A jogalkotó a vagyonosodási vizsgálatban a becslési eljárást 2016. január 1-jétől kizárólag meghatározott bűncselekmények nyomozó hatóság részéről fennálló gyanúja esetén tette lehetővé szögezi le az Alkotmánybíróság IV/3266/2021. számú, bírói döntést megsemmisítő határozatában.
Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a Kúria és a Miskolci Törvényszék támadott ítéleteit.
Az eljárás alapjául szolgáló ügyben az indítványozó házastársa ellen folyamatban volt büntetőeljárás kapcsán a NAV illetékes szerve az indítványozó vagyonosodási vizsgálatát kezdeményezte az adóigazgatási eljárás részletszabályairól szóló 465/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet (Adóig. Vhr.) 87. § (1) bekezdése alapján, mert felmerült, hogy az indítványozónál kimutatható vagyongyarapodás nincs arányban bevallott jövedelmével. A NAV illetékes szerve az indítványozónál adóhiányt állapított meg, és ennek, valamint a kiszabott adóbírság és a késedelmi kamatok megfizetésére kötelezte az indítványozót.
Az indítványozó közigazgatási perben megtámadta az adóhatóság döntését, de a Miskolci Törvényszék a támadott ítéletével a keresetet elutasította, amelyet a Kúria a támadott ítéletével hatályában fenntartott.
Az indítványozó álláspontja szerint az eljárásban sérült a tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való joga, mert a bíróságok alaptörvény-ellenesen értelmezték a jogszabályokat – a jogszabályok megfelelő értelmezése esetén a vagyonosodási vizsgálatot le sem lehetett volna nála folytatni.
A hivatkozott jogszabályi rendelkezés szerint „[h]a az állami adó- és vámhatóság megállapítása szerint – kizárólag a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény XXXVI., XXXVIII., XXXIX., XL. és XLI. Fejezetében meghatározott bűncselekmény nyomozó hatóság részéről fennálló gyanúja esetén – az adózó vagyongyarapodásával vagy az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az állami adó- és vámhatóság az adó alapját is becsléssel állapítja meg. Ez esetben – figyelemmel az ismert és adóztatott jövedelmekre is – az állami adó- és vámhatóságnak azt kell megbecsülnie, hogy a vagyongyarapodás és az életvitel fedezetéül a természetes személynek milyen összegű jövedelemre volt szüksége.”
Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy a konkrét esetben a közigazgatási eljárásban, majd a közigazgatási perben is a hivatkozott rendelkezést egyöntetűen úgy értelmezték, hogy e rendelkezéssel „a jogalkotó nem kívánta leszűkíteni a becslési eljárás lefolytatását a gyanúsított személyére”.
Az Alkotmánybíróság határozatában foglaltak szerint azonban jogértelmezésük során az eljáró bíróságoknak figyelembe kellett volna venniük, hogy a hivatkozott rendelkezéssel azonos módon rendelkezett már a korábban hatályos vonatkozó törvény is. A rendelkezést bevezető törvénymódosítási javaslat indokolása rögzítette, hogy „a vagyonosodási vizsgálatban becslés alkalmazásának az adóhatóság eljárásában kizárólag a vagyon elleni bűncselekmények, a pénz- és bélyegforgalom biztonsága elleni bűncselekmények, a költségvetést károsító bűncselekmények, a pénzmosás és a gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények gyanúja miatt indított büntetőeljárás esetén van helye”.
A jogalkotó tehát kifejezetten szűkítette az adóalap becsléssel történő megállapíthatóságának esetét, és a becslési eljárást 2016. január 1-jétől kizárólag meghatározott bűncselekmények nyomozó hatóság részéről fennálló gyanúja esetén tette lehetővé.
Az eljáró bíróságok tehát
nem vették figyelembe az adott rendelkezés céljának megállapítása során a jogszabály módosítására irányuló javaslat indokolását, ezzel pedig figyelmen kívül hagyták az Alaptörvény értelmezési elveit.
Ezért az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy a támadott döntésekben foglaltak az indítványozó tisztességes eljáráshoz való jogába ütköztek, ezért a támadott ítéleteket megsemmisítette.
