Nincs joga az orvosok által előidézett mesterséges halálhoz a gyógyíthatatlan ALS betegséggel élő Karsai Dániel alkotmányjogásznak – közölte a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) csütörtökön. A fiatal ügyvéd azért küzd, hogy ha állapota már elfogadhatatlanná válik, méltósággal fejezhesse be életét, mivel a magyar szabályozás az eutanázia minden formáját tiltja. (A Jogi Fórum Karsai Dániellel készített életút-interjúja ITT olvasható.)
Az Európa Tanács felügyelete mellett működő bíróság hat szavazattal, egy ellenében úgy ítélte meg, hogy nem sérültek a panaszos emberi jogai az Emberi Jogok Európai Egyezményében a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jog, valamint a megkülönböztetés tilalmáról szereplő rendelkezésekkel összefüggésben.
A strasbourgi bírák úgy foglaltak állást, hogy
Magyarország biztosította a palliatív ellátást Karsai Dániel számára, a meghallgatott szakértői bizonyítékok szerint pedig az ilyen ellátásban rendelkezésre álló lehetőségek általában enyhülést nyújtanak a kérelmező helyzetében lévő betegek számára, és lehetővé tudják tenni a békés elhalálozást.
Karsai Dániel “nem állította, hogy ez az ellátás elérhetetlen lenne számára” – tették hozzá.
Kiemelték, hogy a kérelmező esetében az esetleges hibáknak széles körű társadalmi következményeik és kockázataik lehetnek, és
az orvosok által elősegített halál visszaélések kockázatát hordozza magában.
“Noha tendencia mutatkozik a törvényi engedélyezésre, az Európa Tanács tagállamainak többsége továbbra is tiltja az elhalálozás orvosi elősegítését és az eutanáziát” – írták.
Az orvosilag segített öngyilkosság büntetőjogi tilalma, valamint annak alkalmazása azokra, akik esetlegesen egy, az aktív eutanáziát lehetővé tevő országban végzik el a beavatkozást, nem aránytalan, és nem sérti az emberi jogokat
– írták.
Közölték azt is, hogy “a megfelelő jogi intézkedések szükségességét folyamatosan felül kell vizsgálni”, figyelembe véve az orvosetikai szabályokat, az egészségügy területének fejlődését és a társadalmi változásokat.
Karsai Dániel az EJEB ítéletére reagálva az alábbiakat közölt Facebook oldalán:
“A Bíróság elutasította a beadványomat. Ez nagy csalódás. Most higgadtan többször el fogjuk olvasni a döntést a kollegáimmal. Azután beadjuk a Nagykamara eljárása iránti kérelmünket, melyre három hónapunk van.
Senki ne aggódjon, megyünk tovább!”
Kapcsolódó cikkek:
Élni és halni – méltósággal – Beszélgetés Karsai Dániel alkotmányjogász ügyvéddel