“Arcpirítónak vélem, amikor egy gyanúsítotti kihallgatás vagy tárgyalás végén a rendőrség vagy a bíróság megállapít 18 ezer forint díjat a védő részére, míg a tolmács 75 ezer forintos díjaban részesül” – mondja Bátki Pál ügyvéd, akivel a büntetőjogi védelem fontos és aktuális kérdéseiről, a kirendelt védői rendszer anomáliáiról, a védői hivatás kihívásairól és szépségéről, sikerekről és kudarcokról beszélgettünk.
Kezdjük egy személyesebb kérdéssel! Miért döntött úgy, hogy ügyvéd lesz és miért pont a büntetőjogot választotta kiemelt szakterületének?
A nagyapám, Dr. Bratmann Pál ügyvéd volt – én sajnos nem ismerhettem, de édesapám gyerekkoromban nagyon sokat mesélt róla, idealizálta. Ez a nagyapám alapította az 1930-as években azt az irodát, ahol jelenleg én is dolgozom. Ügyvédi működésének eredményeit és tudományos munkásságát számos dokumentum tanúsítja. Az irodámban ma is őrzöm nagy becsben tartott ügyvédi igazolványát, töltőtollát, írógépét és aktatáskáját. Ő jelentette a fő inspirációt számomra.
A pályaválasztásom a ’80-as évek második és a ’90-es évek első felére esett. Ebben az időszakba az ügyvédi pálya nagyon vonzónak tűnt. A rendszerváltással Magyarország jogállammá alakult át, de még alig voltak képzett jogászok, ügyvédek, akikre pedig hatalmas szükség lett.
Az, hogy a büntetőjog lesz a kiemelt szakterületem, már az egyetem másodévében eldőlt. Egyrészt egy biztonságot jelentő, logikus és zárt dogmatikai rendszernek találtam ezt a jogágat, amelyen belül mindennek megvan a maga pontos helye, célja és értelme. Másrészt a tanáraim tették számomra nagyon vonzóvá a büntetőjogot, olyan szakmai kiválóságok, mint például Györgyi Kálmán és Gellér Balázs. Ők emberileg is közel hozták ezt a területet hozzám. Emellett pedig egyetem alatt a Bárándy irodában volt alkalmam gyakornokoskodni. Tárgyalásokon is részt vehettem, Bárándy Péter és Zamecsnik Péter perbeszédeit hallgathattam – ezzel végleg eldőlt, hogy büntetőügyekre kívánok specializálódni. Ma pedig már kizárólag büntetőjogi profilú az ügyvédi praxisom.
Miért fontos az állam büntetőhatalmával szemben a védelem? És miért van szükség kirendelt védői rendszerre?
Kezdjük ott, hogy a hatalom alaptermészetéből adódóan túlterjeszkedik akkor, ha nincs kordában tartva, ha nicsenek garanciális elemek a rendszerben – így a büntetőhatalom is. A védői rendszer és a jogorvoslathoz való jog biztosítása ennek a túlterjeszkedésnek szab gátat. Könnyen belátható, hogy védő nélkül diszfunkciók jelentkeznek az igazságszolgáltatási rendszerben, hiszen nem érvényesülhet teljesértékűen az anyagi igazság kiderítésének követelménye, nem lehet igazságos a büntetéskiszabás sem – de még sok példát lehetne felhozni. Másként fogalmazva, az állami büntetőhatalom csak védői ellensúllyal lehet igazságos.
Kirendelt védőkre pedig azért van szükség, mert nem mindenkinek van pénze arra, hogy megfizesse a szakértő védelmet. A kirendelt védői rendszer kialakulásának az emberi jogok, mint minimumkövetelmények képezik az alapját. Egy jogállamban szükségszerűen működnie kell kirendelt védői rendszernek – ezt nemzetközi egyezmények is (pl. EJEB, Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya) kötelezőként írják elő. Hiszen a védelemhez mindenkinek joga van, így azt – a terhelt anyagi helyzetétől függetlenül – biztosítani és elérhetővé kell tenni mindenki számára. A törvény előtt mindenki egyenlő és minden megkülönböztetés nélkül mindenkinek joga van az egyenlő védelemhez az eljárás minden szakaszában – akkor is, ha nincs rá pénze, vagy esetleg nincs is tudatában annak, hogy szüksége van védelemre.
