A napi pihenőidő még akkor is hozzáadódik a heti pihenőidőhöz, ha közvetlenül megelőzi azt. Ez a helyzet abban az esetben is, ha a nemzeti jogszabályok az uniós jog által megköveteltnél több heti pihenőidőt biztosítanak a munkavállalók részére – szögezi le az Európai Unió Bírósága a C-477/21. számú, magyar vonatkozású MÁV-START ügyben hozott ítéletében.
Egy, a MÁV-START – a magyar nemzeti vasúttársaság – alkalmazásában álló mozdonyvezető a Miskolci Törvényszék előtt támadja munkáltatója azon döntését, hogy nem adja ki számára a (munkavállalót a munkaidő-szervezésről szóló irányelv értelmében minden huszonnégy órás időszakban megillető) legalább tizenegy óra egybefüggő napi pihenőidőt, amennyiben e pihenőidőre a heti pihenőidőt vagy a szabadságot közvetlenül megelőzően vagy közvetlenül azt követően kerülne sor. A MÁV-START a maga részéről azt állítja, hogy mivel a jelen ügyben alkalmazandó kollektív szerződés az irányelv által megkövetelt minimális (24 órás) heti pihenőidőt jelentősen meghaladó (legalább 42 órás) pihenőidőt ír elő, a döntése a munkavállalóját egyáltalán nem érinti hátrányosan.
A Miskolci Törvényszék többek között azt kérdezi a Bíróságtól, hogy az irányelv értelmében a heti pihenőidővel egybefüggően kiadott napi pihenőidő a heti pihenőidő részét képezi-e.
A Bíróság a mai ítéletében leszögezi, hogy
a napi és a heti pihenőidőhöz való jog két önálló jogot képez, amelyek eltérő célokat követnek.
A napi pihenőidő lehetővé teszi, hogy a munkavállaló meghatározott, nemcsak hogy összefüggő, de a munkával töltött időt közvetlenül követő időszakra eltávolodhasson munkakörnyezetétől. A heti pihenőidő azt teszi lehetővé a munkavállalónak, hogy minden hétnapos időszakon belül kipihenhesse magát. Következésképpen
biztosítani kell a munkavállalók számára mindkét jog tényleges gyakorlását.
Márpedig az olyan helyzet, amelyben a napi pihenőidő a heti pihenőidő részét képezi, megfosztaná lényegétől a napi pihenőidőhöz való jogot azáltal, hogy a munkavállalót, amennyiben él a heti pihenőidőhöz való jogával, megfosztja a napi pihenőidő tényleges igénybevételének lehetőségétől. E vonatkozásban a Bíróság megállapítja, hogy az irányelv nem korlátozódik arra, hogy általánosságban határozza meg a heti pihenőidőhöz való jog minimális időtartamát, hanem kifejezetten azt pontosítja, hogy ezen időszak hozzáadódik a napi pihenőidőhöz való jog címén elismerendő időszakhoz. Ebből következik, hogy
a napi pihenőidő nem képezi a heti pihenőidő részét, hanem ahhoz hozzáadódik, még akkor is, ha a napi pihenőidő közvetlenül megelőzi a heti pihenőidőt.
A Bíróság azt is hangsúlyozza, hogy a magyar szabályozás által a minimális heti pihenőidő vonatkozásában előírt, az irányelvhez képest kedvezőbb rendelkezések nem foszthatják meg a munkavállalót az ezen irányelvben számára biztosított más jogoktól, különösen a napi pihenőidőhöz való jogtól. Így a napi pihenőidőt az alkalmazandó nemzeti szabályozás által előírt heti pihenőidő időtartamától függetlenül biztosítani kell.
