Hatvanöt éves koráig egyszerű vidéki ügyvédként tevékenykedett. Aztán életének utolsó másfél évtizedében a magyar közélet egyik legszínesebb, legszerethetőbb egyéniségévé vált. Igazi reneszánsz ember volt, klasszikus műveltséggel, szellemes mondanivalóval és sok-sok humanizmussal.
Isépy Tamás a mai Szlovákia területén fekvő Barancs községben született 1924. március 20-án. Családjában akadt kúriai bíró, tábornok, de az Osztrák–Magyar Monarchia magas rangú tengerésze is. Édesapja, Isépy László jogi egyetemet végzett, és a család áttelepüléséig, 1931-ig középbirtokát igazgatta. 1932-től Diósgyőr anyakönyvvezetője volt. 1946-ban B-listázták, és a Miskolci Sütőipari Vállalat pénztárosaként ment nyugdíjba. Édesanyja, Pilissy Klára a háztartást vezette, majd a Miskolci Városi Kórház rendelőintézetében asszisztenskedett.
Az ifjú Isépy Tamás 1942-ben a miskolci Fráter György Gimnáziumban érettségizett kitűnő eredménnyel, és már akkor kötetlen munkára, függetlenségre vágyott. Úgy vélte, erre legjobb a jogi pálya. A Pázmány Péter Tudományegyetemen többek közt Kuncz Ödön szövetkezeti jogi szemináriumában tanult. „Szövetkezetek és álszövetkezetek” címmel írta meg doktori disszertációját. 1946-ban summa cum laude minősítéssel szerzett jogi diplomát.
1950-től ügyvédkedett, először magánpraxisban, 1955-től pedig harmincöt éven át a miskolci 3. számú ügyvédi munkaközösség tagjaként. „A tisztes forgalmú irodában kizárólag polgári ügyekkel foglalkoztam” – jegyezte meg önéletrajzában. 1952-ben azonban – mivel korábban politikai ügyekben is védett – „fasiszta ügyvédnek”, „osztályidegennek” nyilvánították, és tizenhét hónapra internálták a hortobágyi Borsós-tanyára. Lélekjelenlétének köszönhetően szülei és testvére maradhattak. „Azon kevesek közé tartozott, akinek kézbesítették a határozatot, amelyben az állt, hogy neki és családjának kényszerlakhelyül Borsós-tanyát jelölték ki – mesélte kollégája, Palásthy Béla nyugalmazott jogtanácsos. – Tamásból ebben a helyzetben is előbújt a jog, s megmagyarázta a parancsnoknak, hogy a családtagon a feleséget és a saját gyermeket kell érteni, akivel közös háztartásban él. Márpedig neki nincs se felesége, se gyereke, de még a szüleivel sem él közös háztartásban, a házban lévő szobája teljesen különálló, s hogy ott lakik, arra az addig megoldatlan lakáshelyzete kényszerítette.”
Ügyvédi és emberi ars poeticájáról egy interjújában így vallott: „A képviselet során, de egész életemben is szerettem elkerülni a frontális támadást. Inkább a szárnyakon felfejlődést kedveltem, ahol is a bekerítés hatására úgyis megadásra lehet késztetni az ellenfelet, hogy egyik oldalon sincs véráldozat. Másrészt felfejlődés közben érzékelhető a többszörös túlerő is, amikor vissza kell vonulni. Ez pedig frontálisan nem lehetséges.”
Feleségével, Dadányi Máriával kitelepítése alatt, a Hortobágyon ismerkedett meg, 1955-ben kötöttek házasságot. Három leányuk született. Felesége 1990-ben halt meg, nem sokkal férje politikai államtitkárrá történő kinevezése után.
Politikusi pályafutásának talán legkiemelkedőbb időszakában – 1990. május 24-étől 1994. május 24-ig – az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkáraként részt vett a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezésére alakult egyeztető bizottság, az Államháztartási Racionalizálási Bizottság, valamint az Országos Zsidó Helyreállítási Alap működtetéséről, a kárpótlás módjáról és mértékéről tárgyaló kormánybizottság munkájában. Menedzselte többek között a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról, a kárpótlásról, a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezésérői, a közjegyzőkről, a bíróságokról, a szövetkezetekről, a csődeljárásról, valamint az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló törvényeket.
Szárnyakon felfejlődés, véráldozatok nélkül – 1997-ben több párttársával együtt szembekerült Giczy György KDNP-elnök irányvonalával, ezért később kizárták a pártból és a frakcióból is. – Forrás: MTI
65 évesen lett először párttag. Ekkor lépett be a Kereszténydemokrata Néppártba. Az 1990. évi országgyűlési választásokon a párt megyei listavezetőjeként került be a parlamentbe. Az 1994-es országgyűlési választáson a KDNP országos listájáról szerzett mandátumot. A mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság alelnöke, az alkotmány-előkészítő bizottság tagja volt. 1995. február 20-ától a KDNP-frakció vezetőjévé nevezték ki. 1997-ben több párttársával együtt szembekerült Giczy György KDNP-elnök irányvonalával, ezért később kizárták a pártból és a frakcióból is. Rövid ideig független képviselőként tevékenykedett, majd belépett a Fidesz frakciójába, és annak egyik helyettes vezetője lett. A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség alapítója, majd elnökségi tagja volt. Az 1998-as és a 2002-es országgyűlési választásokon is a Fidesz országos listájáról került a törvényhozásba, a mentelmi bizottság elnöke volt.
