Igazi tanárlegenda, szigorú vizsgáztató, melegszívű barát, előadásai nemcsak szakmai és didaktikai, hanem retorikai mesterművek is voltak – így emlékeznek egykori kollégái, tanítványai Brósz Róbertre, aki négy és fél évtizedig tanította római jogra nemzedékek egész sorát.
Brósz Róbert 1915. augusztus 8-án született Parajdon. A község, amelynek neve románul Praid, németül Salzberg, Erdélyben keleti részén, Hargita megyében fekszik, és a Kárpát-medence egyik legnagyobb sóbányászati központja. A Parajd helységnév egyébként a „paraj” szóból és a -d kicsinyítő képző összekapcsolásából jött létre; a név „füves területecskét”, „legelőcskét” jelent.
A kiváló római jogász és jogtudós édesapja, id. Brósz Róbert 1916-ban Szolnokon, 1917-ben Jászapátiban nyitott ügyvédi irodát, emellett szerteágazó irodalmi tevékenységet fejtett ki, így egyebek között alapító-főszerkesztője volt a Jászsági Néplapnak, a későbbi Jász Újságnak. Édesanyja, Wéber Ida hét gyermeknek adott életet. Brósz Róbert első fokú unokatestvére, Brósz Irma kolozsvári festőművész.
Brósz Róbert a jászapáti királyi katolikus gimnáziumban érettségizett. 1933 és 1937 között a debreceni Tisza István Tudományegyetemen jogot hallgatott, és tanulmányait sub auspicis gubernatoris minősítéssel, azaz kormányzói kitüntetéssel fejezte be. Már első éves korában felfigyelt rá Marton Géza, aki demonstrátornak hívta a tanszékére. (Martonról írta Zlinszky János római jogász, volt alkotmánybíró, hogy „a magyar romanisztika és civilisztika egyik legnagyobb alakja, méltó tanítványa Szászy-Schwarz Gusztávnak és Grosshmid Béninek”.)
Az egyetem elvégzése után a Budapesti Központi Járásbíróságon bírósági fogalmazó (1938–1940), majd járásbíró (1940–1947). 1940–1941-ben a római La Sapienza Egyetemen állami ösztöndíjas kutatóként posztgraduális tanulmányokat folytatott. Tanárai Pietro de Francisci és Emilio Albertario voltak, utóbbitól tanulta el az interpolációkritikai módszert. Itáliai útja, amely Benito Mussolini fasiszta politikus diktátorsága idejére esett, a későbbiekben sokszor jelentett előrelépési akadályt. Olaszországból hazatérve azonnal besorozták, és öt évet töltött a fronton, azután hadifogságban.
1947-től az Építés- és Közmunkaügyi Minisztériumban, majd az Építésügyi Minisztériumban dolgozott törvényelőkészítő főelőadóként egészen 1950-ig, amikor is állásából elbocsátották. Egy évig a Kelenföldi Épületszerelő Vállalat jogásza lett.
Nagyné Szegvári Katalin, aki fél évszázadon át tanította az ELTE jogi karán az egyetemes állam- és jogtörténetet, egy ötvenes évek elején lezajlott akadémiai vitára így emlékezett vissza: „Az igencsak nagy port felvert vita során a »konstans elemek a jogban« problémáját tárgyalták ki. Alapkérdéseket vettek végig: determináltság és nem-determináltság, forma és tartalom és hasonlók, neves hozzászólókkal, több napon át, talán folytatással is. Sokan ültünk az Akadémián, kiváló előadás volt, meg is jelent az anyaga. Római jogászként Brósz Robit is felkérték hozzászólásra, s nekem az ő felszólalása tetszett legjobban, miszerint igenis vannak konstans elemek. Merthogy túl mereven nem lehet felfogni a forma/tartalom kérdését; és a jog nemcsak forma, de bizony tartalom is – rámutatva a római jogi intézményekre, hosszú időn át gyakorolt hatásukra. Nekem huszonkét évesen mindez újdonság volt, hiszen egyáltalán nem foglalkoztam még olyasmikkel, mint kodifikáció és hasonlók; ámde ez nagyon impresszionált. Pedig Brósz Róbert nem volt tudományos fenomén. Megalapozott, művelt ember, de nem nagy tudós. Ám ebben a kor szellemének teljesen megfelelő marxista előadáson ő bizony helyre tett dolgokat.”
