47 éves korában szombaton elhunyt Karsai Dániel alkotmányjogász ügyvéd, emberi jogi aktivista. “Az élet jogi szempontból nem lehet kötelesség” – vallotta halálos ALS betegségének súlyával a vállán az aktív eutanázia magyarországi legalizálásáért heroikus küzdelmet folytató jogász. Mégis az utolsó lélegzetéig eltökélten az életet választotta. De mi lesz most az Üggyel – mit tervezett és hogyan tovább?

A Jogi Fórum újságírója 2023. januárjában beszélgetett Karsai Dániellel családról, pályaválasztásról, szakmai sikerekről és – természetesen – a szenvedélyesen képviselt ügy jogi és nem jogi vonatkozásairól – az interjú ITT elolvasható.

„Dr. Karsai Dániel András vagyok, 46 éves, ügyvéd, alkotmányjogász. Valamint halálos beteg.” – tette közzé 2023. szeptember 27-én, vagyis majdnem pontosan egy évvel ezelőtt közösségi médiafelületén Karsai Dániel köztiszteletben álló ügyvéd, alkotmányjogász. Megrendítő soraival tudatta a világgal, hogy ugyanabban a gyógyíthatatlan ALS (moto-neuron) betegségben szenved, amelyben a világhírű atomfizikus, Stephen Hawking is elhunyt. Írt a leépülés fázisairól, arról, hogy várhatóan teljesen ép tudattal kell majd elszenvednie, ahogy a betegség lassan felőrli testét.

Az alkotmányjogász ekkor hozta nyilvánosságra, hogy 2023. augusztusában keresetet  nyújtott be az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) az életvégi döntések meghozatalát megengedő szabályozás tárgyában.

Karsai Dániel
Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

A strasbourgi bírák 2024. nyarán – nem jogerősen – elutasították Karsai beadványát. Az indokolás szerint a bírák 6:1 arányban nem találták megalapozottnak az alkotmányjogász által hivatkozott magánélethez való jog sérelmét. Ezt követően Karsai jogász csapata a fellebbviteli fórum, a 17 tagú Nagykamara elé terjesztette az ügyet ismételt elbírálást kérve, azonban szeptember elején az EJEB végső döntést hozott: Karsai Dániel az életvégi döntések meghozatalának legalizálása tárgyában jogerősen is pert vesztett a strasbourgi testület előtt.

Karsai „szomorúnak és dühítőnek” nevezte, hogy az EJEB döntését. Tudatta továbbá a nyilvánossággal, hogy nem adja fel – harcol, ameddig csak tud: eredeti elhatározása mentén halad tovább jogászai segítségével. Hivatalos Facebook-oldalán a jogerős döntést követően közölte:

„A még folyamatban lévő beadványokat az ítéletre tekintettel új érvekkel egészítjük ki. Új beadványokon is töröm a fejem. Tervezem egy úgynevezett állampolgári gyűlés összehívását, mely megvitatná az életvégi döntésekhez való jog bevezethetőségét”.

Az alkotmányjogász akkor azt írta: az állampolgári gyűlésről a későbbiekben tájékoztatja követőit.

De mi az az állampolgári gyűlés?

Egy demokratikus jogállam alappillére, hogy az állampolgárok, a választópolgárok alakíthatják az életük szempontjából fontos döntések meghozatalát – a demokratikus államokban főszabály szerint ez a népképviselet elvén működik. A demokrácia azonban úgy is működhet, hogy bizonyos kérdésekben közvetlen beleszólást biztosít az állampolgárok számára – vélhetően ezen lehetőségre hivatkozhatott az ALS-beteg alkotmányjogász, arra, hogy az életvégi döntések meghozatala tárgyában az állampolgárok álláspontját kívánja politikai döntéshozatali befolyásolás útján keresztül a jogalkotó elé terjeszteni. Az állampolgári gyűlés ugyanis lehetőséget biztosít a szóban forgó közügy közös megvitatására, a konstruktív tapasztalat-cserére, valamint a tárgybéli ügyben tanácskozás útján történő döntéshozatalra.

Karsai Dániel azt ígérte követőinek, hamarosan tájékoztatni fog arról, hogy mikor és miként kívánja lebonyolítani az említett állampolgári gyűlést. Erre azonban már nem kerülhet sor…

Karsai Dániel öccse, Karsai Péter az RTL Reggeli című műsorában még áprilisban azt mondta, bár neki nincs jogász végzettsége, amennyiben testvére nem éli meg a strasbourgi döntést, akkor ő viszi tovább ügyét. “Mindenképpen tovább fogom vinni ezt az ügyet Dani után” – fogalmazott. De állampolgári gyűlésről akkor még nem volt szó.

A Jogi Fórum újságírója 2023. januárjában beszélgetett Karsai Dániellel családról, pályaválasztásról, szakmai sikerekről és – természetesen – a szenvedélyesen képviselt ügy jogi és nem jogi vonatkozásairól – az interjú ITT elolvasható.