Hatékonyságot növelő megállapodás született a bíróságokról – jelentette ki az igazságügyi miniszter kedden az M1 aktuális csatornán. Tuzson Bence azt mondta, “aki bírósághoz fordul, joggal várja el, hogy gyorsan, hatékonyan intézzék el az ügyét és méltányos döntés szülessen.” Hozzátette: ezt szeretnék elősegíteni a következő időszakban.

A hatékonyság növelése érdekében változtatásokat hajtanak végre a bírósági szervezet működésében – erről nemrég állapodtak meg az Országos Bírósági Hivatal, az Országos Bírói Tanács és a Kúria vezetői.

Tuzson Bence igazságügyi miniszter az érintettekkel folytatott széles körű egyeztetését követően született megállapodás legfontosabb elememének a három lépcsőben megvalósuló béremelést nevezte.

2027-re a bírók fizetése átlagosan 48 százalékkal fog nőni, a bírósági titkároké és fogalmazóké 82 százalékkal, a más bírósági alkalmazottaké, így a leíróké 100 százalékkal. 2027-re a bírók fizetése átlagosan el fogja éni a 2,25 millió forintot.

Tuzson Bence leszögezte, “a bírói függetlenséget minden esetben biztosítani kell. A kormányzat semmiképpen sem szeretne beleszólni a bírósági döntésekbe” – hangsúlyozta.

A miniszter a hatékonyságot javító lépések között említette a bírókat terhelő adminisztráció csökkentését. Mint mondta, a polgári ügyek 85 százaléka első fokon jogerőre emelkedik, lehetővé tennék, hogy ilyenkor ne kelljen hosszú indokolást készíteni. “Az országgyűlés a tavaszi ülésszakban erről már törvényt is fog alkotni” – mondta.

A cégbíróságok ügymenetén is gyorsítanának, “hiszen a mai technika lehetővé teszi, hogy bizonyos kérdésekben automatikus döntés születhessen”.

“A cél az, hogy, aki céget alapít, az az ügyvédi irodából már úgy távozhasson, hogy a bejegyző végzés mellett megkapja az adószámát és minden mást, ami a működéshez szükséges” – közölte a politikus.

A pandémia idején hozott átmeneti szabályozás lehetővé tette, hogy az ügyvédek és ügyfelek online kapcsolódjanak be a tárgyalásokba. Ezt a lehetőséget intézményesítenék, és a megfelelő garanciák mentén azt is biztosítanák, hogy akár nézők is csatlakozhassanak online egy tárgyaláshoz – tudatta az igazságügyi tárca vezetője, hozzátéve: ez akár a joghallgatók képzését is segíthetné.