A bírósági végrehajtó helyettesítésének keretei és az állandó helyettes útján helyettesített végrehajtói szolgálatba visszatérés lehetősége, valamit az e célból a helyettesített végrehajtó irodája működésének folyamatos biztosítása olyan tárgykör, amely törvényi szintű jogforrást követel – szögezi le az Alkotmánybíróság IV/1995/2022. számú, jogszabályi rendelkezést megsemmisítő határozatában.
Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a bírósági végrehajtó állandó helyettes általi helyettesítésével és a végrehajtói szolgálat átadásával, átvételével összefüggő elszámolás, ügyvitel, valamint ügykezelés részletszabályairól szóló 38/2022. (IX. 30.) SZTFH rendelet (SZTFHr.) 6. §-át.
A megsemmisített rendelkezés 2022. október 1-jén (visszamenőleg) veszti hatályát.
Az Alkotmánybíróság megállapította továbbá, hogy a bírósági végrehajtó állandó helyettes általi helyettesítésével és a végrehajtói szolgálat átadásával, átvételével összefüggő elszámolás, ügyvitel, valamint ügykezelés részletszabályairól szóló 16/2022. (VI. 30.) IM rendelet (IMr.) 2022. július 1-je és 2022. szeptember 30. napja között hatályban volt 6. §-a, valamint 8. §-ának „ azzal, hogy a 6. §-t a hatálybalépése napján fennálló állandó helyettesítések esetén is alkalmazni kell” szövegrésze szintén alaptörvény-ellenes volt, ezért azok 2022. július 1-jétől nem alkalmazhatók.
Az eljárás alapjául szolgáló ügyben az indítványozó önálló bírósági végrehajtóként dolgozott, bírósági alkalmazotti jogviszony keretében. Később illetékességi területét kiterjesztették egy másik székhelyű, önálló bírósági végrehajtói állás illetékességi területére, az álláshely betöltéséig. Az álláshelyet 2017-ben betöltötték, az indítványozót a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar kötelezte az összes ügy, és a kapcsolódó pénzösszegek, nyilvántartások és adathordozók átadására, majd ezzel kapcsolatban fegyelmi eljárást indított ellene, amelynek során 2020-ban elrendelték az indítványozó hivatalból való felfüggesztését. A Kar felhívta az indítványozó állandó helyettesét a helyettesi feladatok ellátására, és felhívta az indítványozót a szolgálat átadására. Ezt követően a Fegyelmi Bíróság a hivatalból való felfüggesztést megszüntette, de a helyettesítés megszüntetésére nem került sor, ugyanis az indítványozó végrehajtói szolgálata megszűnéséről határozott az igazságügyi államtitkár. A határozattal szemben az indítványozó közigazgatási pert indított; a per végén kimondták a végrehajtói jogállása visszaállását.
Az állandó helyettesítés megszüntetésével az indítványozó az elszállított végrehajtási iratokat nem tudta felelősen átvenni, amelyet a Kar távollétnek minősített, és megállapította a végrehajtói szolgálat szünetelését, és állandó helyettest rendelt ki.
Az indítványozó álláspontja szerint a sérelmezett rendelkezések alaptörvény-ellenesek, mert azok alapján úgy kötelezték a végrehajtói szolgálat átadására szünetelés esetén a végrehajtót, hogy arra az igazságügyi miniszternek nem volt a végrehajtási törvény szerinti felhatalmazása. Az IMr. 6. §-a az alkotmányjogi panaszban foglaltak szerint hátrányosabb az indítványozóra, mint a konkrét esetben a szünetelés megkezdésekor fennállt jogi helyzet, amely a helyettesített végrehajtó irodájának a „zavartalan működéséről” szól, így az a visszaható hatályú jogalkotás tilalmába ütközik.
Az Alkotmánybíróság szerint valóban megállapítható a szabályozási környezet változásának hátrányosabb volta, mert kétségtelen, hogy a végrehajtási törvény értelmezhető úgy, hogy a helyettes gondoskodási kötelezettsége a helyettesített végrehajtó irodájának a „zavartalan működéséről” kedvezőbb, mint az, ha a helyettes az állandó helyettesi feladatok ellátását a rendelet szerint kizárólag annak a végrehajtói irodának a keretei között végezheti, amelyet saját maga alapított, vagy amelybe tagként belépett. Ez a rendeleti szabály értelmezhető úgy, hogy kizárja a helyettesített iroda „zavartalan működése” fenntartását. Ezért az IMr. 8. §-ának a 6. §-ra vonatkozó rendelkezésében, ezek együttes alkalmazásában, visszaható hatályú jogalkotás ismerhető fel a konkrét esetben.
Az Alkotmánybíróság ezért megállapította, hogy
az IMr. 8. §-ának a visszaható hatályú, az IMr. hatálybalépése napján fennálló állandó helyettesítésekre vonatkozó szövegrésze alaptörvény-ellenes.
Az Alkotmánybíróság határozatában kifejtette továbbá, hogy a végrehajtói szolgálat és a végrehajtó iroda működésének alapvető szabályait jelenleg is törvény tartalmazza. A végrehajtási törvény szól az állandó helyettesítés eseteiről, a szolgálat szünetelése okairól, a helyettesített végrehajtó irodájának a működéséről. Vagyis a jogalkotó e tárgyköröket törvényben tartotta szükségesnek szabályozni. A törvényi rendelkezések értelmében az állandó helyettesítés fogalmilag átmeneti állapotot jelent, amelyek egy része oly módon szűnik meg, hogy a helyettesített végrehajtó visszatér a végrehajtói irodájába, vagyis a foglalkozásába.
Ez a tárgykör – az állandó helyettesítés keretei és az állandó helyettes útján helyettesített végrehajtói szolgálatba visszatérés lehetősége, és e célból a helyettesített végrehajtó irodája működésének folyamatos biztosítása – olyan tárgykör, amely törvényi szintű jogforrást követel.
Az Alkotmánybíróság így
az IMr. hatályban volt 6. §-a alaptörvény-ellenességéről és alkalmazási tilalmáról, illetve az SZTFHr. 6. §-a visszamenőleges hatályú megsemmisítéséről döntött.
