Mind a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló nemzetközi egyezmény 5. cikke, mind az Alaptörvény XV. cikke azt a kötelezettséget rója a fogyatékossággal élő személyek támogatása során a jogalkalmazó szervekre, hogy személyközpontú módon, a kérelmező egészségi állapotát fókuszba állítva kell döntést hozniuk – szögezi le az Alkotmánybíróság III/2893/2024. számú, alkotmányos követelményt megállapító határozatában.
Az Alkotmánybíróság a nyilvános ülésen kihirdetett határozatában megállapította, hogy az egészségbiztosító fogyatékossággal élő személy kérelme alapján indult méltányossági eljárása során nem mellőzheti a méltányossági kérelem érdemi vizsgálatát annak megítélésekor, hogy támogatást nyújt-e a társadalombiztosítási támogatással nem rendelkező gyógyászati segédeszköz árához, valamint nem támaszthat olyan feltételt, amely nem szerepel a méltányossági eljárásra vonatkozó jogszabályokban.
Az ügy előzménye volt, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) elutasította az érintett személy kérelmét, amelyet társadalombiztosítási támogatással nem rendelhető, alternatív és augmentatív kommunikációs eszköz (AAK eszköz) mint gyógyászati segédeszköz egyedi méltányossági támogatása iránt terjesztett elő.
A súlyosan mozgáskorlátozott, beszédében akadályozott kérelmező a döntés ellen a bírósághoz fordult. Keresetében előadta, hogy a gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásáról, támogatással történő rendeléséről, forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről szóló 14/2007. (III. 14.) rendelet (Befogadási rendelet) 10. számú mellékletében rögzített, a társadalombiztosítási támogatással igényelhető gyógyászati segédeszköz listában nem szerepelnek olyan eszközök, amelyek a hangzó beszéd pótlására szolgálnak, ezért kérte a számára a külvilággal való kommunikációt lehetővé tevő AAK eszközök méltányossági alapon történő biztosítását.
Az ügyben eljáró bíróság a pert felfüggesztette és az Alkotmánybírósághoz fordult. Álláspontja szerint a Befogadási rendelet 10. számú mellékletének szabályozása nem tartalmazza a súlyos mozgáskorlátozottságból eredő kommunikációs fogyatékosság esetére szükséges AAK eszközöket, ezért sérti a beszédfogyatékosok emberi méltósághoz, kommunikációhoz, véleménynyilvánításhoz, a szociális biztonsághoz, a testi és lelki egészséghez való jogát, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmát. Érvelése szerint a gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatással történő biztosítására irányuló befogadási eljárás szabályozása sem felel meg az alaptörvényi feltételeknek.
Az Alkotmánybíróság a határozatában megállapította, hogy az alapügy tárgyát képező hatósági határozatában a NEAK elutasította a méltányossági kérelmet arra hivatkozással, hogy az igényelt gyógyászati segédeszközök nincsenek orvostechnikai eszközként regisztrálva, továbbá a gyógyászati segédeszköz forgalmazója nem rendelkezik a gyógyászati segédeszköz árához nyújtott támogatással történő forgalmazásra irányuló, a NEAK-kal kötött szerződéssel. A NEAK a méltányossági eljárása során ugyanakkor egyáltalán nem vizsgálta meg a kérelmező egyedi helyzetét, kórtörténetét, illetve orvos-szakmai szempontú mérlegelést sem végzett.
Az Alkotmánybíróság az alkotmányossági vizsgálat során arra a következtetésre jutott, hogy
a NEAK a méltányossági eljárásban benyújtott kérelem elbírálása során nem támaszthat olyan feltételeket, amelyek nem szerepelnek a méltányossági eljárásra vonatkozó jogszabályokban.
Ez vonatozik különösen az olyan feltételekre, amelyek teljesülése lényegében az egészségbiztosító hatáskörébe tartozik.
Az Alkotmánybíróság a határozatában kifejtette, hogy
mind a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló nemzetközi egyezmény 5. cikke, mind az Alaptörvény XV. cikke azt a kötelezettséget rója a fogyatékossággal élő személyek támogatása során a jogalkalmazó szervekre, hogy személyközpontú módon, a kérelmező egészségi állapotát fókuszba állítva kell döntést hozniuk.
A bírói kezdeményezés nyomán indult eljárásban az Alkotmánybíróság alkotmányos követelményt állapított meg, melyet a jogalkalmazó szerveknek kötelező az eljárásuk során figyelembe venni. E szerint
az egészségbiztosító hatóság a fogyatékossággal élő személy kérelme alapján indult méltányossági eljárása során nem mellőzheti a méltányossági kérelem érdemi vizsgálatát annak megítélésekor, hogy támogatást nyújt-e a társadalombiztosítási támogatással nem rendelkező gyógyászati segédeszköz árához, valamint nem támaszthat olyan feltételt, amely nem szerepel a méltányossági eljárásra vonatkozó jogszabályokban.
Az Alkotmánybíróság egyebekben a bírói kezdeményezést elutasította.
A döntéshez párhuzamos indokolást fűzött Czine Ágnes, Juhász Imre és Schanda Balázs alkotmánybíró.