Egyetemi oktatói pályafutása nehezen indult, hiszen a Rákosi-rezsim helytartói bizalmatlanul méregették a szerintük gyanús római vendégkutatói múltú jogászt. Soha nem lépett be az állampártba (MDP, MSZMP), ezért pártonkívülinek tartották, pedig ha rövid ideig is, de 1947–48-ban a Nemzeti Parasztpárt tagja volt. 1947-ben meghívott oktatóként Marton Géza mellett kezdte meg oktatói munkáját a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karának római jogi tanszékén. Főállású tanári megbízást azonban csak négy évvel később, 1951-ben kapott.
Strausz János neves büntetőbíró, volt alkotmánybíró 1954-ben pótfelvételizett az ELTE jogi karára: „Az írásbeli sikerült, a szóbeli felvételin pedig főleg történelmet és irodalmat kérdeztek. Egy olyan egyetemi oktatóhoz kerültem, aki római jogot tanított. Brósz Róbertnek hívták. Brósz félelmetes, de kiváló ember volt. Ordítozva beszélt. Megkérdezte, hogy kerülök ide. Elmeséltem az előzményeket meg azt is, hogy az ókor és az archeológia érdekel. Aztán azt tudakolta, melyik korszak vonz. Akkor még nem tudtam, hogy ő kicsoda, és azt válaszoltam neki, hogy a római. Érdeklődött az olvasmányaim iránt. Sorolni kezdtem az ókori írókat, szakkönyveket. Brósz meg sem várta a felsorolás végét, hanem rám ordított: édes fiam, hát a legjobb helyre kerültél! Akarsz római jogot tanulni? Visszakérdeztem: miért, itt olyan is van?”
Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke így emlékezett vissza kedves tanárára: „Már végzett egyetemistaként, fiatal oktatóként jártam be Brósz Róbert római jogi professzor előadásaira, amelyek szintén legendásak voltak. Aki csak egyszer-kétszer hallgatta meg, az is hatása alá került, és nem kötelességtudatból, hanem örömmel járt be az óráira. Brósz nagyon szigorúan vizsgáztatott, de hihetetlen szuggesztív egyéniség, nagy szívű ember volt, akihez már oktatótársként körültem közel.” Hasonlóképpen beszélt róla Kukorelli István, az ELTE alkotmányjogi tanszékének vezetője is: „Nagy hatással voltak rám Brósz Róbert római jogi előadásai, akit nagyon szerettem, egészen haláláig tartott a barátságunk.”
1951-től egyetemi docensként, 1965-től egyetemi tanárként, 1985. december 1-jétől 1992-ig nyugdíjas tudományos tanácsadóként dolgozott az egyetemen. 1955-ben szerzett kandidátusi fokozatot. Marton 1957 végén bekövetkezett halála után, 1958–1960 között megbízott tanszékvezető lett. 1960 májusában Móra Mihály kapta meg a tanszéket. Brószt csak Móra halála után, 1967-ben nevezték ki a római jogi tanszék élére, amelyet 1985-ig vezetett.
Tudományos kutatóként a klasszikus szolgalom fogalmával, illetve római polgárjoggal, a nem teljes jogú római polgárok jogállásával foglalkozott. Egyetemi tankönyvei és jegyzetei a római jogtudomány magyarországi klasszikusai, máig jogászgenerációk tanulnak belőlük. A híres „Brósz–Pólay”-féle tankönyv ritka kincsnek számít az antikváriumokban.
Meleg szavakkal szólt egykori mesteréről Földi András egyetemi tanár, az ELTE római jogi és összehasonlító jogtörténeti tanszékének vezetője: „Brósz Róbert előadásai nemcsak szakmai és didaktikai, hanem egyúttal retorikai mesterművek is voltak. Jelképesnek is tekinthetjük azt a tényt, hogy utolsó nagyobb munkája Gaius Institutióinak magyar nyelvre való átültetése volt.” Hamza Gábor akadémikus, aki a nyolcvanas években nem mindig ápolt közeli barátságot tanszéki kollégájával, halála után több cikkben is méltatta érdemeit: In memoriam Brósz Róbert (Jogtudományi Közlöny, 1994, 4-5. szám), Brósz Róbert tudományos munkássága (Állam és Jogtudomány, 1995, 3-4. szám). Hamza egy interjúban így fogalmazott: „Mesterem volt a tanszékvezető Brósz Róbert professzor, aki magasszintű tudományos munkássága mellett kitűnő pedagógusnak számított.”
1994. február 13-án, Budapesten tragikus baleset érte. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának honlapján hiába írjuk be a keresőbe a nevét, a válasz: „Sajnos egyetlen találat sem volt.” Pedig négy és fél évtizeden át tanította jogásznemzedékek egész sorát.
Sic transit gloria mundi.
