A FIFA hivatásos labdarúgók nemzetközi átigazolására vonatkozó egyes szabályai ellentétesek az uniós joggal, e szabályok akadályozzák a játékosok szabad mozgását, és korlátozzák a klubok közötti versenyt – szögezi le az Európai Unió Bírósága C-650/22. számú FIFA ügyben hozott ítéletében.
Egy Franciaországban letelepedett korábbi hivatásos labdarúgó a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), a labdarúgás világszintű szervezéséért és ellenőrzéséért felelős társadalmi szervezet által elfogadott bizonyos szabályokat vitat a belga bíróságok előtt, arra hivatkozva, hogy e szabályok akadályát képezték annak, hogy egy belga labdarúgóklub leigazolja. A szóban forgó szabályok a FIFÁ-nak „A játékosok jogállásáról és átigazolásáról szóló szabályzatában” szerepelnek.
E szabályok, amelyek végrehajtása mind a FIFA, mind pedig a nemzeti labdarúgó-szövetségek – így például a belga királyi labdarúgó-szövetség (URBSFA) – feladata, többek között abban az esetben alkalmazandók, ha valamely klub úgy ítéli meg, hogy egyik játékosa a munkaszerződését e szerződés rendes lejárta előtt „alapos ok” nélkül szüntette meg. Ilyen esetben a játékos és az őt szerződtetni kívánó klub egyetemlegesen felelősek a korábbi klubnak járó kártérítés megfizetéséért. Ezenkívül az új klub bizonyos helyzetekben olyan sportbüntetéssel sújtható, amely meghatározott időre megtiltja számára új játékosok igazolását. Végül annak a nemzeti szövetségnek, amelyhez a játékos korábbi klubja tartozik, mindaddig meg kell tagadnia a nemzetközi átigazolásról szóló tanúsítvány azon szövetség részére történő kiállítását, amelynek az új klub a tagja, amíg a korábbi klub és a játékos között a szerződés megszüntetése tárgyában jogvita áll fenn.
A cour d’appel de Mons (monsi fellebbviteli bíróság, Belgium) arra vár választ a Bíróságtól, hogy e különböző szabályok összeegyeztethetők-e a munkavállalók szabad mozgásával és a versenyjoggal.
A Bíróság úgy ítéli meg, hogy e szabályok összessége ellentétes az uniós joggal.
Egyrészt a szóban forgó szabályok alkalmasak arra, hogy akadályozzák a szabad mozgást azon hivatásos labdarúgók tekintetében, akik tevékenységüket azáltal kívánják előmozdítani, hogy egy új, az Unió valamely másik tagállamában letelepedett klubnál folytatják munkájukat. E szabályok ugyanis
olyan jelentős jogi kockázatot, előre nem látható és potenciálisan nagyon magas pénzügyi kockázatot, továbbá jelentős sportkockázatot hárítanak ezen játékosokra és az őket leigazolni kívánó klubokra, amelyek együttesen alkalmasak arra, hogy akadályozzák az említett játékosok nemzetközi átigazolását.
Noha a hivatásos játékosok szabad mozgásának korlátozása igazolható azzal a közérdekű céllal, hogy biztosítsa a klubok közötti labdarúgó-bajnokságok szabályos lefolytatását, bizonyos fokú stabilitást tartva fenn a hivatásos labdarúgóklubok személyi állományában, a jelen esetben a szóban forgó szabályok – a cour d’appel de Mons (monsi fellebbviteli bíróság) által elvégzendő vizsgálatra is figyelemmel – több szempontból is túllépik az e cél eléréséhez szükséges mértéket.
Ami másrészt a versenyjogot illeti, a Bíróság megállapítja, hogy
a vitatott szabályok célja az Unióban letelepedett valamennyi olyan hivatásos labdarúgóklub között esetlegesen fennálló, határokon átnyúló verseny korlátozása, sőt megakadályozása, amelyek egyoldalúan más klubnál szerződéssel rendelkező játékosokat, vagy olyan játékosokat igazolnak, akik munkaszerződésüket állítólag alapos ok nélkül szüntették meg.
A Bíróság e tekintetben emlékeztet arra, hogy a hivatásos labdarúgás ágazatában alapvető szerepet játszik a már képzett játékosok leigazolásáért folyó verseny, és hogy azon szabályok, amelyek általános jelleggel korlátozzák a verseny e formáját, rögzítve a munkavállalók munkáltatók közötti felosztását, továbbá részekre tördelve a piacokat, a munkaerő elcsábítását megakadályozó megállapodásokkal mutatnak hasonlóságot. Másfelől a Bíróság megállapítja, hogy – a cour d’appel de Mons (monsi fellebbviteli bíróság) által elvégzendő vizsgálat függvényében – e szabályok nem tűnnek elengedhetetlennek vagy szükségesnek.
