Százötven éve született a múlt század egyik kiemelkedő bírói személyisége, aki nemcsak megelőzte korát, midőn a bírói függetlenségtől a bírósági nyilvánosságig számos aktuális kérdést feszegetett beszédeiben, tanulmányaiban, hanem kúriai elnökként az egyenes jellem és a szakmai feddhetetlenség mintaképe is volt.
Juhász Andor 1864. szeptember 17-én született Kassán. Édesapja, Juhász Mihály ügyvéd, Abaúj-Torna vármegye tiszti főügyésze, a Kassai Ügyvédi Kamara elnöke, 1875-től 1881-ig országgyűlési képviselő, majd a Pesti Királyi Ítélőtábla bírája volt. Atyja mellett anyai ágon is többen a jogászi pályát választották a felmenői között.
1874 és 1882 között Kassán járt gimnáziumba, majd a Kassai Királyi Jogakadémián és a Budapesti Királyi Tudományegyetemen joghallgató. 1887 nyarán doktorált. A joggyakorlatot édesapja ügyvédi irodájában kezdte. 1886-ban a kassai törvényszék joggyakornoka, 1888-ban a járásbíróság aljegyzője, 1890-ben pedig már a Miskolci Királyi Törvényszék jegyzője.
1891-től a Miskolci Járásbíróság aljárásbírójaként a polgári peres ügyek előadójaként járt el. 1893-ban a Kassai Királyi Ítélőtáblához tanácsjegyzőnek rendelték be. Harmincegy évesen törvényszéki bíró, 1898-ban az ítélőtábla elnöki titkára, 1901-ben az ítélőtábla bírája. Bódiné Beliznai Kinga életrajza szerint szülővárosában az új sommás eljárás életbeléptetésével átalakuló jogásznemzedék egyik irányítója lett.
A kassai bíróra a fővárosban is felfigyeltek, és 1906 végén berendelték a Kúriához, ahol öt éven át törvénykezett. 1911. augusztus 23-án nevezték ki a Budapesti Királyi Törvényszék elnökévé. Székfoglaló beszédében megcsillogtatta szónoki képességeit: „A törvénykezés nem elszigetelt hivatali funkció, hanem a kultúra általános fejlődésével együtthaladásra hivatott legfontosabb megnyilatkozása az állami életnek. (…) A legsürgősebb és legfontosabb teendő kétségenkívül az, hogy tárjuk ki a törvénykezés csarnokának az ablakszárnyait az összes emeleteken, hogy azokon át teljes erejével hatolhasson be ide közénk a pezsgő élet friss levegője.”
Négy évvel később, 1915. július 18-án foglalta el a Budapesti Királyi Ítélőtábla elnöki tisztét. Beiktatásakor a következő szavakkal szólt bírótársaihoz: „A feladat nagysága nem csüggeszti, hanem lelkesíti, erőinek végső megfeszítésére készteti azt, aki hivatásának él. Nékem is erőt fog adni bírói pályám lelkes szeretete és a magyar igazságszolgáltatás fejlődésébe vetett megingathatatlan hitem és bizalmam.”
Egy másik nagyhatású beszédében a jogászi hivatásrendek együttműködéséről így vallott: „A magyar jogszolgáltatás ügye csak az esetben arathat végleges győzelmet, ha annak lobogóját bíró és ügyvéd becsületes, erős kezekkel együttesen emelik magasba”.
Egy évtizedig vezette a fővárosi ítélőtáblát. 1925. augusztus 11-én nevezték ki a Magyar Királyi Kúria elnökének. Beiktatási beszédében hangsúlyozta: „A legfontosabb feladatomnak fogom tekinteni a jogegység biztosításának kimagasló munkája mellett keresni és rátalálni a kivezető útra, amelyen a m. kir. Kúriának jelenlegi túlterhelését – az igazságszolgáltatás főkövetelményeinek veszélyeztetése nélkül – meg lehetne szüntetni.” Az új kúriai elnök kiemelkedő jelentőségűnek nevezte a bírói tekintély megóvását, illetve a bírói függetlenség garanciáit, amelyhez szerinte elengedhetetlenül szükséges az anyagi függetlenség biztosítása. A bírói jogalkalmazással összefüggésben pedig megjegyezte: „a magyar bíró (…) tiszteli a törvényt, de azért nem hódol bálványimádó módjára megkövesedett törvényszakaszoknak, hanem a törvénymagyarázat segélyével életet lehel haldokló vagy elhalt normákba.”