Mi a különbség a kirendelt védői és a meghatalmazott védői minőség között?
A büntetőeljárásról szóló törvény nem tesz különbséget kirendelt és meghatalmazott védő között – elvileg nincs is különbség. Jogilag. Azonban a szakmabeliek és a laikusok is tudják, hogy teljesen máshogyan működik a két rendszer – más a motiváció és a viszonyulás. Hogy egy hasonló példával éljek: elvileg a magánorvosi ellátás és az állami egészségügyi rendszer között sincs különbség, midkettőben orvosok gyógyítanak és a beteg egészsége az első – sok szempontból mégsem teszünk egyenlőségjelet a kettő közé. Senki ne értsen félre, különbség alatt nem azt értem, hogy összességében jobb vagy rosszabb egyik minősége a másiknál, csak azt a tényt szeretném hangsúlyozni, hogy ha két rendszerben alapvető különbségek vannak, akkor azok szükségszerűen másképp működnek.
Az új – immáron 5 éve hatályban lévő – büntetőeljárásról szóló törvény jelentősen átalakította a kirendelt védői rendszert. Miért volt fontos változtatni a korábbi szabályozáson és sikerült-e orvosolni a hibákat és hiátusokat?
A kötelező védelem imperatív eseteit már a bűnvádi perrendtartásról szóló 1896. évi XXXIIII. törvénycikk is ismerte, ráadásul az esetkörök is szinte ugyanazok voltak, mint a ma hatályos jogunkban. Ennek ellenére a hazai rendszer hibái az új Be. bevezetése előtt már tarthatatlanok voltak. Még mindig eléggé hézagos a jogszabályi környezet – szemben például az angol vagy holland rendszerrel, de kétségtelenül történtek előrelépések.
Az új Be. előtt nem éppen megfelelő szisztéma szerint működött a védők kiválasztása, a díjazásuk megállapítása, és a minőségbiztosítás hiánya is jelentős problémát jelentett – a rendszer joglakotásért kiáltott. Az új szabályozásnak azonban egyedül a védői kiválasztás metodikáját sikerült részben – de hangsúlyozom, csak részben – orvosolnia.
A rendszer leggyengébb láncszeme még ma is a kirendelt védők díjazása, mely az infláció miatt egyre tarthatatlanabb. Arcpirítónak vélem, amikor egy gyanúsítotti kihallgatás vagy tárgyalás végén a rendőrség vagy a bíróság megállapít 18 ezer forint díjat a védő részére, míg a tolmács 75 ezer forintos díjaban részesül.
Milyen díjazás illet meg egy kirendelt védőt, mennyiben tér el esetében az anyagi ellentételezés a piaci áraktól? Érinthetik-e a különbözőségek a védői munka minőségét, hatékonyságát?
A pártfogó ügyvéd, az ügygondnok és a kirendelt védő részére megállapítható díjról szóló rendelet alapján 5 ezer forint óránként a kirendelt ügyvédi díj mértéke, ehhez adódik hozzá a plusz ezer forint felkészülési díj, tehát ez mindösszesen 6 ezer forintot jelent. Ennek 70%-át teszi ki a büntetésvégrehajtási intézményekben történő „beszélők” óradíja. Azonos közigazgatási területen belül az ügyvédet útiköltség térítés sem illeti meg. Az írásbeli munkáért (ami tetemes mennyiség is lehet, ha valaki tisztességgel látja el a feladatát), az ügyvédi konzultációért, valamint a fogvatartott családjával való kapcsolattartásért szintén nem jár díjazás, annak ellenére, hogy ez részben kötelező eleme a munkának, részben pedig ennek hiánya kiüresítené az egész jogintézményt. A kirendelt védők díjazása tehát – nyugodtan kimondhatjuk – méltatlanul alacsony, és hogy mennyiben tér el a piaci áraktól, abba már nem is mennék bele…
Úgy gondolom, hogy ez a díjazás már az ügyvédi hivatás méltóságát is sérti. És hogy mindez mennyiben érinti a munka minőségét és hatékonyságát? Egyénre válogatja, de valamilyen mértékben szükségszerűen érinti.
