Vádat emeltek Donald Trump ellen hallgatási pénz fizetésének ügyében helyi idő szerint csütörtökön New Yorban – erősítette meg a volt elnök ügyvédje. A New York-i kerületi ügyész, Alvin Bragg vizsgálata nyomán a vádesküdtszék szavazta meg az amerikai politika történetében példátlan vádemelést.
A vádirat részleteit péntekig kellett nyilvánosságra hoznia az ügyésznek. Donald Trump hivatalos vád alá helyezése és a vád ismertetése valószínűleg a jövő hét elején történik meg.
Donald Trumpot azzal vádolják, hogy 2016-ban, az elnökválasztási kampány idején akkori ügyvédjén, Michael Cohenen keresztül 130 ezer dollárt juttatott el Stormy Daniels felnőttfilmes színésznő számára, hogy hallgasson a kettőjük között állítólag 10 évvel korábban zajlott intim kapcsolatról. Donald Trump tagadja a kapcsolat tényét a nővel.
Donald Trump közleményben reagált a vádemelésre, amelyet a legmagasabb fokú politikai üldöztetésnek és választásokba való beavatkozásnak nevezett. Azt írta, hogy az Egyesült Államok volt elnöke elleni vádemelés visszaüt majd, és bűnösnek nevezte a demokratákat abban, hogy visszaélnek a jogrendszerrel annak érdekében, hogy politikai ellenfelüket megbüntessék. Úgy vélte, hogy a “radikális baloldali demokraták” már hivatalba lépése előtt boszorkányüldözésbe kezdtek ellene.
“A demokraták hazudtak, csaltak, loptak megszállottságuk jegyében, hogy elkapják Trumpot, de most valami hihetetlent tettek – egy teljesen ártatlan ember ellen emeltek vádat” – fogalmazott a volt elnök.
A vádemelés hírére a Kongresszus alsóháza jogi bizottsága elnöke, Jim Jordan úgy reagált, hogy az “felháborító“.
Az ügyben 2019-ben a New York-i ügyészség úgy döntött, nem emel vádat, 2021-ben a szövetségi választási bizottság is a vádemelés ellen foglalt állást. 2022 januárjában Alvin Bragg demokrata New York-i kerületi ügyész hivatalba lépésekor még felfüggesztette a volt elnök elleni vizsgálatot, majd újraindította.
A vizsgálat során meghallgatták Michael Cohent, a volt elnök egykori ügyvédjét, aki egy korábban ellene zajló büntetőeljárásban bűnösnek vallotta magát abban, hogy pénzeket juttatott el a színésznőnek.
Donald Trump csaknem két hete közösségi oldalán arról írt, hogy vádemelés és letartóztatás vár rá az ügyben. Az ügyet politikai indíttatású eljárásnak minősítette, és tiltakozásra szólított fel ellene.
Alvin Bragg ügyész azzal vádolta Donald Trumpot, hogy a bejelentésével hamis várakozásokat kelt.
A vádemelés példátlan az Egyesült Államok politikatörténetében, ugyanis bűntetőügyben soha nem történt hasonló lépés volt vagy hivatalban lévő elnök ellen.
Ügyészség: nem politikailag motivált a Donald Trump elleni vádemelés
A Donald Trump volt amerikai elnök elleni vádat képviselő New York-i ügyész irodája pénteken visszautasította és törvénytelen politikai beavatkozásnak minősítette az amerikai képviselőház jogi bizottságának azon igényét, hogy megkaphassák az ügyészségi eljárás részletes dokumentumait.
Alvin Bragg New York-i kerületi ügyész főtanácsosa alaptalannak és felbujtásra alkalmas feltételezésnek nevezte azt a kijelentést, hogy a nyomozás politikai indíttatású.
Jim Jordan, az amerikai képviselőház jogi bizottságának republikánus elnöke és több más magas rangú republikánus képviselő még a múlt héten levélben fordult Alvin Bragghez, és ebben a vádemeléssel végződő vizsgálat dokumentumait kérték a kerületi ügyésztől, illetve az amerikai kongresszus előtti meghallgatást kezdeményeztek.
A képviselők az eset példanélküliségével indokolták kérésüket, és azt is, hogy miért közvetlenül a vizsgálatot vezető ügyészhez fordultak.
A kerületi ügyészi hivatal New York állam szuverén érdekeibe történő példátlan és törvénytelen beavatkozásnak minősítette a törvényhozási bizottságok lépéseit.
Pénteken a Fox News amerikai konzervatív hírtelevízió online portálja Donald Trump ügyvédjére, Joe Tacopinára és más forrásokra hivatkozva azt írta: a volt elnök várhatóan kedden délután jelenik meg a bíróságon, ahol ismertetik vele a vádat. Az is kiderült, hogy Trump megállapodott az eljáró kerületi ügyészi hivatallal arról: önként megjelenik a bíróságon, és nem bilincselik meg, letartóztatását pedig a hivatal nyomozói intézik majd.
Az értesülés szerint Alvin Bragg ügyész eredetileg péntekre írta elő Donald Trump számára, hogy önként feladja magát, de ezt a Donald Trump védelmét ellátó hatóság kérésére elhalasztották.
A volt elnök letartóztatásának részleteiről, annak biztosításáról várhatóan helyi idő szerint pénteken délután egyeztettek az amerikai állami vezetők biztonságáért felelős, valamint az Egyesült Államokban dolgozó külföldi diplomáciai testület tagjainak védelmét ellátó amerikai hatóság (U.S. Secret Service), a New York-i állami rendőrség, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), a bíróság és az ügyészség.
Donald Trump mint volt amerikai elnök személyes biztonságáról is az U.S. Secret Service gondoskodik.