Az oktatás és a kutatás mellett számos aktuális, a hallgatók mindennapjait, biztonságát és a társadalom jóllétét érintő – köztük balesetmegelőzési, drogprevenciós, vagyonvédelmi és áldozatvédelmi – kérdésre is kiterjed a győri Széchenyi István Egyetem és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság együttműködése.

A Széchenyi István Egyetem az oktatás és a kutatás-fejlesztés mellett kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy az intézményben meglévő ismereteket a társadalom javára a gyakorlatban hasznosítsa. Erre teremt újabb kiváló lehetőséget a Széchenyi István Egyetem és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság együttműködése, amelyet a felek január 29-én írtak alá az intézmény győri campusán. Ennek értelmében

a rendőr-főkapitányság a büntetőjog, a kriminalisztika, a kriminológia és a rendészeti tudományok esetében a jogalkalmazói gyakorlat oldalát bemutatva kapcsolódik be az oktatásba. Emellett balesetmegelőzési, drogprevenciós, vagyonvédelmi, áldozatvédelmi és más bűnmegelőzési témakörökben is előadásokat tart.

A rendőrség korunk aktuális, fiatalokat nagy számban érintő témájaként az online térben elkövetett bűncselekmények megelőzésével, felderítésével és vizsgálatával kapcsolatban szintén információkat nyújt a hallgatóknak, szakmai gyakorlati lehetőséget biztosít számukra, illetve támogatja szakdolgozatok, diplomamunkák elkészítését. Az egyetem infrastruktúrájával, több tudományterületet felölelő tudásbázisával, szakértelmével járul hozzá a főkapitányság munkájához. A tervek között szerepel a közlekedés- és közbiztonsági fókuszú digitális innovációk megvalósítása is.

Molnár Eszter rendőr alezredes, hivatalvezető, Nagy Ágnes rendőr ezredes, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes, Varga Péter rendőr dandártábornok, Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrfőkapitány, Kovács Zsolt, a Széchenyi-egyetem általános és oktatási elnökhelyettese, Horváth Zoltán, a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar dékánja, valamint Smuk Péter, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar dékánja az ünnepélyes aláíráson. – Fotó: Dudás Máté

Kovács Zsolt, a Széchenyi-egyetem általános és oktatási elnökhelyettese az ünnepélyes aláíráson köszönetet mondott a főkapitányság munkatársainak azért a partnerségért, amely egyszerre segíti a képzések színvonalának emelését, a pályaorientációt és a hallgatók biztonságát. „Állam- és jogtudományi karunk képzései kapcsolódnak a rendőrség munkájához is, emellett intézményünk technológiai és informatikai tudásával, fejlesztéseivel támogatni tudja a hatékony bűnüldözést. A megállapodás aláírásával elsősorban e területeken szeretnénk még szorosabbá tenni meglévő együttműködésünket” – fogalmazott.

Varga Péter rendőr dandártábornok, vármegyei rendőrfőkapitány kiemelte, az egyetemmel való közös munka jelentősen hozzájárulhat a közbiztonság további javulásához, hiszen az intézmény olyan aktuális témákban végez kutatásokat, mint a mesterséges intelligencia, illetve folytat képzéseket, mint a kiberbiztonság. „Együttműködésünk eddig is példaértékű volt, ennek is köszönhető, hogy a jogi karon végzettek közül ma már többen dolgoznak a főkapitányságon, és gyakornoknak is egyre többen jelentkeznek hozzánk. Ezt a partnerséget emeljük magasabb szintre azzal, hogy új területekre is kiterjesztjük a közös gondolkodást” – húzta alá a főkapitány.

Smuk Péter, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar dékánja elmondta, a bűnözésben olyan technológiák jelentek meg, amelyek jogalkotási és bűnüldözési szempontból is új kihívásokat jelentenek. „Megoldásukra speciális, több tudományterületet érintő ismeretekre van szükség. Ezt a modern, jól használható tudást szeretnénk átadni a jövő szakembereinek, többek között olyan egyedülálló képzésekkel, mint a modern technológiák és kiberbiztonság joga” – világított rá. A dékán kitért a kar Jogtudatosan elnevezésű felvételi előkészítő programjára is, amelyben ugyancsak fontos partner a rendőrség, és amelyben szintén a társadalmat kiemelten érintő kérdésekkel foglalkoznak.

Horváth Zoltán, a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar dékánja megjegyezte, az együttműködésben a technológiai oldalt képviselve vesznek részt. A területet érintő képzéseik mellett megemlítette a kutatás-fejlesztés területét, és a fiatalok bevonását is. „Projektalapú oktatásunk keretében hallgatóink valós problémákra keresik a választ, így akár már a tavaszi félévben meghatározhatók olyan feladatok, amelyek a rendőrség munkáját segítő megoldásokat eredményeznek” – fűzte hozzá.

Nagy Ágnes rendőr ezredes, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes végezetül elmondta, a kiberbűnözés egyre nagyobb, ma már felbecsülhetetlen mértékű károkat okoz a társadalom számára, amely ellen hatékony fellépésre van szükség. Ebben is segítséget nyújthat a két fél együttműködése.