Felmerül a kérdés: Hogyan tudom hatékonyan védeni azt a terheltet, akivel lehet, hogy a bíróságon találkozom először és gyakorlatilag azt sem tudom, hogy mire irányul a védekezése, mi az álláspontja a terhére rótt bűncselekmény vonatkozásában? Hát, hogyan?
Miként alakul az ügyvédi munkadíj meghatalmazott védőként?
Általánosságban azt mondhatom, hogy a büntetőügyekben leginkább átalánydíjat alkalmaznak az ügyvédek. Emellett a díj lehet óradíj, tárgyalási díj és sikerdíj alapú, illetve ezek kombinációja is. Az előre kialkudott sikerdíj az első-, illetve másodfok tekintetében is eltérhet.
A díjak mértékével kapcsolatban nagyon fontos vívmány, hogy – szemben a szocialista joggal vagy akár a jelenlegi közjegyzői díjakkal – az ügyvédi munkadíj szabad megállapodás tárgya. A díj mértéke jogszabályi szinten szabályozva, azaz rendeletbe foglalva nincsen. Ezt nagyon sokan bírálják ügyvédi körökben és fix díjazást, leginkább garantált minimum díjazást szeretnének – pl. adásvételi szerződések vagy akár a védői díj esetén is.
Én a rögzített minimum-díjazást zsákutcának tartom, úgy gondolom, hogy rövidtávú előnyei ellenére hosszútávon veszélyeztetné a szabad díjmegállapítás jogát. A fix díjakról pedig azt gondolom, hogy azokban a jogágakban, amelyekben gyengébb a bizalmi faktor (a büntetőjog semmiképpen nem tartozik ezek közé), torzíthatja a versenyt, kevésbé lehet versenyeztetni az ajánlatokat, így akár alá is áshatja a minőségi munkát.
Amit még kiemelnék: nagyon fontos garanciális elem, hogy a munkadíjat és általában az ügyvédi megbízási szerződést írásba foglaljuk. Ez az ügyvédi tevékenységről szóló törvény szerint egyébként kötelező is, elmulasztása az ügyvéd részéről önálló fegyelmi vétségnek minősül. De az írásbeliség ezen túl védi is mindkét fél érdekét.
A laikusok többségének gyakran morális aggályai vannak a védőügyvéd tevékenységével kapcsolatban, mivel – ahogy mondják – “bűnözőket véd”. Ön hogyan közelítené meg ezt a kérdést?
A legklasszikusabb válasz erre az, hogy a védőügyvéd nem a bűnt, hanem a bűnöst védi. Akármit is tett az elkövető, még a legszörnyűbb bűncselekmény esetében is lehet találni egy menthető motívumot – a cselekményében vagy a személyében. A védőnek őrködnie kell afellett, hogy fair, vagyis méltányos és tisztességes eljárásban szülessen ítélet, hogy a vádlottra ne rójon a büntetőbíró súlyosabb büntetést, mint amennyi esetében – az ügy valamennyi körülményének gondos mérlegelését követően – igazságos lenne.
A morális alapon bírálóknak egészen bizonyosan egy pillanat alatt megváltozna a védőügyvédi munka létjogosultságát vitató hozzáállása, ha ellenük vagy egy családtagjuk ellen büntetőeljárás indulna ittas vezetés vagy költségvetési csalás miatt – csak hogy a legbanálisabb ügytípusokat említsem. De abban az esetben is garantáltan revideálnák az álláspontjukat, ha mondjuk egy csúnya házassági bontóper során a volt házastárs előhúzná az ún. „pedofil kártyát” – ami sajnos szintén nem ritka eset a tárgyalóteremben.
Soha nem éreztem morálisan vállalhatatlannak vagy etikátlannak azt, hogy „bűnöst védek”. Én az embert védem, aki bűnt követett el, vagy nagyot hibázott, de az is lehet, hogy csak a körülmények szerencsétlen egybeesése, esetleg egy rosszakaró miatt sodródott bele egy bűnügybe. Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, ahogy a védelemhez való jog is, és mindig vannak mentő körülmények – ez számomra az alapvetés.
