemelkedő szaktudásával, köztisztviselőként a mindenkori magyar kormány instrukcióinak megfelelően járt el és jár el a jövőben is”.
Prandler Árpád a hágai székhelyű Nemzetközi Törvényszék ad litem bírája – Forrás: wikipedia
A magyar diplomata külföldön továbbra is nagy elismertségnek és megbecsülésnek örvendett. Ennek köszönhetően 2005-ben az ENSZ Közgyűlése a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök kivizsgálására létrehozott, hágai székhelyű Nemzetközi Törvényszék ad litem (az állandó bírák testületét kiegészítő) bírójává választotta. Hasonló elismerésben a magyar nemzetközi jogászok közül korábban csak ketten részesültek: Ustor Endre, aki 1967–1976 között volt a Nemzetközi Jogi Bizottság tagjává, illetve Herczegh Géza, aki 1993 és 2003 között első magyar tagja lehetett a hágai Nemzetközi Bíróságnak.
Prandler Árpád Jadranko Prlić és társai ügyében, a III. számú kamarában tevékenykedett. A tábornokok önként adták fel magukat. A nagy médiaérdeklődéssel kísért eljárás végén Prlic huszonöt év, Slobodan Praljak és Milivoj Petkovic húsz-húsz év börtönbüntetést kapott, további három vádlottat húsz, tizenhat és tíz év szabadságvesztésre ítélték. A törvényszék megállapította Jadranko Prlic, az 1991-ben kikiáltott Herceg-Boszniai Horvát Köztársaság „kormányfője” és öt társa felelősségét a boszniai muzulmánok ellen tömegesen elkövetett bűncselekményekért, emberölésért, kínzásért és nemi erőszakért. Tetteiket annak a tervnek a részeként követték el, hogy „végleg eltávolítják a muszlim lakosságot” Hercegovinából. Az ítélet szerint a tervet ismerték a független Horvátországban, amelynek akkori elnöke, az azóta elhunyt Franjo Tudjman úgy vélte, az etnikai tisztogatásra szükség van ahhoz, hogy Herceg-Bosznia száz százalékban horvát terület legyen, és később odacsatolják Horvátországhoz.
Erdős André, volt ENSZ-nagykövet, a Magyar ENSZ Társaság alelnöke Prandler Árpád 80. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen kijelentette: „Ha mindenki olyan lenne, mint ő, nemcsak a külképviseleteken, de a Bem rakparton is könnyebb, emberibb lenne az élet. Nagyon örültem annak idején, amikor a Külügyminisztérium, bölcs döntéssel, az évek múlása ellenére, folyamatosan munkában, aktivitásban tartotta Árpit, felhasználta tudását, épített rá, gazdagítva az apparátus azon képességét, hogy megfelelhessen korunk precedens nélküli kihívásainak.”
Prandler Árpád 2013-ban – Forrás: Külügyminisztérium
Munkásságát 1999-ben Vásárhelyi Pál-díjjal ismerték el. A Külügyminisztériumból 2005-ben ment nyugdíjba. 2014. február 4-én életének 84. évében hunyt el. A Farkasréti temetőben a család, a kollégák és a barátok kísérték el utolsó útjára.