„Isépy Tamás megnyilatkozásait azért kedvelem – árulta el Kosáry Domokos történész, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke –, mert a magyar parlament és politikai közélet valóban magas színvonalú, jó hagyományait képviselik. A tájékozottságot, világos logikát és jogi következetességet, a készséget az értelmes párbeszédre, s egyben a határozottságot is, a silány emóciók és mellébeszélések helyett.”
Isépy Tamás kíméletlenül ostorozta a jogszabályok magyartalan nyelvezetét. Egyik kedvenc története szerint a magyartalansággal kapcsolatban a kodifikátorok gyakran hivatkoznak Móra Ferenc Mihály folyamatba tétetik című novellájára. A két világháború között a tanyavilágban Mihály idézést kapott – idézte fel a történetet –, hogy jelenjék meg Szegeden, a bíróság előtt, marasztalás terhe mellett, mert különben az eljárás ellene folyamatba tétetik. Felesége azzal az intelemmel tarisznyázta föl Mihályt, hogy aztán csak arra vigyázzon, ott ne marasztalják, de ha már ott marasztalják, bele ne tegyék a Tiszába. Isépy gyakran tette szóvá, hogy nehezen érthetők a normaszövegek. Sokallotta a jogszabályokban előforduló idegen kifejezéseket, mint a volument, a komplexet, a piacorientáltat, a vertikumot, a konfliktust, a kooperációt, a kapacitást, a restriktívet, a monetárist vagy a reprivatizációt. A szakma egyik „csúcsteljesítményeként” tartotta számon azt az 1968-ban született MÉM-rendeletet, amely a „kosutódok díjazását” szabályozta. „Nem a Kossuth-díjról volt szó ebben a jogszabályban, hanem a bárányokat gondozók prémiumáról” – mondta mosolyogva. Szerinte az a tervezett rendelkezés sem tűnt túlságosan átgondoltnak, amely így szólt: „az utasítás hatálya kiterjed az őrszolgálatot ellátó rendőrre és rendőrkutyára (továbbiakban együtt: őrszolgálati állat)”.
„A jogalkotás művészi értéke” című, 1994 decemberében megjelent írásában megjegyezte: „Stendhalról jegyezte fel az irodalomtörténet, hogy alkotás előtt mindig beleolvasott a Code Napoleonba, mert annak pontos és tiszta szövegéből ihletett merített. A világirodalom kétségtelenül szegényebb lenne a Vörös és feketével, ha Stendhal véletlenül az utóbbi időszak magyar törvényeibe kényszerült volna belelapozni, az ihlet rögtön kihunyt volna.”
Hosszan tartó, súlyos betegség után életének 80. évében, 2004. április 2-án érte a halál. Két héttel később, április 16-án helyezték örök nyugalomra a budapesti Farkasréti temetőben. Párttársa, Latorcai János ezekkel a szavakkal búcsúzott tőle: „Mindvégig megmaradt újkori reneszánsz embernek, igaz humanistának, csillogóan szellemes, vidám, alkotó embernek, segítő barátnak, őszinte, tiszta és hiteles pályatársnak.”
2011-ben Isépy Tamás 13 300 kötetes gyűjteményéből könyvtár nyílt a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnáziumban. A könyveknek valamivel több mint a fele szépirodalmi mű, a többi a társadalomtudományok különböző területeihez kapcsolódik – főként a történelem, politika, jog, néprajz, honismeret és irodalomtudomány köréből. A szakkönyvek között van néhány különösen értékes, muzeális jelentőségű dokumentum is: a magyar törvénytár, a Corpus Juris Hungarici 1751-es kiadása, egy egyháztörténeti breviárium 1768-ból vagy egy francia nyelven, 1792-ben kiadott könyv, amely VI. Pius pápa gondolatait tartalmazza.
Isépy Tamás egy igazi reneszánsz ember, klasszikus műveltséggel, szellemes mondanivalóval és sok-sok humanizmussal. – Forrás: napkeletnepe.blog.hu
Gyurkovics Tibor író ezt írta róla: „Nagy dzsungelt látok magam előtt. Ez lenne a magyar parlament? Vörös fenekű páviánok lendülnek régi ágakon, megállnak egy pillanatra, s hősies mozdulatokkal verdesik hátsójukat, hangosan makogva, hogy övék volt, van, lesz a hatalom és a dicsőség. Mellettük forgó fejű gibbonok ugrálnak, mellszőrzetük közt lenézve a népre és saját köldökükre, s tojásfejű lajcsikaként verdesik az erdőben fogyó levegőt, melynek föltalálói, urai és parancsolói. Jé! Ott meg egy ember ereszkedik alá, rekedtes hangon Goethét idéz – valamelyik angol tudósítótól kérdem, ki ő? »Feketék közt egy fehér, s fehérek közt egy európai.« Valami Isépynek hívják, lehet, hogy Tamás.”