Ön, mint védő, miként vélekedik az előkészítő ülés adta beismerés lehetőségéről? Hatékony jogintézménynek tartja a büntetőeljárási törvény ezen újítását? Az eljárás ezen szakaszában mi a feladata a védőnek?
Pergazdaságossági szempontból mindenképp hatalmas előrelepést jelent az előkészítő ülés adta beismerés lehetősége. Felmerülhet persze kritikaként (ahogy fel is merül), hogy adott esetben belekényszerítheti a vádlottat egy indokolatlan beismerésbe is. Vitathatatlan ugyanakkor az is, hogy az előkészítő ülésen a váddal egyező beismerés esetén sokszor komoly előnyöket lehet kiaknázni, tehát érdemes élni a lehetőséggel.
Lehetnek tehát hátulütői az előkészítő ülésen való beismerésnek, de összességében én azt tapasztalom, hogy a bírók nagyon lelkiismeretesen végzik a munkájukat és nem fogadnak el olyan beismerést, aminek kétségessé tehető az önkéntessége. A bíró ugyanis dönthet úgy, hogy nem fogadja el a beismerést, ha a legkisebb jelét is látja annak, hogy a vádlott egyetlen porcikája sem kívánja elismerni azt, amivel vádolják, és a beismerés csak az eljárásból való mielőbbi szabadulás érdekében történik.
Az eljárás ezen pontján kiemelkedően fontos az ügyvéd szerepe is. Nem engedhetjük, hogy védencünk elismerjen olyan bűncselekményt, amit nem követett el, vagy – és ez is nagyon fontos – nem bizonyítható. Ez a legfontosabb védői feladat. Nagyon sok ilyen helyzet adódik nap mint nap.
Mi jelenti a sikert egy védőügyvéd számára?
A siker relatív fogalom a védői pályán, rendkívül sokszínűen értékelhető. A legnagyobb siker természetesen a felmentés, de adott esetben hatalmas siker lehet akár egy felfüggesztett szabadságvesztés, vagy éppen egy kedvező egyezség kötése az ügyészséggel. Nagy sikerként értékelhető az is, ha sikerül elkerülni egy kényszerintézkedést, pl. egy letartóztatást. De még egy 18 éves letöltendő szabadságvesztés kiszabása is nagy eredmény, ha azt az eredetileg indítványozott életfogytiglani fegyházbüntetés helyett szabják ki.
Nekem – személy szerint – az is siker, hogy ha a vádlott az eljárás során tudja, hogy nincs egyedül, hogy legjobb tudásomnak megfelelően képviselem az érdekeit, az eljárás végén pedig úgy érzi, hogy mindent megtettünk, amit lehetett, minden védekezési lehetőséget kihasználtunk, és úgy veszi tudomásul az ítéletet, hogy a bíróság igazságot szolgáltatott neki is. Fontos, hogy az eljárás végére egyensúlyba kerüljenek a dolgok és megnyugodjon a lélek.
És mit értékel kudarcként a munkája során?
Különbséget kell tenni kudarc és hiba között. Vannak olyan kudarcok, amelyek rajtunk kívül álló okokra vezethetők vissza. Hogy egy példával éljek, volt pár éve egy orosz kiadatási ügyem, ahol nem sikerült meggyőznöm a bírót, hogy egy politikai indíttatású kiadatási kérelemről van szó – ezt én kudarcként éltem meg, bár sokszor átgondoltam, és igazából nem követtem el hibát az ügyben.
De nyíltan beszélni kell a hibákról is. Sajnos minden ügyvéd elkövet hibákat, így én is. Ez egy nagyon összetett pályaút szerteágazó ügytípusokkal és személykörrel, nem lehet minden helyzetre és történésre maradéktalanul felkészülni és nem lehet mindig a más hibájából tanulni. Volt egy olyan kiadatási ügyem, amelyben igyekeztem mindent megtenni, amit az adott ügy megkívánt, az eljárás során úgy is éreztem, hogy megtettem mindent, de utólag szembesülnöm kellett azzal, hogy egy dolgot mégis elmulasztottam – a 39. cikk alapján közbenső intézkedést kérni az EJEB-től. Pedig lehet, hogy ez megmentette volna az ügyfelemet.
