A vidéki jogászság a nemzet megmaradásának záloga – jelentette ki Sulyok Tamás köztársasági elnök február 7-dikén Szentesen, ahol az államfő kerekasztal-beszélgetést folytatott a jogászi hivatásrendek dél-alföldi képviselőivel.
Sulyok Tamás újságíróknak azt mondta: “Az, hogy a Szenteshez hasonló méretű városokban legyen jól képzett jogászság, az értelmiség más szakmákban is legyen jelen és működjön jól, a nemzet megmaradása szempontjából alapvető.”
Sulyok Tamás szavai szerint “a gyökerek azért jók, hogy az embert a szél ne fújja el“. Mint mondta, mindennapi munkája során meghatározó az a tapasztalat, melynek nagy részét vidéki ügyvédként szerezte.
Sulyok Tamás kifejtette, köztársasági elnökként fel tudja hívni a figyelmet a vidéki jogászság fontosságára. A jó gyakorlatokat megpróbálja összegyűjteni, támogatni, és igyekszik létrehozni a különböző kapcsolatokat az ország régiói között.
A vidéki jogászság lehetőségeit javító jó gyakorlatok között említette az államfő a kormányhivatalok, az egyetemek, bíróságok kezdeményezéseit, kiemelve a Gyulai Törvényszék jogásztovábbképzéseit.
“Hiszem, hogy a vidéki jogászság rendkívül fontos a nemzet jövője szempontjából. Ezért a párbeszéd nemcsak hogy szükséges, de elengedhetetlen”
– hangsúlyozta az államfő.
Sulyok Tamás közölte, a jövőben ellátogat a Szenteshez hasonló nagyságú városokba az ország más régióiba is. Megpróbálja összegyűjteni, hasznosítani a tapasztalatokat, és úgy formálni a lehetőségeket, hogy száz év múlva is büszkék legyünk a szentesiekre, szarvasiakra, mezőtúriakra és kiskunfélegyháziakra.