Virág Péter február 1-jétől az Oppenheim versenyjogi csapatának vezetője. Péter 15 éves tapasztalattal rendelkezik mind az európai uniós, mind a magyar versenyjog területén. Korábban közel egy évtizedet töltött a DLA Piper budapesti irodájában szenior pozíciókban. Ügyvédi praxisát megelőzően a Gazdasági Versenyhivatalnál vizsgálóként dolgozott, illetve az Európai Bizottságnál, mint az ECN tisztviselője is tevékenykedett.
Péter főbb tevékenységi területei közé tartoznak a kartell- és erőfölénnyel való visszaélésre vonatkozó vizsgálatokban, valamint egyéb antitröszt ügyekben történő tanácsadás és képviselet, fúziókontroll bejelentések megtétele, állami támogatásokkal kapcsolatos tanácsadás és fogyasztóvédelmi vizsgálatokban való részvétel. Jelentős tapasztalattal rendelkezik a különböző értékesítési és forgalmazási modellek, valamint marketingkampányok versenyjogi elemzése kapcsán.
„A múltban már volt alkalmam együtt dolgozni Péterrel, és biztos vagyok benne, hogy az Oppenheimhez való csatlakozása kiemelkedően járul majd hozzá a praxis további fejlődéséhez. Az irodavezetői feladataim miatt Péter vezeti majd a versenyjogi területet és feladata lesz a piaci jelenlétünk további erősítése” – mondta Szatmáry István, az Oppenheim irodavezetője.
„Büszke vagyok arra, hogy Magyarország egyik legnagyobb és legelismertebb ügyvédi irodájával kezdhetem meg az együttműködést, és örülök, hogy ismét együtt dolgozhatok Istvánnal. Legfőbb prioritásom az egyedi igényekre szabott és flexibilis ügyfélkiszolgálás lesz, emellett pedig kifejezetten a praxis további növekedésére fogok összpontosítani. Az öt jogászból álló csapat pedig szilárd alapot jelent ezen kihívásokkal kapcsolatban” – tette hozzá Virág Péter.