A hibák fontos részei a pályánknak, a szakmai és emberi fejlődésünknek, feltéve, hogy felismerjük őket és tanulunk belőlük. A hibák megelőzése szempontjából pedig fontos, hogy legyen egy ‘networkünk’, legyen kihez fordulni szakmailag, akár idősebb, tapasztaltabb kollégák, ha nem tudjuk pontosan merre és hogyan tovább.
Az ügy és az ügyfél érdeke az első – ezt mindig szem előtt kell tartani. Ne szégyelljünk tehát bevonni más ügyvéd kollégát egy eljárásba, ha indokolt, vagy akár nemet mondani egy ügyfélnek, ha úgy érezzük, hogy nem vagyunk kellően kompetensek, vagy adott esetben olyannyira leterheltek vagyunk, hogy az az ügy gondos ellátását veszélyeztetné.
Védőügyvédnek lenni nagy felelősség, hiszen emberi sorsok múlhatnak rajtunk – ezt fontos tudni mindenkinek, aki erre a pályára lép. De ettől szép és izgalmas ez a hivatás.
________________________________________________________________________________
Bátki Pál 2003-ban szerzett jogi diplomát az ELTE Állam-és Jogtudományi Kar jogász szakán, Cum Laude minősítéssel. 2001-ben ELTE tanulmányi ösztöndíjas. Az egyetemi évek alatt, 1999-ben részt vesz a British Hungarian Law Assotiation nyári ösztöndíj programján, mely a brit büntető igazságszolgáltatás tanulmányozására ad lehetőséget. Ennek keretében betekintést nyert a londoni Thames Magistrates’ Criminal Court és az Inner London Sessions House Criminal Crown Court bíróságokon folyó munkába, majd 2001-ben a Bárándy és Társai Ügyvédi Irodában gyakornokoskodott. 2003- 2005 között ügyvédjelölt Dr. Kéri Tamás egyéni ügyvéd irodájában és a Gellér Ügyvédi Irodában. A szakvizsga letételét követően 2005-2006 között szakreferens az Igazságügyi Minisztérium Európai Uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár titkárságán (2006. július 1-től Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Európai Uniós és Büntetőjogi szakállamtitkár titkársága), majd 2006-2007 években tanácsos az Igazságügyi- és Rendészeti Minisztérium Nemzetközi Büntetőjogi Főosztályán. 2005-től oktat az Oktatás a Nemzetközi Üzleti Főiskolán (IBS) – előadásokat és szemináriumokat tart, illetve vizsgáztat európai uniós és általános üzleti jog témában, magyar és angol nyelven. 2008-ban megalapítja saját irodáját, a Bátki Pál Ügyvédi Irodát. 2008-2013 években a Jogi Szakvizsgabizottság cenzora. 2013-ban nemzeti szakértő az Európai Bizottság részére végzett összehasonlító elemzésben, melynek témája a vagyonelkobzási határozatok kölcsönös európai elismerése (szakmai partner: Center for International Research Paris, http://www.cri-irc.org). 2016 februárjában felkérés kap a Kúria elnökétől a Kúria „Nemzetközi vonatkozású büntetőügyek„ vizsgálati tárgykörű joggyakorlat-elemző csoportjában ügyvédként (tehát „külsős” szakértőként) való részvételre – a joggyakorlat-elemző csoport vezetője Dr. Molnár Gábor Miklós kúriai tanácselnök. 2019-óta tagja a Magyar Ügyvédi Kamara Küldöttgyűlésének. Szakértőként médiaszerepléseket is vállal, így 2013. tavaszán az RTL II Segítség bajban vagyok c. műsorában működött közre ügyvéd szakértőként. A felvételeket a csatorna azóta is műsoron tartja, azok a TV-ben illetve az rtlmost.hu weboldalon is megtekinthetők. Angol nyelvből felsőfokú, francia nyelvből középfokú állami nyelvvizsgát tett.