A bírói karrier csúcsára jutott Juhász Andorról a Jogállam című folyóirat 1925/7. számában ezt jegyezték le: „Ezek az ifjú jogtudósok gyakran kerültek ellentétbe a régi jog szülötteivel, akik sokszor nem éppen hízelgő módon nyilatkoztak róluk. Juhász Andort a kisiklástól megvédte elsősorban harmonikus egyénisége. Nem kereste a túlzásokat, szertelenségeket. Nem kereste a feltűnést. Nem befolyásoltatta magát pillanatnyi ötletek által. Mindenkor a másoknak jótakaró és az igazságot kereső ember varázsa áramlott belőle. Megóvta tudása is. Juhász Andor sokat tudott. Büntetőt épúgy, mint magánjogot. Különösen átfogók és mélyrehatók voltak azonban ismeretei a kereskedelmi jogi és váltójogi disciplinákban, úgyszintén a perjogban. Juhász Andor nemcsak tudott, hanem tanított is. Kassaiak beszélik, hogy érdekes volt, miként vezette be (…) nem csupán az ifjú nemzedéket, hanem különösen a már tanulni nem szerető öreg fiskálisokat részben az újabb kereskedelmi és kötelmi jogi ismeretek rejtélyeibe. (…) Kassán bon mot-ként járta, hogy a Budapesti Közlönynek állandó Juhász Andor-rovata van; oly gyors egymásutánban jöttek a kineveztetései.”
Juhász Andor is szórta a bon mot-okat. 1929-ben a Magyar Királyi Kúria évnyitó teljes ülésén például kijelentette: „A jó ítéletnek úgy kell rezonálnia a nép lelkében, mint ahogy a tihanyi visszhang megismétli a feléje kiáltott mondatot”. Aztán 1934-ben a következőket állapította meg: „Mihelyt a bírónak lelkiismerete parancsa helyett akár az állami végrehajtó hatalom gyakorlóinak, akár politikai vagy társadalmi irányzatoknak avagy hatalmaskodó peres feleknek tetszéséhez kell alkalmaznia ítéletét, nem bíró az többé.”
Ugyanebben az esztendőben, amikor is betöltötte a 70. életévét, kérvényezte nyugdíjaztatását.
Lázár Andor igazságügy-miniszter a kérvényre így válaszolt: „Ismerve nagyméltóságod többször kifejtett álláspontját, nem zárkózhattam el előterjesztésének teljesítése elől (…), ezért nyugalomba helyezését ezennel elrendelem. Ötven évet meghaladó bírói szolgálata alatt nagyméltóságod rendkívül gazdag tapasztalatokat szerzett s bölcs, irányító munkássága révén a magyar bírói karnak megkülönböztetett tiszteletet biztosított. (…) legyen szabad azt remélnem, hogy bölcs igazságügyi tapasztalatait továbbra is értékesíteni fogja a magyar haza és a magyar igazságügy érdekében.”
Juhász Andor egészen 1941. szeptember 25-én bekövetkezett haláláig aktív szereplője maradt a magyar politikai és közéletnek. Munkásságát – csaknem fél évszázad kihagyás után – a rendszerváltást követően kezdte ismét értékelni a jogásztársadalom. Egyik kései utódja, Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke így emlékezett rá: „Mindig, minden körülmények között ápolni kell a bírói függetlenséget – tartotta. Fontos, időszerű gondolat. Mert – ahogy egy másik előd ezt megfogalmazta – a bírói függetlenség nem a bíró mellékilletménye. Tehát nem a bírónak van rá elsősorban szüksége, hanem a jogkereső közönségnek. Juhász Andor szerint ez azért rendkívül fontos, mert nincs máshova fordulniuk az érintetteknek, csak a bírósághoz. A függetlenség persze a bíró számára is rendkívül fontos ahhoz, hogy döntéseit a törvény alapján, belső meggyőződésének megfelelően, minden külső befolyástól mentesen hozhassa meg.”
Darák Péter, a Kúriai jelenlegi elnöke a 2014. évi Bíróságok Napján, amelyen az Országos Bírói Tanács soros elnöke átadta a Juhász Andor-díjakat azoknak a bíráknak és igazságügyi alkalmazottaknak, akik kiemelkedő igazságszolgáltatási tevékenységükkel és példamutató életpályájukkal kiérdemelték, elődje egyik gondolatát idézte: „A bíróságnak a vész napjaiban is gondosan kell őrködnie a kultúrának reábízott tőkéje, a jogeszme állandósága felett.”
Utóirat:
Egy bajuszos, szemüveges úr áll kissé mereven a kamera előtt, mintha fotózásra várna. Aztán valószínűleg szólnak hozzá, hogy egy kicsit mozgassa a fejét, mert ez nem fotográfia, hanem film lesz. A tíz másodpercnyi híradófelvétel 1925 októberében készült, két hónappal azután, hogy kinevezték a Magyar Királyi Kúria élére. A rövid és néma mozgóképet feltehetően az Orlay utcai házuk kertjében vették fel. Születésének 150. évfordulóján, 2014 szeptemberében a budai lakóépület falán emléktáblát helyeztek el a tiszteletére. Egykori lakótársa, Jeszenszky Sándor több mint nyolcvan éve él a „bírák házában”. Kisfiúként még ismerte a kedves idős urat, Andor bácsit, akinek mindig volt hozzá egy-egy kedves szava. Elmondása szerint a ház mögötti kertben teltek gyermekkora legszebb évei. Szülei figyelmeztették, hogy vigyázzanak a kerti kis vadgesztenyefára, amit a Kúria elnöke maga ültetett.
A kertben ma egy hatalmas fa áll.
